2019. október 26., szombat

Nem jól sikerült...

... a pesti utam, sőt, mondhatnám, hogy ilyen még sosem volt. Mesélem. Szombaton menetrend szerint megérkeztem. Még hazafelé menet bementünk a Lidlbe és az Aldiba, Vivikének vettem 1 jó bonbont, Győzőnek 3 marcipánt. Semmi említésre méltó nem történt szombaton.

Vasárnap délelőtt a halottainkhoz mentünk. Anyunak vettem vágott virágot, meg nagyinak is az altemplomba. Apa is jött velünk, de őt hazahoztuk az altemplomi látogatás után, mert főzött és mi mentünk tovább a másik nagyszüleinkhez és a keresztanyámhoz. Ha nagyiék maradványait sikerül átvitetni az altemplomba, akkor lehet, hogy többé már nem látom ezt a sírt, készítettem is róla képeket. Ide száraz virágot szoktam venni, hiszen soha nem jár senki. A keresztanyámnak is vittem száraz virágot.
Ebéd után kimentünk Viviékhez, ahol történt némi incidens. Gy. szart ránk magasról, mert ő épp füvet nyírt. Nem részletezem, de Vivi sírt miután eljöttünk, Gy. pedig felhívott másnap és elnézést kért, de mondtam neki, hogy nekem ehhez idő kell. Majd meglátjuk, de 1 biztos, nem fogok tudni úgy ránézni, mint ahogy eddig. Nekem nem volt vele semmi bajom, emlékezetem szerint nem bántottam soha, ezért is nem értem a felém, illetve a családom felé irányuló viselkedését.

Hétfőn Laci felvetette, hogy ő megy próbálni, de csak 1 rövidet, miért nem megyek el vele. Na, összekaptam magam és mentem. Kiszálltam az Andrássy út előtt, lesétáltam az Andrássyn a Hősök terére és tovább köröztem, gyalogoltam, sétálgattam, ültem egyik padról a másikra a Városligetben. Na, kérem, ennyi volt a pesti programon. Sétálhattam egyedül 1 keveset a Városligetben. Igen, nagyon szép idő volt, de nem erre vágytam.
Estefelé még tervbe volt véve 1 mozizás, hiszen úgysem járok moziba soha, de Lacinak nem volt kedve.

Kedden otthon ültem egész nap, Lacinak dolga volt délelőtt is és délután is. Este átjött 1 kolléganője vacsorázni, utána kártyáztunk.

Szerdán délelőtt összekaptam magam és 12-kor induló vonatpótló busszal elindultam haza.

Majd innen folytatom😊

2019. október 18., péntek

A hajam - ihaj-csuhaj...

Múlt pénteken mentem az egyetemre, mivel "egyetemista" lettem. A hölgy, akivel összeismerkedtünk, az első előadás után lelépett, nála ez már trend, úgy látom.
Szombaton tettem 1 körutat, mert volt még bérletem, volt még 1 kis pénzem az előző nyugdíjból. Vettem 1 kis asztalkát, megpróbálok képet keresni róla...

Ezt az asztalkát vettem, télen biztos sokszor fogok bent kajálni a szobában, mert a konyhában marha hideg lesz, így hasznát fogom venni, 6 ezer forint volt.

Ezen kívül még rendeltem 1 Avonos parfümöt, az is megérkezett, elmentem érte, kifizettem.
Még szombaton este jöttek Lackóék köszönteni, meglepetésemre hoztak 1 kis tortát, de én is készültem 1 kis édességgel a családnak.
Vasárnap szavazni voltam.
Hétfőn sehol nem voltam, na, hát így telnek a napjaim, erről nincs mit sokat írni.
Kedden voltam vásárolni és a szokásos főzős napom volt. Tejszínes-zöldbabos-mandulás csirkecombfilét készítettem rizzsel. Huú, nagyon fini volt, nyam-nyam.
Szerdán lementem a kis Tescoba vásárolni, fogok oda járni, tetszik a választéka. Persze, azért megmarad a Spar és Penny is, mert vannak dolgok, amelyek ezekben jobbak, olcsóbbak, megszoktam.
Na, a csütörtök. Ó, jaj. Mennyire utálom az új hajam. Nagyon. Megmostam a póthajat, aminek elkezdett leválni a ragasztott része. Rögtön felhívtam a nekem meglévő számot, de az nem annak a száma volt, aki feltette nekem a hajat, viszont beszélhettem az oktató fodrásszal. Városunkban összesen 2 fodrász van, akik ezzel foglalkoznak. Mondta, hogy menjek el hozzá az üzletbe. Na, összekaptam magam, irány a város túlsó vége, de nem bántam meg. Sok mindent megtudtam, amit az "én" fodrászom el sem mondott. Ehhez a csajhoz fogok járni ezután, meg is beszéltem vele. Leszedte a csatokat, visszaragasztotta és kaptam 1 tartalékot is. Kaptam 1 kis hajápolót és vettem 1 hajkefét 4.500.- Ft volt. Kaptam 1 papírt, amiben elég pontosan le van írva sok fontos dolog. Teszünk még fel dúsítót majd a ragasztós részre, csak meg kell rendelni. Most 80 ezer forinton felül van a fejem, de sztem meg fogja haladni a 100-at.
Hazajöttem, port töröltem, porszívóztam.
Ma az egyetemen voltam.
Holnap megyek Pestre.

2019. október 10., csütörtök

Szülinapom

Múlt csütörtökön csak a Pennybe mentem vásárolni, nem volt semmi különös, szokás szerint.
Pénteken mentem az egyetemre. Márti, aki mellett ülök elég különös nő. nagyon zárkózott, sosem leszünk barátnők. Beszélgetni sem tudunk, hiszen óra alatt nem beszélünk, aztán ő szünetben le is lépett, én maradtam. Szerintem randija volt, mert állandóan a telóját nézte és, mikor megkérdeztem, hogy üzenetet vár-e, kajánul mosolygott és mondta, hogy igen, délelőtt még fodrásznál is volt. Pedig korábban majdnem eljátszotta nekem a hattyú halálát, hogy ő milyen szerencsétlen, mert lecserélte a férje 1 fiatalabbra. No, mindegy. Én már 4x hívtam, ebből 1x sikerült beszélnem vele, de ő nem hívott 1x sem.
Szombaton ki sem tettem a lábam😃 Marikával mentünk volna madárgyűrűzésre, de kaptam e-mail, hogy a várható rossz idő miatt elmarad.
Vasárnap elsétáltam a benzinkútra, aztán tettem 1 nagy kört és úgy haza.

Hétfőn eljött a nagy nap. Fodrászhoz mentem. Levágta a fodrász a hajamat és a majdnem kopasz fejtetőmre kaptam 1 pótlást. 76.000.- Ft-omba került. És ráadásul nem vagyok boldog...😟 Viszont az új frizurámmal készített új profilképem 14 lájkot kapott. Szóval, lehet, hogy nem rossz, csak nem önmagamnak érzem magam és lelkileg nem jó..., nehéz...
Kedden körömpörköltet főztem az unokám kérésére. Hívott ma Lackó, mondta, hogy nagyon ízlett Emesének😋 és neki is.
Szerdán, tegnap, Ágival kimentünk a Severbe, jó kis túra volt. Ági vett magának 1 pulcsit, én kaptam tőle 1 tunikát, mert ma van a szülinapom, én pedig vettem 2 farmert, amit ingyen felvarrnak és vasárnap már lehet érte menni. Hazafelé megkajáltunk a főzelékházban, de nem volt jó a kaja és választék sem volt már fél 2 után kevéssel.

Szóval, ma van a szülinapom. 62 éves lettem. Eddig 7 mobilhívásom volt, ketten hívtak a vonalason, 60 köszöntést kaptam a facén az oldalamon és olyan 14-et messengerben.

Felköszöntöm magam😃 1 régi kedves képemmel, én készítettem, makró 1 tulipán bibéiről.


Hát, ez van ma, aztán holnap megy tovább minden a maga útján.

2019. október 2., szerda

Összement függöny...

Múlt csütörtökön hívtam Ágit, hogy jöjjön velem kicsit csavarogni, de nem ért rá. Így csináltam magamnak 1 kis kiruccanást. Tudod, ha egyik nap nem mozdulok ki itthonról, másnap "muszáj" mennem valahova. Nem azért, mert annyira élvezem, sőt, én nagyon-nagyon szeretek itthon lenni, de az agyam tudja, hogy menni kell. Kimentem Diósgyőrbe, az állateledelesnél vettem apró, fekete magot, amit a madaraknak adok lent, meg a 100-as boltba mentem be.

Pénteken a szokásos egyetemi nap volt. Meglepetésként várt rám 1 ismerősöm, aki ott tanít és megmutatta nekem a laboratóriumokat. Érdekes volt, bárki nem mehet oda be.

Szombaton megint itthon csücsülés volt. Dolgozgattam 1 keveset, mert mostam, ágyneműt húztam, főztem is, meg egyéb jelentéktelen apróságok. Eltelt a nap.

Vasárnap megint hívtam Ágit, de nem jött. Lehet, hogy többet nem is fogom hívni. Aztán hívtam Marikát, ő meg nagy örömmel jött velem, illetve mentünk együtt, mert épp ráért. Elmentünk plázázni😃, mi lettünk a plázacicák😃 Tök jó volt. Bementünk 1 csomó boltba, tátottuk a szánkat, felpróbáltunk cipőket, de persze, nem vettünk semmit. Megkajáltunk a Mekiben, Marika elmondta, hogy mennyire jól érezte magát és teljesen feltöltődött. Úgy örültem neki😊

Hétfőn úgy volt, hogy Ágival bemegyünk a városba, de felment a vérnyomása, így nem jött... Elmentem a fodrászhoz, aki megcsinálja majd a hajpótlásomat, vittem 40 ezer forint előleget, de nem kaptam róla semmi papírt. Ez azért 1 kicsit aggaszt.

Kedden istenit főztem. Csirkecombfilét sóztam, borsoztam, lisztben megforgattam, megpirítottam olajon. Aztán kivettem a húsokat és a visszamaradt olajhoz tettem 1 kis margarint, majd megdinszteltem 1 fej hagymát. Visszatettem a húsokat, tettem bele 1 leveskockát, felöntöttem kis vízzel, tettem hozzá kevés citromlevet, 2 evőkanál mézet, 2 evőkanál mustárt és megpároltam a húst. Mikor elkészült, tettem rá 1 üveg zöldborsót, 2 dl tejszínt és 1 kis krémsajtot. Jól összefőztem, rizzsel tálaltam. Huú, nagyon fini volt.

Ma megint nem mentem sehova, de kimostam az összes sötétítő függönyömet. Nagyon pipa lettem, mert az egyik összement kb. 13 centit! Érted? 13 centit! Ez baromi sok. Pedig nem is régi függöny, azt hittem, jó anyag. Holnap elmegyek a Jyskbe, megnézem, hátha találok megfelelőt jó áron.

Anyu hétfőn lett volna 83 éves. Majd, ha meglesz az új hajam, felmegyek Pestre. Laci szeretné, ha ott töltenék pár napot, nem tudom úgy megoldani, hogy csak megyek délelőtt és délután jövök is vissza.

Valamelyik nap Istvánnal álmodtam. Már megint... Borzasztó. Mindig nagyon rossz hatással van rám. Mondta, hogy a 4. feleségével él ... és nem én vagyok az😢😢😢

Anyám, az álmok nem hazudnak - mondá vala Petőfi...