2020. január 27., hétfő

Bőrönd

Január 17-én, pénteken, nem volt semmi programom. Kicsit felporszívóztam, másnap jöttek az unokák, igaz, hogy ők nem tudnak vigyázni szinte semmire, de az én lelkemnek jobb volt, hogy tiszta lakással vártam őket.
Szombaton korán reggel hozták az unokákat, hajnali fél 6-kor keltem. Emesét elvitte a barátnője anyukája még délelőtt, de előtte még jól összevesztek Gáborral, kikaparta Gábor fülét. Emese 1 elég ideges, durva kislány, legalábbis Gáborral, én most ezt tapasztaltam. Nagyon csúnyán is beszél vele, mondhatnám, alig van hozzá normális szava. Mármint Emesének Gáborhoz. Meg is kérdeztem, hogy miért beszél mindig ilyen emelt hangon Gáborral, de nyilván nem tudta megmagyarázni.
Sajtos-tejfölös tészta volt a menü, szeretik a gyerekek.
Emese iszonyatosan köhögött, sokszor bele a képembe, rá is szóltam, hogy inkább ne, Gábornak meg a takony csurgott az orrából. Ó, jaj😩 Ja, szépen sütött a Nap, elmentünk Gáborral kettesben és sétáltunk 1 kicsit, meg közben jót dumcsiztunk.
Az éjjel jól telt, Gábor nem pisilt be, hála az égnek.
Vasárnap Emesét megint elvitték, csak most a barátnője meg az apukája jött érte. Elvált szülők gyermeke a barátnő és közösen nevelik a kislányt, hol itt van, hol meg ott.
A nap nagyobb részében Gáborral voltunk ketten, társasoztunk is 1 nagyot.
Ebédre csirkemell volt édes-savanyú kínaival és rizzsel. Este fél 7 - 7 között vitték haza a gyerekeket.
Hétfőn tettem 1 nagy körutat, szokás szerint. Összesen 7 helyen voltam, de a legfontosabb a Scholl papucsommal kapcsolatos ügyintézés, vagyis, hogy kártérítsenek. Az ügy még folyamatban van...
Kedden itthon voltam és takarítottam, már előre a hétvégére, mert itt voltak Viviék is és Lackóék is névnapom alkalmából.
Szerdán a Pennyben voltam és délután meg akartam főzni a hétfőn az Intersparban vásárolt gyorspácolt füstölt csülköt, de olyan hót büdös volt, hogy ki kellett dobnom a közel 3 ezer forintos csülköt. A lelkem kicsit belesajdult... gondolod😢😢😢
Csütörtökön a Sparban voltam vásárolni és délután megfőztem a töltött káposztát. Isteni lett, nyam-nyam😋😋😋
Pénteken lementem a kis Tescoba és délután ismét nekiálltam sütni-főzni. Mindent glutén- és laktózmentesen készítettem. Főztem 1 kukoricát, tejszínes, tárkonyos sertésragu levest csemegeuborkával. Sütöttem 1 meggyes piskótát és sósnak 1 adag túrós rudacskát. Minden nagyon finom lett.
Szombaton csirkét sütöttem, jó fűszeresen, rizst főztem hozzá. A leveshez is főztem 1 adag tésztát. Mire mindenki megérkezett, mindennel kész voltam, sőt itt unatkoztam, meg is terítettem. Nagyon ízlettek a kaját, Vivi meg a gyerekek kivételével mindenki megkóstolt mindent. Az édesség elfogyott, a maradék sóst odaadtam Lackónak.
Kaptam 1 új bőröndöt, amit már nagyon szerettem volna, de sajnos, nem jó. Azért nem jó, mert kemény fedelű és nincs külső zsebe, pakoló része, ahova be tudnék tenni 1 újságot, 1 flakon vizet vagy 1 szendvicset. Pedig mindig az a célom és úgy is szoktam csinálni, hogy ne kelljen semmi szatyrot vinnem, ha bőrönddel utazom. Ridikül és bőrönd, ennyi. De ezzel a bőrönddel ez nem megoldható. vagy külön szatyroznom kéne vagy hátizsákot vinni. Erről majd később.
Még a szombatról annyit, hogy társasoztunk, Lackó megtartotta a kínai élménybeszámolóját, kaptam 1 különleges könyvjelzőt, olyan, hogy 1 levélnek csak az erezete van 1 műanyagba belefoglalva és kaptam még 1 csomag zselés cukrot, az is finom, kifejezetten finom, engem a csipkebogyóra emlékeztet az íze, mikor nagymamám hecsedlit főzött gyerekkoromban, bár a hecsedlit nem szerettem.
Este 7 előtt ment el mindenki.
Innen folytatom.

2020. január 16., csütörtök

Rendkívül mozgalmas...

... napok vannak mögöttem.
Múlt csütörtökön visszavittem a boltba a 16.700.- Ft-os Scholl papucsomat, mert eltört a talpa. mivel 2 évig lehet szavatossági igénnyel élni, ezért próbálkoztam. A boltban buták voltak, mint a segg, oda-vissza telefonálgattak és nem intéztek semmit, intézzem én, mondták és 1 azaz egy db telefonszámmal jöttem el. Na, itthon elkezdtem telefonálgatni és jutottam is valamire. nem részletezem, mert hosszú. Felhívtam a boltot, hogy a jegyzőkönyvet ki kell állítani a panaszomról, mert azt sem tették meg, tehát semmi nyoma nem volt, hogy panasszal éltem. Jó, mondta a csaj, megbeszéli a feljebbvalóival és visszahív. Elfelejtette, a héten kedden én telefonáltam újra. Bementem megint a boltba, megkaptam a jegyzőkönyvet, amivel elmentem itt helyben 1 bevizsgálásra akkreditált helyre. Míg 1 pesti cég 8.400.- Ft + postaköltségért vizsgálta volna be, itt azt mondta a nő, hogy 4.500.- Ft, de ezt az összeget csak akkor kérik el, ha a vizsgálat számomra kedvező. Ha nem, akkor csak elmondja szóban és nem kér semmit. Hát, azt hittem elvágódom, én ilyen korrektséggel még életemben nem találkoztam. Itt tart most a Scholl papucsom ügye.
Pénteken csak itthon voltam.
Szombatra sok cicás talit sikerült összeszerveznem, utána pedig felmentem Ágihoz.
Vasárnap, képzeld, felhívott apám. Az idén nem is nagyon beszéltem vele, talán csak 1x kb. 1 percet, vagy annyit sem. Karácsony óta, mikor is nem hívott fel sem ő, sem az öcsém, nem nagyon tartom velük a kapcsolatot.
Hétfőn a Pennyben voltam, semmi különös.
Kedden megint Áginál voltam, aminek van 1 rövid története. Még régen rendeltem Áginak1 kínai oldalról pár száz forintért 1 karórát, aminek az óralapján az Eiffel-torony van. Imádta Ági, mert még a férjével anno voltak Párizsban. De nyáron Ági elhagyta az órát, emlékszem, majdnem sírva mesélte nekem telefonon. El is határoztam, hogy rendelek neki másikat. Így is lett. Magamnak rendeltem 1 karkötőt, 1 gyűrűt és Áginak az órát. Az én cuccaim megérkeztek időben, de a karóra nem, így vissza is kaptam az árát. És láss csodát, hétfőn megérkezett a karóra. Nagyon örült neki Ági, alig tudtam lebeszélni, hogy kifizesse nekem, de meggyőztem. Mondta, hogy rendeljek neki még karkötőt, mondtam, hogy akkor majd azt kifizeti...
Szerdán intéztem a fentebb említett Scholl papucsom dolgát, meg a T-Home-ban is voltam kötelező adategyeztetés miatt. Bementem a Desszertem cukrászdába, mert vmi nagyon szuper dolgokat olvastam róla, de sosem ettem ott sütit. Vettem 2 db-ot, a kis dobozkával együtt, amiben elhoztam, több, mint 1.500.- Ft-ot fizettem... De, mikor itthon megettem a 2 sütit, b@sszus, azt hittem lehidalok, annyira finom volt.
Ma bevásároltam, mert holnaptól már nincs bérletem és szombat-vasárnap jönnek az unokáim, szombaton itt is alszanak. Szóval alaposan bevásároltam, majdnem 8 ezer forintot hagytam a Sparban.

Hétfőn éjjel Lackó szerencsésen földet ért Budapesten. Majdnem 12 órát repültek Sanghajból Amszterdamba, majd kb. 2 órát Amszterdamból Budapestre. Eszébe sem jutott, hogy felhívjon, míg rá nem írtam, hogy ha van ideje, beszélhetnénk. Na, így aztán felhívott. Majd mesél. 25-én jönnek Viviék, meghívtam Lackóékat is, de úgy, hogy jövő kedden nem főzök neki. Nekem az sok, hogy kedden is főzzek, meg utána 7 emberre szombaton, illetve nyilván nem szombaton fogok mindent főzni, hanem előre. Gondoltam, főzök 1 jó szoljankát, töltött káposztát és sütök csirkét. De kéne még vmi kis sós és édes is és mindennek glutén- és laktózmentesnek kell lennie.

Hát, ez van.

2020. január 8., szerda

Nagyon remélem, ...

... hogy az év előttem álló nagyobb része jobb lesz, mint ez a kezdet, mert nem vagyok a topon.
(Szombaton rengeteg dolgot intéztem, nem részletezem.)
Szombaton éjjel rendkívüli hasfájásom volt. Hangosan zuborgott a gyomrom vagy a belem, olyan, mint amikor azt várod, hogy rád jön a hígfosás, kirohansz a WC-re, megkönnyebbülsz, aztán jobb lesz. De nem lett így. Nem lett hasmenésem, de azóta is érzem a hasam, hol jobban, hol kevésbé és nagyon kellemetlen, zavaró, de igyekszem nem elhagyni magam.
Vasárnap nagyon szarul voltam, délután megint erős hasfájásom volt, alig voltam képes vmit tevékenykedni itthon.
Hétfőn kicsit jobban voltam, el is mentem egy 30 perces sétára. Nem volt nagy kedvem hozzá, de kényszerítettem magam. 
Hétfőn elkezdtem a még tavaly lezárult licitekkel kapcsolatos levelezést, keddre már adódott is 2 talim. Szóval, tényleg igyekszem végezni a dolgomat, annak ellenére, hogy nem vagyok mindig tökéletesen jól.
Ma csak a madaraknak vittem vizet a megfagyott jégkocka helyére.

Valamelyik nap azt álmodtam, hogy Hollywoodban voltam, ha-ha-ha. Mintha anyu is ott lett volna... A többiek voltak vhol, de nekem főznöm kellett... Másra nem emlékszem.

Lackóval beszéltem ma, lassacskán letelik a 18 nap, amit Kínában tölt. Volt a Nagyfalon, megnézte a panda központot, meg még ki tudja mi mindent. Biztos sokat mesél majd, sok városban voltak, meg még mennek is. 3 koncert lesz még és Sanghajból repülnek majd vissza.

2020. január 3., péntek

Csak halkan...

... merem megjegyezni, mintha kicsit jobban lennék "ott". Nem tökéletes, de tegnapra kicsit jobb lett, viszont mára stagnál, nem érzek javulást a tegnapihoz képest.
Tegnap csak a Bulgárföldre mentem a madarashoz, meg a Pennybe. Ezren voltak a Pennybe.

Ma a menyem 8 után pár perccel meghozta a gyerekeket. Gábor elég csúnyán köhög, de gyógyszert nem hozott neki. Mikor rákérdeztem, akkor mondta, hogy az autóban van 1 ACC. Azt megkaptuk, reggeli után be is adtam a gyereknek. Napközben kellemesen eltöltöttük az időt, sokat kártyáztunk és társasoztunk is. A reggelit otthonról hozták, délelőtt Gábor evett 1 almát, mert imádja, Emese nem kért semmit. Ebédre a szokásos tojásos nokedli volt, Emese 3x(!) szedett. Délután kikevertem még 1 dr. Oetker féle tejszínes-vaníliás krémet, nagyon szeretik. Nekem is marad még 2 adag belőle, amit muszáj lesz megenni, pedig esküszöm, holnap csak gyümölcsöt akartam enni😂 Na, a nap így telt a gyerekekkel, aztán nagy nehezen megérkezett az anyjuk 5 után. Mondtam neki, hogy Gábor csúnyán köhög, mire mondta, hogy sajnos igen. De, mondtam, már 1 hete karácsonykor is köhögött. Mire ő, azért szedi az ACC-t a gyerek. Mire én, akkor talán valami másra kéne váltani... Na, nem nagyon tetszett neki, láttam a fején, de ha ez nem hat 1 hete és hétfőn iskola, akkor tényleg kipróbálnék mást is, nem?

Még volt ma 1 "kellemes" élményem, véletlenül felhívott az öcsém, de mondom, illetve ő mondta, nem engem akart...

2020. január 1., szerda

Az új év...

... első bejegyzése. Nem túl boldog, mert kissé rossz a közérzetem. Szóval, odalent... nem akarom részletezni, valami nem stimmel. Éjfél után az ágyban vettem észre, hogy kellemetlen érzéseim vannak ott. Most elkezdtem kenni 1 kenőccsel, meg lefekvéskor 1 kapszulát is fogok használni, csak már rég lejárt a szavatossága. Kockáztatok. Az idejét nem tudom megmondani, hogy mikor voltam utoljára nőgyógyásznál, pedig attól, hogy vén tyúk vagyok, meg ezer éve nincs szexuális életem, bizony a tudatom tudja, hogy néha el kéne menni. De olyan kellemetlen az embernek a likát mutogatni. Na, erről ennyit.

Sokáig, majdnem délig ágyból néztem a tv-t, nem fekve, hanem ülve, de jó volt, rég csináltam ilyet. Álmos ez az újév. Igen, így egybe írva, mert január 01. napját úgy hívjuk, hogy újév.

Egy volt kollégám hívott fel telefonon, meg délután Vivike, mással nem beszéltem. Ja, de, felhívtam a földszinti szomszédasszonyt BÚÉK-ot kívántam neki.

Sokat tv-ztem, eltelt a nap. 

Holnap vásárolok, sok minden kéne, de kicsit túlköltekeztem magam, hát... majd meglátom, hogy mit veszek meg és mit halasztok későbbre. Vitaminok azért kellenének, mert most jön az influenzás időszak. A gyerekek is jönnek pénteken, arra is muszáj vásárolni. Főzni fogok nekik valamit, talán tojásos nokedlit, mert imádják.

Más nincs, BÚÉK még 1x🎇🎇🎇