2021. április 21., szerda

Március...

... 29-től folytatom, ez hétfő. Itthon voltam. Nem vagyok nagy májkedvelő, de találtam a fagyasztóban 2 db csirkemájat és bizony nagyon finom resztelt csirkemáj kerekedett belőle, jó sok hagymával. Bevallom, ízlett. A körítésekért nem vagyok oda, ezért kenyérrel ettem.
Kedden voltam postán, gyógyszertárban. Ez 1 olyan gyógyszertár volt, ahol még eddig nem jártam, de valószínűleg nem is megyek többet, mert nagyon kelletlen volt a kiscsaj, aki kiszolgált. Lementem a DomusTescoba vásárolni és ott a közelében van 1 munkaruházati bolt, őket felhívtam még korábban, érdeklődtem FFP3-as maszk iránt. Mondták, hogy van, így bementem most oda is. Volt nekik 3 féle, egész elviselhető áron, 1.800-ért 2 féle és 1 harmadik 2.400-ért. Megvetem egy 1.800-ast. Még, mikor dolgoztam, akkor volt bent piszkos munkám a raktárban, amihez rendeltem magamnak kisméretű pamutkesztyűt. Ez azért nagyon praktikus, mert nem kell figyelni, hogy melyiket melyik kezemre húzom fel, tök mindegy, ezért nagyon szeretem. Ebből hoztam haza még 2016-ban 1 párat, azt mosom állandóan. De szerencsémre, ebben a boltban volt ilyen kisméretű kesztyű 160.- Ft-ért, abból is vettem egy párat, meg a nő rábeszélt még 1 ún. pincérkesztyűre, ez szép fehér, jó lesz nyáron a villamosra, buszra, tavaly is hordtam, de ennél meg kell különböztetni, hogy melyik való jobb, illetve bal kézre. Mindegy.
Szerdán itthon voltam, csak a madaraknak vittem le vizet és az érkezett új reklámújságokat kipakoltam. Ha én nem csinálom meg, akkor SENKI nem csinálja meg, ott hevernének az újságok szanaszét.
Csütörtökön kimentem a diósgyőri OTP-be, hátha beváltják a csekket, amit kaptam az USA-ból. Sajnos, hallgattam a biztonsági őrre, aki azt mondta, hogy a belvárosban a nagyOTP-ben tuti beváltják, így leszambáztam oda. Nem volt egyszerű, mert át kellett szállnom, 1 járművel nem tudtam lemenni. Ééés természetesen, potyára mentem. Többet nem próbálkoztam a csekk beváltásával. Ezen kívül ismét voltam gyógyszertárban, mert korábban elfelejtettem C vitamint venni és lottózóban is.
Pénteken itthon voltam.
Szombaton délután lementem a Pennybe. Semmi extrasürgős dolog nem kellett, így ráértem délután menni, de így is elég sokan voltak.
Vasárnap itthon voltam.
Hétfőn húsvét hétfő volt, Lackóék eljöttek meglocsolni, bár semmivel nem készültem, de itt töltöttek néhány órát és beszélgettünk. A gyerekeknek eldugtam a csokikat, nagyon szeretik megkeresni. Adtam nekik külön-külön 1 kis fonott kosárkát és kibéleltem 1 ezressel, abba gyűjtötték a csokikat. A lakás egyik fele Gáboré, a másik Emeséé és a végén lehet egyeztetni, hogy megtaláltak-e mindent, mert természetesen egyformán kapnak.
Kedden itthon voltam.
Szerdán már nem volt bérletem, lesétáltam a Bulgárföldre a madarashoz.
Csütörtökön itthon voltam, nincs semmi bejegyzés a naptáramban.
Pénteken Juditka kolléganőm szülinapja volt, 74 éves. Ez már szép kor. Sajnos, nem rég súlyos baleset érte a villamoson, mert elesett és nagyon összetörte magát. De úgy, hogy lábr sem tudott állni, pelenkázni kellett, szegénykém.
Szombaton itthon volta, szokásos szombati házimunkák.
Vasárnap elmentem sétálni abban a magassarkú cipőben, amiben terveztem, hogy megyek apu temetésére. Hát, sajnos, már nem bír a lábam ilyen magassarkúban lenni. Végigsétáltam - bár lassan - a kitűzött időt, de mivel lassan mentem, a táv persze nem teljesült. Le is mondtam róla, hogy abban a cipőben menjek majd.
Hétfőn vettem új bérletet és lementem a Győri kapui Sparba, mert voltak 25 %-os kuponjaim. Az azért már elég jó árengedmény. Visszafelé megnéztem a mi új füstölt árus boltunkat, mert megbeszéltem a sráccal, hogy jövök vásárolni. Előtte való héten zárva volt, de tudtam vele beszélni. Na, szóval ők ismerik is egymást Vivivel, mondtam a srácnak, hogy megyek Pestre találkozom Vivivel, vinnék neki pár dolgot, de hiába beszéltük meg, ezen a napon is zárva volt, így nem vittem Vivinek füstölt árut.

Másnap temettük aput.

2021. április 9., péntek

Nos, ...

... igazából nem tudok sok mindenről beszámolni, a napjaim megint qrva unalmasan telnek. Ez több mindennek köszönhető. A fájós lábamnak, vagyis nem merek hosszú, sőt rövid kirándulásra sem kimozdulni. Aztán a Covid...
Még március 04-nél tartok...😂 Ezen a napon lementem a Főtérre, intéztem dolgaimat. Bérletet is kellett vennem, meg betértem több boltba is.
Pénteken kimentem a nagyTescoba. Nem kis túra volt. Délben indultam itthonról és délután 4-re értem haza.
Szombaton csak itthon voltam, végeztem a szokásos szombati teendőimet.
Vasárnap rántott csirkemell volt az ebédem, jaj, nagyon szeretem. Csak annyit sütök, amennyit meg is eszem még azon frissiben. Sétáltam is ezen a napon.
A hétfő mozgalmasabban telt. Itthon voltam, de nőnap volt. Lackóék feljöttek este, felköszöntöttek. Néhány telefonhívásom is volt. Kedves volt, pesti kollégám hívott, akivel tartom a kapcsolatot, Éva is hívott az USA-ból. Napközben itt volt a 4. emeleti Judit, aki eladja a lakását, hívott, hogy menjek fel nézzem meg, mert az anyja halála, illetve az apja kiköltözése után 1 keveset változtatott a lakáson. Gyönyörű szőnyegek vannak benne, gondoltam is, hogy megkérdem mennyiért adná el, de rá kellett jönnöm, hogy ettől sokkal fontosabb kiadásaim lesznek a közeljövőben és nem is fogom olcsón megúszni ezeket a dolgokat. Székelykáposztát főztem ezen a napom, elfogyott végre a karácsonykor vásárolt savanyú káposzta.
Kedden séta volt.
Szerdán itthon volta.
Csütörtökön megint tettem 1 túrát a Főtéren. Voltak 25 %-os kuponjaim, amit a Sparban tudtam levásárolni és más helyeken is voltam.
Pénteken a Bulgárföldre mentem. Szar napom volt. Este a vérnyomásom 160 volt. Éjjel fájt a fogam, fejem, fülem, hányingerem volt. Pfú, b@sszus. Este a fürdőben megint elkapott a lábfájás.
Szombaton itthon voltam, továbbra is fájt a fogam.
Vasárnap sétáltam.
Hétfőn itthon voltam, ez március 15.
Kedden lementem a Pennybe. 
Szerdán itthon...
Csütörtökön a DomusTesco volt soron, szeretek oda járni, elég jó kis boltnak tartom. Előtte még postán is voltam.
Pénteken itthon voltam. Nagytakarítást csináltam a konyhában. Havonta 1x szoktam.
Szombaton sétáltam.
Vasárnap itthon voltam.
Hétfőn itt a lakótelepen tettem 1 körsétát úgy, hogy közben voltam boltban, a füstölt árusnál, zöldségesben és gyógyszertárban. Tulajdonképpen csak felsorolásszerűen tudom leírni a napok erősen idézőjeles "eseményeit".
Kedden itthon voltam.
Szerdán lementem a Pennybe.
Csütörtökön itthon voltam.
Pénteken megint több helyet beütemeztem. Na, erről írok 1 kicsit. Éváéktól az USA-ból kaptam egy 50 dolláros csekket, amit megpróbáltam VOLNA beváltani, de Magyarországon erre nincs lehetőség. Voltam már vagy 5 bankban, segítséget kértem ismerősöktől, de semmi. Szóval a csekk marad emlék, kiteszem a hűtőre 1 mágnessel😃 Voltam postán, gyógyszertárban, Sparban és az Omkerben szerettem volna FFP3-as maszkot venni, de nincs nekik. Egyébként ezt megelőzően nagyon régen jártam bent a városban.
Szombaton jött volna hozzám a szerelő a bojlerhez kicserélni 2 csövet, de nem jött, azóta is elfelejtkezett rólam. Már nem is erőltetem, jó ez így. Egyébként itthon voltam.
Vasárnap sétáltam és ez március 28., majd innen folytatom, bár bocsi, esemény, na, az nincs. Elvagyok, mint a befőtt.

Jövő kedden temetjük aput.