... alakul, ahogy szerettem volna.
Január 31. következik, ez hétfő volt. Délelőtt elmentem táncolni, délután meg a nyugdíjas klubba. Kicsit zsúfolt volt így ez a nap, pláne, hogy a klubban sosem történik semmi, amitől jól érezném magam.
Kedden délelőtt Ahmed írt 1 üzit, hogy van-e csavarhúzóm. Írtam, hogy van, jöjjön le érte. Egyébként itthon voltam, végeztem a dolgaimat.
Szerdán lementem a Bulgárföldre, szokás szerint körbejártam😃 Voltam a Pennyben, a madarasnál. Aztán a háztartási boltban vadászom 1 idő óta klumpára. Hasonló gyógy, mint a Scholl, csak épp töredéke az ára. Nyitott, nyári változatban már vettem egyet, de jó lenne 1 zárt a hidegebb időszakra, viszont egyelőre nem kapok a méretemben. Ezután még a pékségbe mentem, ahol kapok elfogadható áron sütiket.
Csütörtökön itthon voltam, semmi egyéb, semmi extra.
Péntekre időpontom volt az OTP-be a hagyatékkal kapcsolatban. Vannak nálam gépkocsinyeremény betétkönyvek, amelyeket - gondoltam naivan - beváltok és kész. Nem sikerült. Hiába adta nekem Laci az összeset, csak a fele az enyém a jogerős végzés szerint, mindketten kellünk hozzá. Apu halálakor pénz is volt a számláján, de az most már persze 0.- Ft, ezzel kapcsolatban külön megegyeztünk az öcsémmel. A számla megszüntetéséhez is ketten kellünk. Írtam levelet az öcsémnek, ő felhívott, beszéltünk kb. 40 percet, de nem nagyon jutottunk előrébb. Ami érdekes velük kapcsolatban, alig pár hónapja költöztek be, de már hirdetik a házat, mert Karcsi nem érzi ott jól magát... Inkább nem kommentelem...
Szombaton itthon voltam, önmagam által már sokszor leírt mondatot tudom ismételni, végeztem a szokásos szombati házimunkáimat. Ééés rántottam magamnak 2 db csirke püspökfalatot. Mert imádom😋
Vasárnap lementem bérletet venni az Újgyőrire, mert a hétfői tánchoz már nem lett volna bérletem. Utána bementem a Pennybe, mert akciós lett volna - ha lett volna - a rántott csirkemellfilé, de persze nem volt.
Hétfőn elmentem táncolni, tényleg élvezem, szeretem, csak mindig azon izgulok, hogy a lábam bírja. Eddig egyszer fordult elő, hogy le kellett ülnöm a lábfájásom miatt.
Kedden itthon voltam. Nem tudom, mi lehetett, de éjjel 1/4 2 után aludtam el, vagyis már bőven szerdán.
Szerdán a postára mentem, mert kanadai Lynn barátnőmnek küldtem 1 gyönyörű angol nyelvű könyvet Budapestről, sok szép képpel teli. A feladása pár Ft híján 10 ezer Ft volt. Igen, jól látod. Viszont a könyv legalább ingyen volt, a házi készletből küldtem neki. Mikor még a Lindében dolgoztam, sokat dolgoztam 1 nemzetközi meeting megszervezésében, akkor vettük ezeket a könyveket, ajándékba kapták a vendégek. Egyet eltettem magamnak (a főnököm sosem adott volna), azt küldtem el most Lynn-nek és beletettem 1 kinyomtatott levelet is, amiben leírtam, hogy került hozzám ez a könyv és, hogy jobb helye lesz nála, mint nálam. Lynn nagy utazó volt, 48 országban járt világszerte, de már nem utazik, idős, 78 éves. Talán most a mi ismeretségünk kapcsán sok videót nézett Budapestről, megkedvelte és azt mondta, ha még utazna, az első útja Budapestre vezetne💓, ezért küldtem el neki a könyvet. Még nem kapta meg... Ajánlottan küldtem, remélem, hamarosan és rendesen odaér.
Csütörtökön itthon voltam - innen folytatom.