2022. március 22., kedd

Cím nélkül

Március 07-én hétfőn táncolni mentem. Igaz, hogy utálok korán felkelni és nekem korán fel kell kelnem, hogy elkészüljek és 10-re oda is érjek a táncra, de szeretem ezt a táncot, ahogy már többször is leírtam. Április 04-től fizetős lesz, arra is fogok járni továbbra is. 1.000.- Ft lesz 1 óra.
Kedden elmentem az Allianzba és megszüntettem az önkéntes nyugdíjpénztáramat. Örült összeget veszítettem rajta a pénz romlásával. Hogy mennyit fogok kapni, az még rejtély, mert nem egyszerű ezt elintézni, vagyis ma március 22. van, de még nem kaptam semmit, csak 1 emilt, hogy igazoljam, miszerint nyugdíjas vagyok. Igazoltam. Nyugdíjas vagyok lassan 6 éve... Ezen a napon délután jött hozzám Emese, de nem ebédelni, mert később jött. Este itthon hagytam egyedül, mert 7-re Gáborért kellett mennem a zenesuliba. Aztán megvacsoráztattam a gyerekeket.
Szerdán itthon voltam. Délután jött hozzám István, aki szokott nálam szerelni. A WC-m már elég katasztrofális volt, mert volt olyan, hogy 4x (!) kellett lehúzni, míg 1x végre lement 1 adag kaki. Bocs, de ezt szebben nem tudom írni. Abban maradtunk, hogy a falban lévő vezetéket ki kell iktatni és kívülre helyezni a csövet, jobb megoldás nem volt. A 3 cm-es cső ilyen vízköves volt a falban, kb. fele átmérőn csordogált a víz, nem csoda, hogy 4x kellett lehúzni...

A tartályból itt ment be a cső falba. Hát, kérem, lehet ámulni!

Ez lett a megoldás.

Nem azt mondom, hogy a legesztétikusabb, de a víz jön, mint a Niagara, ahogy István mondta és tényleg, azóta nincs probléma azzal, hogy lemenjen az, aminek le kell.
Csütörtökön jöttek a gyerekek ebédre, Uncle Ben's-szel készültem, ők meg örömmel ették.
Pénteken az Erstébe is elmentem, megbeszéltük a továbbiakat a csajjal, ott egyelőre nem nyúlok a pénzemhez. Bár nagyon keveset hoz..., de legalább - momentán - nem veszteséges. Ha úgy döntök, hogy megszüntetem, 3 nap alatt elintézhető. Az Allianznál az volt a baj, hogy hónapok óta láttam az erősen lefelé menő tendenciát, mégis vártam a kib@szott csodára. Az meg persze nem jött.
Szombaton itthon voltam.
Vasárnap mentünk Viviékhez, de ez 1 külön fejezet lesz.
Most egyébként épp beteg vagyok.
Vigyázzatok Magatokra!

2022. március 16., szerda

Dugulás

Február 21., hétfő. Ezen a napon oktatás volt, nagyon rossz volt a kis liba, aki az oktatást tartotta. Állandóan vakarózott a kamera előtt, de szó szerint és magyarázni nem tudott rendesen. Fiatal, tapasztalatlan. Ezen az estén visszamondtam a leendő munkát. Soknak találtam a kekeckedést is a papírmunkával kapcsolatban, több mindenbe belekötöttek, meguntam.
Kedden itthon voltam, dolgoztam.
Szerdán folyatódott az előző nap tendenciája azzal a különbséggel, hogy igen sokat telefonáltam. Néha jó telefonálni, de borzasztó, ha felhívok vkit, nem tudok szabadulni tőle. Egy beszélgetés 40, 50, 60 perc vagy még több. Borzasztó, önmagam tudom ismételni, sokszor elvesztegetett időnek érzem.
Ezen a héten csütörtökön mentem táncolni, mert hétfőn még részt vettem az oktatáson, ami reggel 8-kor kezdődött, a tánc meg 10-kor...
Pénteken kimentem a Tescoba, mert Vivitől kaptam matricás füzetet, ami 20 %-os végösszegi kedvezményre jogosított. 2.500.- Ft-ot spóroltam😊
Szombaton volt valszeg az USA-beli Évával az utolsó telefonbeszélgetésem. Vmikor ekkor kezdődött az oroszok Ukrajna elleni háborúja és, mikor Éva azt mondta, hogy ő nem sajnálja az ukránokat, akkor azt nem bírtam elviselni. Mondtam is neki, hogy ő biztos azért így fogja fel, mert sosem volt gyereke, stb., stb. Már mindenre nem emlékszem. De Éváék rajongtak az idióta Trumpért is. és, sajnos szavazni is fognak onnan a kib@szott távolból, mikor vagy 40 éve nem élnek itthon, nem is voltak itthon soha és nem is fognak jönni, mert Sanyi nem mer repülőre ülni. Néhai Árpi barátom is azt mondta a saját sógorára, hogy Sanyi 1 idióta. Hát, azok, úgy, ahogy vannak, mindketten Évával. Buta, tanulatlan emberek, nem hiányzik nekem az ő "barátságuk".
Vasárnap itthon voltam és majdnem 2 órát beszéltem Vivivel telefonon. Beszélhetnékje volt, én meg meghallgattam.
Hétfőn elmentem táncolni, Hazafelé jövet benéztem az alattam lévő helyiségbe és döbbentem tapasztaltam, hogy a szennyvíz folyik a falban lévő csőből, vagyis fennállt annak a veszélye, hogy dugulás esetén feljön hozzám a szennyvíz. Azonnal szóltam a közös képviselőnek, ő meg a szövetkezet elnökének és rögtön beindult a gépezet. Az igazság az, hogy ennek már 2 és fél hete, de a javítás még mindig tart, bár inkább csak helyreállítási munkák vannak már. Megnéztem lent a kicserélt csöveket még mielőtt betemették, de egyáltalán nem megnyugtató, hogy egy "S" alakú cső van alattam, ami sztem - a formája miatt - nagyban elősegítheti a dugulást. Szóval, nem vagyok nyugodt.
Kedden itthon volatm.
Szerdán jött Emese és Gábor ebédelni, délután jött értük Kata, még vacsora előtt. Ahmed hazautazott Irakba.
Csütörtökön ismét jöttek a gyerekek.
Pénteken lementem az Újgyőrire, voltam DM-ben és Sparban. Aztán a Bulgárföldön 2 madarasnál is voltam, a háztartási boltban végre sikerült gyógyklumpát vennem, nagyon örültem neki, azóta csak ezt hordom itthon. Olyan, mint a Scholl, csak 6.600.- Ft 20 ezer helyett. Bőr a felső része, bőr és gyógy a talpkiképzése, a sarka kellemes 4 cm magas.Bementem a Pennybe is, sikerült akciós rántott csirkemell filét vennem, de olyan embertömeg volt, hogy az idejét nem tudom megmondani, mikor láttam utoljára ilyet a pennyben. Mind a 4 pénztár működött és mégis a bolt közepéig álltak a sorok.
Szombaton itthon volt, mint legtöbbször.
Vasárnap különleges dologra ébredtem. Arra, hogy Bonikám, aki már lassan 7 éve nincs velem, itt vakkantott egyet az ágyam mellett, ahol szokott aludni. Istenem💖 Dél körül lementem az Újgyőrire, mert bérletet kellett vennem, hétfőre már nem lett volna, hogy táncolni tudjak menni.
Ez volt március 06., innen folytatom.

2022. március 6., vasárnap

Hol is...

... tartottam?
Érdekes, mert az utóbbi napokban 2, általam spamnek minősített hozzászólás érkezett. Egyelőre nem tudom, hogy mi lesz a továbbiakban...
Még február 11-nél járok - péntek -, jól elmaradva, szokásomhoz híven. Ezen a napon lementem a Média Marktba, kamerát kellett vennem leendő munkámhoz, amiből aztán nem lett semmi. A kamera mikrofonos, 8 ezer Ft-ba került. A kamera része USB-vel, de a mikrofon része jack dugóval csatlakozik a géphez, illetve ez utóbbi csak csatlakozna, mert a jack nem megy be a likába... Tehát gyakorlatilag csak kameraként használhatom, a másik része használhatatlan, de valszeg a hiba az én gépemben van. Ha nem lesz rá szükségem a továbbiakban sem, nem fogom megcsináltatni.
Szombaton itthon voltam, mint legtöbbször és elvégeztem a kis házimunkáimat, valamint főztem 1 nagy adag körömpörköltet, amiből 2 adag még mindig van lefagyasztva.
Vasárnapra nem írtam fel semmit, de sztem nem voltam sehol, viszont este 145 volt a vérnyomásom,a mitől igen szarul éreztem magam. Vettem be gyógyszert, azután jobb lett.
Hétfőn Adával találkoztam, adtam neki Spar kuponokat, én meg kaptam tőle 3 az 1-ben nescafét, meg 1 kis üveg lecsót is - fini volt, mert másnap meg is ettem. Ezen az estén interjú volt a melóval kapcsolatban, amihez a kamerán kívül a mikrofon is kellett volna, de nem működött. Mindegy, simán átmentem az interjún.
Kedden elmentem 1 számtech boltba, vettem 1 headsetet, kifejezetten USB csatlakozással. Na, ez működik is rendesen. Összességében kb. 16 ezer Ft-ot költöttem az izékre, amik a melóhoz kellett volna😐😒😕
Szerdán elmentem megnézni 1 lakást a Szentpéteri kapuba, de eléggé kínos volt, mert albérlők laknak még a lakásban kisbabával. Alig voltam ott 10 percet, már ott volt a következő érdeklődő. Áh, de mindegy, nem is tetszett az a lakás, meg az eladó sem.
Hétfőn nem tudtam elmenni táncolni az interjú miatt, így csütörtökön mentem. Jó kis csapat volt, sok rendetlen öreg😂😄😂
Pénteken már oktatás volt, utána el kellett mennem nyomtatni és szkenneltetni papírokat.
Szombaton itthon, nem is ragozom.
Vasárnap lementem a Pennybe, aztán majd innen folytatom.