2022. november 18., péntek

Alakulnak a dolgok

November 02-án, szerdán, Gáborért mentem a suliba. A sulival szemben van 1 kínai bolt, felmentünk oda, vettem neki 1 papucsot, mert a régit már kinőtte, amit nálam hordott. Hazafelé jövet, a régi lakás irányába vette az utat, jót mosolyogtunk😊
Csütörtökön kimentem az Obiba, mellette van a Tesco, oda is bementem és este volt 1 nagy túrom a régi lakásom társasházi irodájába. Rohadt messze van és teljesen elkeveredtem, pláne, hogy este sötét volt. Borzasztó volt, tényleg. De!, visszakaptam 1 havi közös költséget😊
Pénteken jött István a fiával és mindent elvittek, ami még fölösleges volt. Pl. 1 szekrényt, amitől muszáj voltam megválni és 1 asztalt, amit még ezzel a lakással "örököltem" és egyéb apróságokat.
Szombaton lementem vásárolni a DM-be, Adának kellett cucc, amit délután bevittem a kórházba, de előtte még a Mekiben is vettem neki sajtburgert és 1 kis sült krumplit. 
Vasárnap feljött Ági, rendeltem ebédet, rántott cuccot kért, magamnak is azt rendeltem. Készítettem hozzá gombaszószt, sütöttem 1 kis sósat leveles tésztából és kikevertem 1 Gála vaníliás krémet, meg 1 tejszínhabot porból. Elég sokáig itt volt, hazafelé elkísértem 1 darabon. Hát, sajnos, nehezen megy neki a mozgás😡 85. évében van.
Hétfőn reggel váratlanul feljött az asztalos, elég korán reggel, még jó, hogy fel voltam öltözve😄 Délután elmentem Adához a kórházba, ideadta a lakáskulcsát, azzal felmentem a lakásába, összeszedtem neki 1 banyatank cuccot, aztán visszamentem és utána haza. Sok idő volt.
Kedden bementem a NAV-hoz, talán hamarosan visszakapom a pénzt, ami visszajár, sok pénzről van szó. A vízmű ügyfélszolgálatához is bementem, mert 2 db tök egyforma számlát kaptam. Az egyiket elvették😊
Szerdán megint feljött az asztalos, de ezt most tudtam. Befejezte még, amit kellett, amit hétfőn nem csinált meg, mert nagyon sietett.
Csütörtökön elmentem anyagot rendelni az új ágyhoz, amit egyébként ma hoztam el. Hááát, nem azt mondom, hogy tökéletes a színharmónia..., de emberek, ez van, ahogy mondani szokták.
Pénteken feljött a gázos reggel fél 8-kor, mert ki kellett kötni és kivenni a tűzhelyet, mivel másnap jött a burkoló, csempét kellett még feltenni a tűzhely melletti részre és ezt csak így lehetett megoldani.
Szombaton tehát itt volt a burkoló, délután pedig lementem a Pennybe.
Vasárnap körözöttet készítettem Adának, délután mentem hozzá. Odafelé 20 percet vártam a buszra, visszafelé 25 percet. Tehát 45 percet tisztán várakozással töltöttem. Elmentem itthonról 1/4 4 után pár perccel és majdnem 7 óra volt, hogy hazaértem.

Holnap megyek Pestre.

Folyt. köv.

2022. november 9., szerda

Lassan haladok...

Talán ma már azt mondhatom, hogy a konyhabútoros sráccal befejeztük a munkát. Jó régóta húzódott, de már csak apróságok voltak, amit csak többszörre sikerült megoldani és nem volt halaszthatatlan, én meg nagyon türelmes vagyok.
Még várom a burkolót, de előtte a gázost, mert a kis burkolási munkához ki kell venni a tűzhelyet a helyéről, aztán persze vissza is kell tenni. 
Jönni kéne Tamásnak vagy valamelyik emberének sziloplasztozni a fürdőkádat, mert szarul csinálták meg, össze is vesztem Tamással, mert mióta kifizettem, szarik rám magasról. A telefonjaimat nem veszi fel és nem is hív vissza.
Aztán még jön majd István, 1 karnist fel kell még tenni és a fóliatartómat.
Na, nézzük.
Mi volt október 13-án, csütörtökön. Nincs részletezve a noteszomban. Reggel fent volt a konyhabútoros - már akkor is😃 Adával találkoztam. Ez a műtétje előtti utolsó találkozásunk volt. Utána még vásárolni mentem.
Pénteken ismét jött a konyhabútoros és csinált nekem 1 tolóajtót a fürdőszobára. Hú, de boldog voltam, jó választás volt, jó ötlet, nagyon szeretem😊 Ezen a napon még átmentem a postára, lemondtam, hogy a korábbi albérlők postáit idehozzák, már nagyon untam és utánküldést kértem a régi lakcímemről. Ez pár forint híján 3 ezer Ft-ba kerül havonta, egyelőre 2 hónapra fizettem elő.
Szombaton kimentünk Erikával Lillára, megnéztük a Herman Ottó Emlékházat, sétáltunk és kajáltunk. nagyon jól éreztük magunkat. Pár kép:

Herman Ottó eredeti íróasztala, széke és egyéb személyes tárgyai

Herman Ottó cilindere

Egy szép őszi fa Lillafüreden

Vasárnap itthon voltam, semmi különös. Dolgoztam és végre letettem szőnyeget a közlekedőbe. Én nagyon szőnyegpárti vagyok.
Hétfőn a Bulgárföldön voltam.
Kedden volt Adának a nyitott szívműtétje Debrecenben, közel 6 órás műtét volt, utána 6 napot volt az intenzíven. Mivel én voltam megadva, mint kapcsolattartó, ezért minden nap telefonáltam és kaptam is felvilágosítást az állapotáról. Nagy dolog volt, amin átesett. Ezen a napon itt volt nálam István, délelőtt 9-től délután 5-ig dolgoztunk. Rendeltem ebédet magunknak.
Szerdán rengeteg helyen voltam, nem is sorolom fel, mert hidd el, unalmas lenne.
Csütörtökre ígérte az ablakos, hogy jön, mert a szúnyogháló nem volt jó és a harmonikaajtó használhatatlan volt. Nem jött. Pakolásztam a dobozokból egész nap.
Pénteken megint csak rengeteg helyen voltam, konkrétan 11 helyen. Egyszerűen őrület. 5 órámba telt, amíg elintéztem ezeket a dolgokat. Nagyon fáradt voltam.
Szombaton itthon voltam, délután átjött hozzám Marika, a régi házból a felső szomszédom. Hozott nekem töltött káposztát és sokat beszélgettünk.
Vasárnap itthon voltam, apróságokat végeztem és mostam.
Hétfőn elmentem a számítástechnikai boltba, ahol 18 db régi videokazettát bedigitalizáltattam. Érdekes nézni ezeket a régi felvételeket... Ezen a napon megtudtam, hogy az öcsém eladta a délegyházi házát és visszaköltözött Kispestre - állítólag.
Kedden megint voltam vásárolni és itt volt István, feltette a karnist a konyhába és a fregolit a fürdőbe.
Szerdán nagy volt a forgalom, jött az ablakos - haha, végre - megcsinálta a dolgokat - végre, de többé nem hívom, az biztos. Emese is feljött suli után és Tamás, a vizes - akivel azóta összevesztem -, megcsinálta a csöpögő mosogatót.
Csütörtökön elmentem az Intersparba és helyjegyet venni, mert másnap igénybe vettem életem első ingyenes utazását.
Pénteken Erikával elmentünk Debrecenbe, neki ott lakik az öccse,  vele találkoztunk, utána Adát látogattuk meg a szívklinikán. Eltévedtünk, basszus, de úgy, hogy 8, azaz NYOLC km-t gyalogoltunk. Rossz helyre mentünk először és hát a tömegközlekedés ott sincs a topon. Délután, mire mi hazavonatoztunk, addigra Adát is áthozták az egyik miskolci kórházba rehabra.
Szombatra ígérte Tamás, hogy feljön és átsziloplasztozza a kádat, de nem jött és a telefonomat sem vette fel délután 2-kor, amikor meg akartam kérdezni, hogy jön-e még, várjak-e rá és vissza sem hívott. Ezen a napon körömpörköltet főztem, 3 napig ettem.
Vasárnap mentem Adához látogatóba a kórházba, vittem neki 1 csomó cuccot, amit kért. Más nagyobb munkára nem is volt időm, csak mostam.
Hétfőn Ahmeddal beszélgettünk. azóta visszautazott Irakba - talán végleg... Ezen a napon kipróbáltam a cementfátyol eltávolítót, amit korábban megvettem. Egész jól működött. Porszívóztam és felmostam.
November 01-jén itthon voltam, dolgozgattam, mint rendesen és nagyon-nagyon sok papírt kiselejteztem.

Innen folytatom.