2023. február 27., hétfő

Haladjunk

Milyen kis szorgalmas vagyok, hogy pár napon belül újra írok. Vállon veregetem magam. Ja, nem, mert fáj a vállam, kezelésekre járok vele. Nem is tudom, hogy írtam-e, súlyos ízületi problémákkal küzdök mindkét vállamban és a karjaimban is. Sajnos, nem érzem úgy, hogy sokat használna... Majd a végén újra nyilatkozom róla.
Február 09-én, csütörtökön nem történt semmi. Elvoltam itthon, mint a befőtt.
Pénteken átmentem Blankához, ő 1 roppant kedves idős hölgy, aki felújítást akar a lakása néhány helyiségében és kért tőlem tanácsot, meg mesterek telefonszámát. Ő már volt itt nálam 1x, de most kérte, hogy én menjek át hozzá. Sokat beszélgettünk, aztán elmentem a Pennybe. Este Lackó feljött a gyerekekkel, adtam neki kuponokat, gm (gluténmentes) cuccokat elég jól tud vásárolni érte.
Szombaton itthon voltam, sokat dolgoztam, nem részletezem.
Vasárnap el akartam menni az Intersparba, de rohadt lusta voltam hozzá, szóval nem mentem. Mellesleg most is hétfő van és ezelőtt pénteken mentem el utoljára itthonról, vagyis 3 napja. Azóta csak a szemetet vittem le. Jó itthon. Szeretek itthon lenni, de tudom, néha menni kéne, menni kéne...
Hétfőn jöttek a gyerekek, Carbonara spagetti volt a menü csirke mellel.
Kedden voltam az ortopédus főorvos asszonynál, aki - írd és mondd - vetkőzéssel, öltözéssel együtt 5 perc alatt kiszórt a rendelőből, pedig se előttem, se utánam nem volt senki. Kérdezni sem lehetett tőle. Felírt 10 masszázst és 10 fizikoterápiás kezelést, ami vélhetően nem fog használni, nem bízom benne. A doktornő K. Andrea. Nem ajánlom. Semmiképp nem mennék hozzá vissza.
Na, szerdán végre lementem az Intersparba és én is beváltottam néhány kupont.
Csütörtökön színházba mentünk Erikával, a Férfi és nő 4x című darabot néztük meg. 1 felvonás, másfél óra a Csarnokban, 2 szereplővel. Nagy teljesítmény a 2 fiatal színésztől, de lég volt 1x megnézni, arról nem beszélve, hogy rohadt hideg volt ott bent, én meg kibújtam a kabátomból, de szerencsére nem fáztam meg.
Pénteken semmi extra, csak itthon, nem írtam fel semmit.

Folyt. köv.

2023. február 25., szombat

Igen, már...

... már megint elmaradtam, pedig azt hittem legutóbb, hogy utolérem magam. Ha-ha.
Nem vagyok túl jól. Fájnak a karjaim, kezelésekre járok. Meg úgy általában nem vagyok vidám, nyomaszt ez az ízületi betegség, amiből - azt mondják - már sosem fogok kijönni. Igyekszem nem elhagyni magam, de nagyon magányos vagyok, hogy nem áll mellettem senki. Vivi 1 hét eltelte után tudta meg, hogy kezelésekre járok. Lackó meg sztem nem is tudja. Általában ritkán vagy szinte sosem kérdezik meg, hogy hogy vagyok😢
Na, hol is tartottam. Óh, Istenem, január 23., hétfő. Tamás jött, a vizes. Már lövésem nincs mit csinált... Délután még tettem 1 kört az Újgyőrin. Nem sorolom, dög unalom.
Kedden Erikát meghívtam ebédre, pennys sztrapacskát ettünk és nagyon jól éreztük magunkat. Kedvelem Erikát, jól megértjük egymást. Meg is beszéltük, hogy máskor is csinálunk ilyen vagy hasonló programot.
Szerdán kimentem a Tescoba, mert szombatra vártam a gyerekeket és vásároltam cuccokat a főzéshez.
Csütörtökön itthon voltam, nagyon sokat takarítottam, mostam és főztem is.
Pénteken vasaltam és a gyerekek szombati érkezésére már elkezdtem a főzést és a sütést is. Megfőztem a húslevest, valamint sütöttem 1 édes és 1 sós sütit 1-1 tepsivel.
Szombaton itt voltak a gyerekek, jól éreztük magunkat. A kajának sikere volt - mondhatom, mint mindig. Délután sokat játszottunk, olyanokat röhögtünk, hogy zengett a ház.
Vasárnap megvarrtam a zuhanyfüggönyt - végre. Ha jól emléxem, még decemberben megvettük a Praktikerben Lackóval. Szóval, ideje volt.
Hétfőn jöttek a gyerekek. Szerencsére, nem kellett főznöm, megkérdeztem Emesét, hogy jó-e neki a szombatról maradt sült csirke vagy készítsek vmi mást, de azt mondta, hogy ízlett neki, szívesen megeszi még 1x. Aztán  elment Gáborért és este szokás szerint, Lackó jött értük.
Kedden a váll- és karfájdalmam miatt elmentem a háziorvoshoz. Kaptam beutalót ortopédiára és laborba. Este még vizsga volt a zeneiskolában. Emese elég ügyetlen volt, belesült többször is.
Február 01-jén, szerdán vettem színházjegyet a Csarnokba és iszonyú sok helyen voltam ezen kívül, csak felsorolom, lehet ámulni: méteráru bolt, vízmű ügyfélszolgálat, 1000 apró cikk bolt, Jysk, pékség, 100-as bolt, Family, gyógyszertár, háztartási bolt, füstölt árus, madaras és Penny. Basszus, hihetetlen, de így volt.
Csütörtökön itthon voltam, nagyon fáradt voltam, muszáj volt pihennem.
Pénteken megint tettem 1 nagy körutat, 6 helyen voltam, de nem írom le, uncsi.
Szombaton itthon voltam, végeztem a szokásos kis munkáimat, valamint rendeztem a fotókat, ami nagyon időt rabló dolog.
Vasárnap elmentünk Ágival ebédelni a Végállomásba. Ez 1 igen drága hely, gyakorlatilag 1 szelet rántott húst némi krumpli salátával 8 ezer forintért ettem. Volt még vmi likőröm, meg 1 ásványvíz.
Hétfőn itthon voltam, felhívtam a Messengeren apu féltestvérét Magdit, aki Németországban él. Így tartjuk a kapcsolatot. Paprikás krumplit főztem virslivel. Finom volt.
Kedden elmentem a Pennybe, szerettem volna akciós kv-t venni, mert pont majdnem elfogyott és jól is jártam VOLNA, ha lett VOLNA, de a Pennyben sokx előfordul, hogy nincs az akciós cuccból. Ez csak 3 napig lett volna akciós, 2x kerestem, de 1x sem volt.
Szerdán elmentem a Kormányablakba, hogy átjelentsem a Nyugdíj Igazgatóság felé a lakcímemet. Este Csillagparti volt a parkban. Lejöttek a csillagvizsgálóból, hoztak nagyobb távcsöveket és meg lehetett nézni az üstököst, de már alig látszik, mert január 19. óta vagy mióta, már távolodik. Gyönyörű tiszta volt az égbolt, rengeteg mindent felismertem, imádom a csillagokat, bolygókat. Egy óra eltelte után hazajöttem, mert a lábam nagyon fázott. Sztem beleütött a fagy, mert látszik is az egyik körmömön és fáj még mindig. Teszek ide 1 nagyon gyenge képet, amit egyik este a telefonommal készítettem. Az utcai lámpáktól picivel fentebb látható a Jupiter és ettől kicsit magasabban balra fentebb a Vénusz.

Az utcai lámpáktól picivel fentebb látható a Jupiter és ettől kicsit magasabban balra fentebb a Vénusz.

Na, majd innen folytatom --- 1xcsak...

2023. február 12., vasárnap

Következő hét

Január 16., hétfő. Emese elé elmentem a sulihoz, mert a sulival szemben lévő kínai boltba bementünk és vettünk neki 1 papucsot. A régit már kinőtte, nem volt nálam másik papucsa. Gábornak már ugyanígy vettem korábban. Emese megebédelt, aztán fordult is vissza Gáborért a suliba, ő egyedül még nem jöhet el. Aztán Emese tanult, Gábor uzsonnázott, utána Gábor is tanult, szoktam neki segíteni, meg leellenőrzöm a leckéjét.
Kedden, sajnos azt vettem észre, hogy csöpög a bojler. Felhívtam Tamást ismeretlen számról és mit ad Isten, felvette a telefont. Korábban 1 e-mailben jól leb@sztam, mert az utóbbi időben már a telefonomat sem vette fel. Mondta, hogy küldjek képeket a csöpögésről, amit el is küldtem e-mailban. És aztán vártam..., hogy jelentkezzen... Ezen a napon tettem 1 kört az Újgyőrin.
Szerdán megérkezett a kárpitos boltba a megrendelt anyagom,a miből majd falvédő készül. Hazafelé jövet bementem a Győri kapuban a Sparba, itthon mostam, takarítottam és Szotyikámat rendbe tettem.
Csütörtökön itthon voltam, egész nap csúnyán esett az eső.
Pénteken is esett, de az inkább havas eső volt, Ennek ellenére lementem az Újgyőrire, van ott 1 jó méteráru bolt. Vatelint és hátsó bélést kellett volna vennem, de ezen a napon zárva volt a bolt. Röhögtem kínomban, mert közben szarrá áztam, pedig használtam esernyőt is.
Szombaton itthon voltam, dolgoztam, de sok névnapi köszöntést kaptam, ezt nagyjából be is kalkuláltam, ezért nem akartam aznap megváltani a világot. Máskor sem. Ada ezen a napon betöltötte a 65. évét.
Vasárnap szerettük volna megünnepelni, hogy már Ada is ingyen utazhat, ezért terveztünk 1 kis sétát előbb Lillára, de azt lezárták a havazás miatt, aztán Tapolcára, de egyikből sem lett semmi, mert Ada lebetegedett. Sajnos Ada egészségi állapota nem kiszámítható, ezért nem igazán lehet vele tervezni.

Folyt. köv.

2023. február 9., csütörtök

Kocsonya

Január 09-én, hétfőn találkoztam Adával a belvárosban. Hozott nekem 2 tányér kocsonyát. Jó kocsonyát főz, olyasmit mint én, csak ő még füstöltet is tesz bele. Még sosem ettem így, de nem rontotta el a füstölt. Ennek ellenére, én maradok a hagyományosnál. Én sütöttem túróst, abból vittem neki. Este olyan fáradság jött rám, hogy ruhástul lefeküdtem.
Kedden itthon voltam, a jegyzetemben az van, hogy sok-sok munka. Mosás, takarítás, egyebek, Szotyi kitisztítása.
Szerdán voltam az 1000 apró cikk boltban, Jyskben, Pennyben és munkaruházatiban vettem pamutkesztyűt.
Csütörtökön teljesen ledöbbentem. A konyhában az ablak alatti részen tartottam 1 hokedlit. Takarításkor azt vettem észre, hogy vagy 15 centi magasan mind a 4 lába vastagon zöld penészes. Tömény hypoval letörölgettem és úgy is hagytam. Ezután áthelyeztem a konyha 1 másik részébe, talán ott picit melegebb van, mert ahol korábban volt, az a keleti fal melletti rész. Nagyon kevés meleget és napfényt kap az a fal. Meg, hogy én kiszedettem a konyhabútort a fal mellől, így még az sem szigetel. Azóta visszakértem Lackóéktól az elektromos konvektoromat és minden nap befűtök legalább 20 fokra a konyhában, mert ott egyébként semmilyen fűtés nincs. És sztem az alattam lévő csaj nagyon keveset van itt, ezért fűtés sincs túl sok. Persze, ezt nem tudom, csak 1 érzés.
Pénteken színházban voltunk Erikával. Utoljára tizenéve Istvánnal voltam színházban. Egyébként nem szeretem ezt a modern színházat. Én jobban kedvelem a klasszikus, szép kosztümös darabokat.
Szombaton a szokásos munkáimat végeztem: mosás, főzés, takarítás, valamint ágynemű, konyharuha, törölköző és pizsama csere.
Vasárnap hozott Lackó kocsonyát. Kata nem főz túl jó kocsonyát, mert sótlan, ízetlen, de ez most kivételesen egész jó volt.

Mára ennyi.

2023. február 7., kedd

Újév hajnalán

2023. január 01., vasárnap Újév napja.
Lakik fölöttem 1 idős házaspár. A bácsit nem is ismerem - szerintem. Van 1 szocializálatlan kutyájuk, el nem lehet engedni, mindenkinek nekimegy, megugat szinte mindenkit. Állandóan rövid pórázon sétál,  fajtársaihoz nem mehet, kozmetikushoz nem viszik a fehér, hosszú szőrű, nem tudom milyen kutyát. Olyasmi, mint 1 puli, de attól hosszabbak a lábai. Na, mind1 is. Ennek az idős házaspárnak van 1 unokája. Egy biztos. Lehet több is, de én egyet szoktam hallani fölöttem ugrálni, mintha földrengés lenne. Én csak úgy hívom a kis hülyegyerek. Nem szép tőlem, tudom. Azt nem tudom, hogy igazából a gyerekben van-e a hiba, csak kihasználja a nagyszülőket, hogy mindent ráhagynak, vagy a nagyszülőkben van-e a hiba, mert egyszerűbb és kényelmesebb ráhagyni a gyerekre mindent, mint leülni és foglalkozni vele. 
Na, szent újév napján 05:40-kor mire ébredtem? Január 01-jén hajnali 05:40-kor elkezdett ugrálni fölöttem a kis hülyegyerek. Azóta beszéltem a nővel, a nagyival, aki sétálni hordja a kutyát és kértem, hogy legalább 7-ig vagy fél 8-ig maradjon már nyugton a gyerek, ne kelljen már hajnalban felkelnem miatta. Azóta csend van. Persze nagyon visszafogott és udvarias voltam, én kértem sokx elnézést. Sokat van itt a gyerek, mert még kicsi, ovis és, ha már nem tud fingani, hozzák ide a nagyszülőkhöz. Még nagyon sokára fog iskolába menni, 3,5 éves most. Mondtam is a nagyinak, hogy nagyon kiborító és nem tudom, hogy kibírom-e addig... Na, erről ennyit. Így kezdődött 2023.
Hétfőn Vivikém szülinapja volt, betöltötte 35. évét.
Kedden lementem az Újgyőrire, gyógyszertár, Family, Spar.
Szerdán arra ébredtem, hogy elzárták a vizet. Komoly probléma volt az utcában, elzárták mindenhol a vizet és dolgoztak a hiba elhárításán. Később jött lajtos kocsi, hoztam fel vizet flakonokban, többször is fordultam. Nem csináltam semmit, hiszen víz nélkül nem is tudtam. Késő délutánra visszakaptuk a vizet.
Csütörtökön az esti zuhanyozásnál kifogyott a meleg víz a bojlerból. Kicsit megijedtem, mert épp a zuhanyozás végére értem, mikor éreztem, hogy basszus, majdnem hideg a víz. Lehet, hogy mosogattam előtte, már nem emléxem rá, de sosem történt ilyen. Felvettem 50-ről 60 fokra a víz hőmérsékletét.
Pénteken Adával voltam piacon, nála ebédeltem és utána még átmentem a Tescoba. Tőle csak 1 buszmegálló. Már nem tudom, mit vásároltam...
Szombaton itthon voltam, sokat dolgoztam.
Vasárnap is itthon voltam, szintén dolgoztam, de észrevettem már, hogy ha egyik nap nagyon szorgalmas vagyok, már másnap nem megy annyira a munka. Nem baj. Senki nem kéri számon rajtam.

Na, most durván 1 hónap a lemaradásom.

2023. február 6., hétfő

Mi is volt...

... tavaly karácsonykor? Hol van már a tavalyi hó? Sőt, nem is volt.
A csodás dec. 25-i hazatérés után másnap 26-án hétfőn csak itthon pihentem. Öregszem, néha jól esik lazítani, semmit tenni, pedig én elég nyüzsgős fajta vagyok.
Kedden átmentem a postára, szerettem volna még előfizetni az utánküldésre, de közölték velem, hogy megváltozott a nyomtatvány az októberben érvényben lévőhöz képest, ezért, amit aláírattam a lányommal, fiammal 2 nappal ezelőtt, már nem fogadják el. Hogy rohadjanak meg, qrva pipa voltam. Elmondanám, hogy a nyomtatvány ugyanaz, csak nagyobb betűkkel van írva és a 2 oldalból 4 oldalt csináltak. Takarékosság...
Szerdán megint itthon voltam, semmi különös.
Csütörtökön elmentem színházjegyet venni és az Újgyőrin tettem 1 kört: DM, gyógyszertár, Family és Spar.
Pénteken itthon voltam.
Szombaton elmentem a benzinkútra, vettem műsorújságot, meg még nem tudom mit... valamit... És ez a nap volt szilveszter. Egyedül, itthon, magányosan, mint rendesen.