Július 11-én, szerdán, az utolsó előtti tornán odaadtam a gyógytornásznak a DM kártyát, amit ajándékba vettem neki. Direkt nem írtam rá, hogy milyen összeggel van feltöltve, de a csaj nem szívbajos. A végén, mikor már készülődtem elmenni - kint a folyosón -, még odajött hozzám és megkérdezte, hogy milyen összeg van rajta. Mondtam, hogy 8 ezer forint. Meglepődött, mondta is, hogy azt hitte, 2-3 ezer forint. Torna után elmentem még 1 jó zöldségeshez cseresznyét venni. Már kifutó ideje volt akkor is a cseresznyének, de majd megszólalt, amit kaptam. 2 ezer forint volt kilója.
Szerdán volt az utolsó torna. Megtette hatását a DM kártya, mert a gyógytornász megadta a magán-telefonszámát a névjegykártyájával. Egyébként csípem ezt a csajt, nagyon korrekt. Torna után egyfajta megkönnyebbülés lett rajtam úrrá, sehova nem mentem és nem csináltam semmit. Két és fél hétig naponta járta becsülettel a rendelőbe a kezelésekre. Elég volt.
Csütörtökön viszont annál szorgalmasabb voltam. Mostam, főztem, takarítottam.
Pénteken ultrahangra mentem a beteg vállammal, ahol megállapította a főorvos asszony, hogy folyadék van a vállamban. Ezután az Újgyőrin sok mindent intéztem. DM, Spar, Family, gyógyszertár és sütis bolt.
Szombaton bár, lusta voltam, de Szotyikát rendbe tettem, vasaltam is és egyéb munkákat is csináltam a borzasztó nyomott érzésem mellett vagy ellenére.
Vasárnap kimostam 2 adagot. Volt 1 flanel paplanhuzat, ami mosásra várt és nem akartam a fregolira tenni, így kitettem az erkélyre 1 adag ruhát. Bár, nem szárítok az erkélyen a fölöttem lakó fecskék miatt, de most kivételt tettem. Egy másik adagot a fregolira teregettem. Ezen kívül elkezdtem a júliusi nagytakarítást.
Hétfőn itthon voltam ismét lustán. Viszont Gábor unokám kórházba került húgyúti fertőzéssel. Nagyon magas láza volt, majdnem 40 fokos és a veséje miatt nagyon fájt a háta.
Kedden be is mentem hozzá a kórházba, vittem neki, amit az apja mondott, hogy vigyek és a Pennyben vettem neki még 1 nagy plüssfigurát. Egyem a szívét éppen ma (07.22.) 11 éves, de még mindig nagyon örül a finom, puha plüssnek.
Szerdán itthon voltam, folytattam a takarítást.
Csütörtökön ugyanez volt és kotyvasztottam 1 lecsót.
Nem tudom, mikor fogok legközelebb jelentkezni, mert hamarosan elmegyek a lányomékhoz cicaszitternek, amíg ők nyaralnak a férjével. Szotyikámat holnap elviszi Lackó, náluk lesz, amíg én is távol vagyok. Nagyon fog hiányozni.