Tovább

2026. jan. 16., péntek, Szotyikám életének utolsó teljes napja.

Ezen a napon erkélyt takarítottam, persze ebben a fagyban csak módjával. Ebédre gombát főztem, amit vagy 3 napig ettem.

Szotyikám még röpködött napközben, de így utólag visszagondolva, estére hirtelen nagyon leromlott az állapota. Például már csak többszöri kísérletre tudott visszarepülni a kalitkába. Este itt ültem az íróasztalnál, a kalitkája mindig itt volt mellettem, ugyanígy a másik lakásban is. Arra lettem figyelmes, hogy küzd azért, hogy fel tudjon menni az ülőbotjára. Látszott, hogy nagyon nehezen sikerül, nem tudott rendesen kapaszkodni a kis lábaival. Nagyon rossz volt nézni. Aztán lement a kalitka aljába és ott is maradt. Nem tettem fel az ülőbotra, mert tudtam, ha felteszem, le fog esni. Éjfél előtt pár perccel lekapcsoltam a villanyt, ő ott gubbasztott a kalitka alján. Nekem azon járt az agyam, hogyan rendezzem át a kalitkát, ha már nem tud az ülőbotra felmenni. Éjfél után vmikor felébredtem, nem tudom hány óra lehetett, mert nem néztem meg az órát, akkor még élt. Aztán visszaaludtam és szintén nem tudom hány órakor arra ébredtem, hogy csendes mozgás jön a kalitka felől, de nem kapcsoltam fel a villanyt, mert arra gondoltam, csak arrébb ment 1 kicsit. Most már tudom, akkor halt meg. Aztán fél 4 után pár perccel felkapcsoltam a villanyt, mert nagy volt a csend. Felkeltem és akkor láttam, hogy a kis szárnyacskáit kicsit kinyújtotta és meghalt a kalitka egyik sarkában. Csendben, szinte észrevétlenül ment el. Nagyon tartottam tőle, hogy vergődni fog és végig kell néznem a haláltusáját, de ő ezt tudta, hogy nem szeretném ezt átélni és csak csendben meghalt. (A fiam még kicsi volt, amikor a papagája hirtelen halálát végig kellett néznem egy hajnalon. A fiam pont elutazott az apjával, így nem volt itthon senki, csak én és a papagáj.) Szotyika pici teste hideg volt és sovány. Bevallom már felkészültem erre, az íróasztal egyik fiókjában volt 1 picike törölköző, 2 nylon zacskó és 1 pár gumikesztyű. Felvettem a gumikesztyűt, mert bár még betegen is gyakran pihent a kezemen, de a kis halott testét nem akartam csupasz kézzel megfogni, valahogy nem. Kicsit megigazítottam óvatosan a szárnyacskáit és finoman becsomagoltam a törölközőbe, gyönyörűek voltak a tollai, ügyeltem a hosszú farktollára is, majd betettem a 2 nylon zacskóba és így a fagyasztóba.

Ezek a dolgok már szombaton történtek. Kb. 3 órát alhattam ezen az éjszakán és nem tudtam visszaaludni. Visszaültem az ágyba és nagyon sírtam.

Aztán eljött a reggel, felkeltem, ágyneműt húztam és utána utoljára kitakarítottam az én kicsim kalitkáját. Sokszor úgy hívtam, hogy Szépségkirályfi, mert annyira szépséges kis madár volt.

Próbáltam magam lefoglalni, elvégeztem a szombati munkákat, mostam is. Nagyon nehéz nap volt, dagadtra, vörösre bőgtem a szemeimet.

Szotyikám 2017-ben, itt kb. másfél éve voltunk együtt, még a másik lakásban készült a kép.

Ez a kép 2024. nyarán készült, így nézelődtünk kifelé az erkély szúnyoghálóján keresztül. Mindig nagy érdeklődéssel figyelte a fecskéket.

Egyedül maradtam, soha többé nem lesz már háziállatkám, nem vállalom be, hiszen életem 69. évében járok.

Folyt. köv.

...