Húsvét vasárnap Vivike elköltözött tőlem. Albérletbe mentek Gergővel. Már napokkal előtte elkezdett pakolni. A lakásban mindenfelé szatyrok, táskák és 1 nagy bőrönd álltak. Amit csak lehetett, mindent összepakolt. Elsősorban a ruháit, aztán - úgy mondanám - szükséges holmikat is, hiszen ágyneműt is kellett vinni, arra pedig huzatot. Cuccokat a konyhába és a fürdőszobába.
Mikor eljött a búcsú pillanata, rövidre fogtuk és nem volt könny. Nekem kicsit könnybe lábadt a szemem, kicsit szomorú voltam. Az én gyönyörű nagy lányom önálló életet kezd. Ideje, hogy kipróbálja. Azért remélem, majd engem hív, ha háztartási segítségre lesz szüksége.
Hétfőn visszahozta a táskákat és a bőröndöt, aztán átment Lackóékhoz, mert ott volt az apjuk locsolkodni. Később átjöttek Lackóék, odaadtam a kis nyuszi ajándékaimat. Katának csokikat, Lackónak gluténmentes dolgokat vettem. Mesi játékokat is kapott és csokit is. Úgy csináltam Mesinek, mint régen a saját gyerekeimnek, mikor kicsik voltak, vagyis eldugtam az ajándékokat: a szekrény polcára, az asztal alá, a virágok közé, stb., stb. Mesi "rutinosan" keresgélte őket, mint kiderült otthon, náluk is így kellett az ajándékokat megkeresni, amit a nyuszi tojt. Ennek azért örülök, mert ezek szerint tetszett ez a módszer annak idején Lackónak.
Mesi egyébként gyönyörűen szaval, holott még csak 21 hónapos.
Aztán Gergő is feljött meglocsolni.
Lackó, sajnos nincs jól, ami szomorúsággal tölt el. Főleg, hogy nem tudok neki segíteni. Nagyon kéne vigyáznia magára, de nem tudok kommunikálni vele erről, így Katát faggatom alkalmanként, mert ő azért közlékeny. Amit kérdezek, arra válaszol, míg Lackó egyszerűen kitér a válasz elől, láthatóan nem szeret vagy nem akar velem erről beszélgetni. Lehet, hogy mással sem beszél, de azt nem tudom.

Másnap melóban nem túl sokan locsoltak meg, már egyre inkább nem divat, nem szokás. 2 kolléga 1-1 likőrös pohár vizet öntött rám. Azért annyit nem, hogy csurom víz legyek. Jót nevettem.
Szerdán Vivike hazajött aludni, mert Gergő éjszakára ment dolgozni és nem akart egyedül ott maradni a lakásban. Örültem neki és azt mondta, máskor is eljön, ha így lesz.
Csütörtökön meghívott Vivike, hogy nézzük meg, hol laknak. Katával és Mesivel hármasban mentünk. Szép a lakás, igazán. Nem is olyan kicsi. Szépek a bútorok, látszik, hogy fiatalok laktak benne. Megkímélt állapotban van minden, amit ott hagytak. Persze, vannak még hiányosságok, alapvető dolgok, amiket feltétlenül pótolniuk kell, vagyis meg kell venni. Amikor mondtam néhány dolgot, Vivi olyan hangnemben szólt hozzám, hogy idővel inkább abbahagytam mindenféle kommunikációt. Nem tagadta meg önmagát.
Tegnap pont vettek 1 étkezőasztalt és hozzá 4 széket.
Ma, pénteken egész nap takarítottam, holnap jön apa és Laci. Esküvő lesz, de erről majd legközelebb.
Bonikát viszem fürdeni, de ő még nem tudja:-)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése