2012. szeptember 30., vasárnap

Nyaralás 2. napja - Dorog

Tehát, este összepakoltam a cuccaimat és reggel elindultam a Nyugati pályaudvarra. Katim azt szerette volna, hogy már a 9 órás vonattal menjek, de sürgősen lebeszéltem, hiszen nekem ahhoz szinte hajnalban kellett volna felkelnem. Így is 3/4 9-kor indultam a 10 órás vonathoz.
A Nyugatiban nagyon szerettem volna 1 kürtös kalácsot venni, de nem volt sehol. A vonat kb. 25 perc alatt megtette az utat, tök jó. Az idő viszont vacak volt, esett az eső.
Kati természetesen már várt. Elmentünk hozzájuk, megmutatta, hogy hol alszom - Detti szobájában. Kicsit lelkiismeretfurdalásom volt, hogy a gyereket kitúrom a helyéről.

Aztán elindultunk Dorogra, Ilához. A Határ nevű étteremben megkajáltunk. A kaja nagyon jó volt, mind megettem, de a pincérek hihetetlenül bunkók voltak. A kérdéseimre nem tudtak értelmesen válaszolni és egyáltalán nem foglalkoztak velünk. Ila ki akarta fizetni mindhármunk kajáját, amit természetesen nem hagytunk neki.
Kaja után felmentünk Iláékhoz. Finom zserbót sütött nekünk, Kati teázott. Sokat és nagyon jót beszélgettünk. Lefotóztam Ila kis kedvenceit, a papagájokat:
Késő délután hazajött apus is, végre személyesen is találkozhattunk. Apus elég beteg, mert hetente 3x jár dialízisre. Sajnos. És, hát már nem fiatal. Azt tudom, hogy Ila jövő augusztusban lesz 70. Bejelentettem neki, hogy elmegyek a 70. szülinapjára. Tudomásul vette:-))) Mi mást tehetett volna...?
Mielőtt elköszöntünk, kaptam Ilától 1 üveg káposztasalátát, ami olyan finom volt, hogy csak Pestig jutott, haza már nem hoztam, hiszen az üveg alján volt csak 1 kicsike. És kaptunk mindketten - Kati is, én is - fürjtojásokat.
Csak úgy, mint odafelé, hazafelé (Vácra) is Szlovákián keresztül mentünk, így elmondhatom, hogy még külföldön is jártam. Ha-ha-ha.
Ezen az estén Katiéknál aludtam. Másnapra terveink voltak, de erről majd legközelebb.
Ilám és Katim, 2 jó barátném:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése