Csütörtökön visszamentem Bonikám vér és vizelet labor eredményeiért. Gabi doktornő azt mondta, összetehetjük a 2 kezünket, hogy 1 ilyen idős kutyának még elég jók az eredményei. Vannak kisebb eltérések, de alapvetően azért nem rossz, én úgy látom. A különböző vizsgálatok referencia határai ugyanúgy fel vannak tüntetve a papíron, mint az embereknél.
A májfunkció eredményei kicsit magasak, arra most kap májvédő kapszulát.
A vese eredményei jók, hála Istennek.
Kissé vashiányos, erre nem kapott semmit, de majd rákérdezek.
Sajnos, a vizelet gyorsteszt által mutatott nem túl jó eredményt a labor is hasonlóképpen állapította meg. Viszont a doktornő azt mondta, hogy ennek valahol a vérképben is meg kéne jelennie, vagyis kissé ellentmondásban van egymással. Ezért, kell vinnem 1 újabb adag vizeletet 1 újabb gyorstesztre. Ha az sem lesz jó, akkor kap antibiotikumot. Ezt mondta a doktornő. Hétfőn kellene vizeletet vinnem, de túlórázom, havi zárás lesz. Legközelebb csütörtökön lesz a mi doktornőnk, igaz akkor elígérkeztem a mormonokhoz, de Bonikám fontosabb, majd lemondom és megbeszélek velük 1 új időpontot.
Október 17-én kerül sor a műtétre. Rettenetesen izgulok már most.
Rendben lesz minden. Nagyon szeretem.
Most itt alszik, nézd: