2013. szeptember 1., vasárnap

Érdekes emberek

Bevallom, eléggé fészbuk függő lettem. Bár elsősorban nem az emberekért, hanem az állatokért vagyok ott, de elkerülhetetlen a kapcsolat az emberekkel.

Miközben nagyban aggódunk a pistini pici gólyákért - ők az utolsó kamerás fiókák, akik még otthon vannak -, rám írt 1 csaj, ezekkel a gólyákkal kapcsolatban. Azóta levelezgetünk, puszit küldött nekem. Ez kicsit furcsa, de aztán én is odaírtam, hogy puszi. Nem egészen tud helyesen írni, de szereti az állatokat. Azóta ismerősök lettünk.

Egy ismeretlen nő bejelölt ismerősnek és ő is elkezdett levelezni velem. Ő már nyugdíjas, tavasszal lett özvegy. Az írásai alapján elég intelligensnek látom. Ő tagja a GG-nek, amit tisztáztunk, mivelhogy engem onnan korábban kirúgtak. Kérdezte is, hogy engem ez zavar-e, de persze már rég nem. Sőt, olvasom is a GG-t, mert elég sok hírt onnan tudok és tájékoztatást is adok a mi városunk gólyáiról.
Aztán összeismerkedtem a Szentendrei Árvácskák vezetőjével. Rendkívül bájos hölgynek tartom azon túl, hogy szimpatikus is. Elfogadta a jelölésemet, lehet, hogy majd 1x meglátogatom őket, bár őszintén szólva félek 1 ilyen találkozástól. Nem tudom mit éreznék az árva állatok iránt. Azt hiszem, sírnék.

Az Árvácskáktól kértem 1 logójukkal ellátott pólót. Fogok is kapni, nagyon örülök neki és büszkén fogom hordani. Az árban - adományban - holnap "egyezünk meg", illetve váltunk levelet, de biztos, hogy legalább a dupláját fogom elutalni a póló árának és, ha eljutok hozzájuk, viszek 1 zsák kaját is, ezt eldöntöttem, ha segít az öcsém. Ha nem, akkor adok majd pénzt. És még arra is gondoltam, hogy nyáron elmennék 1 hétre önkéntesnek hozzájuk. Ez az én jövőm, az állatokkal való foglalkozás.

A héten néztem 1 gyönyörű filmet Timbavati fehér oroszlánjairól. A film után elkezdtem keresgélni a neten és a fészbukon is. Ez utóbbi helyen lájkoltam 1 csomó képet és másnap kaptam 1 angol nyelvű levelet, hogy nem ismerjük egymást, mi az oka, hogy lájkoltam sok képet.
Gyönyörű és hosszú angol választ írtam a csajnak. Ő megnyugodott, hogy nem akarok semmi rosszat, megdicsérte az angolomat:-))) és azt is írta, hogy örül, hogy megismert, valamint a levelét úgy zárta, hogy "Áldás".
Szép volt. És ez a héten sikerélmény volt számomra.
Ez a kedvenc fehér oroszlános képem:


Maya, így hívják a csajt, aki írt, ajánlotta még ezt a könyvet, de írtam neki, hogy nincs magyar fordítása és ez nekem túl bonyolult:


Klassz könyv lehet...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése