Hazasegítettem egy kutyust

A történet a következő.

Pénteken az esti sétánknál láttam, hogy a szomszéd utca egyik családi házába éppen fát pakolnak. Az ott lakó idős hölgy - Ági - odajött hozzám - szoktunk néha beszélgetni - és mondta, hogy kiszökött a kutyusuk a nagy farakodás közepette, esetleg figyeljem majd. Nem láttam a kutyust, akit egyébként Mázlinak hívnak, ivartalanított, chipes, fekete kan kutyus. Tavasztól őszig Mályiban lakik a család telkén, télen itt a családi ház udvarán.

Szombaton reggel Ági fiától, Csabától kérdeztem, hogy mi újság. Mondta, hogy elment, szétnézett - amit egyébként láttam is, mert a kisszoba ablakából rálátok a házukra és pont láttam, amikor Csaba kiállt az autóval -, de Mázli nincs a telepen.

Ma mentem nagy karácsonyi bevásárlásra, Lackó lejött értem kocsival, mert borzasztó sok cuccot vettem és ez még csak a fele a szükségesnek. Hazafelé menet láttam, hogy Mázli ott áll a zebra előtt a járdán. 4 villamosmegállóra tőlünk. Itthon rögtön szóltam Áginak. Szegényen láttam, hogy nagyon hiányzik neki a kutyus, épp erről beszélt 1 ismerősével a kapujukban.

Eltelt valamennyi idő - 1 óra talán, nem tudom -, mikor megszólalt a kaputelefon. Ági volt és mondta, hogy otthon van a kutyus. Ő volt az. Ági elindult érte, de nem ott találta meg, hanem már 1 villamosmegállóval közelebb és hazahozta. Egyebet nem tudok, de meg fogom kérdezni a részleteket, mert érdekel.

Nos, erre az örömhírre valami olyan érzés fogott el, amit még sosem éreztem. Boldog voltam, ahangom elcsuklott, ahogy beszéltünk és könnyes lett a szemem, talán még sírtam is.

Azt hiszem, ez a kutyus nekem köszönheti, hogy a karácsonyt nem az utcán vagy a cigányok közt vagy Isten tudja hol tölti, hanem otthon.

Sok boldogságot nekik.

Láthatatlan vadludak

Hazafelé jövet Bonikával, az esti sétánál fura hangra lettem figyelmes. Északkeleti irányból jött, azt hittem, hogy valakinek nyitva van az ablaka és mintha egy rosszul hangolt rádió üvöltene kifelé. Totális sötétség volt, az ég csillagos, a hang erősödött, viszont semmit, de semmit nem láttam. Hiába meresztgettem a szemem, pedig rájöttem, hogy vadludak vonulnak az éjszakai pihenőhelyük felé és folyton-folyvást csevegnek egymással. Be nem állt a szájuk. Akarom mondani, a csőrük.

Áthúztak az éjszakai égbolton északkeletről délnyugatra.

Már máskor is hallottam ezt, többször is, de akkor nyár végi időszak volt és akkor sem láttam semmit.

Közben kicsit utánanéztem. Szóval, valószínűleg igazam van, vadludak lehettek, mert ők vonulnak délebbre Oroszországból, sőt, Szibériából. Az irány is stimmel.

Milyen jó lenne egyszer igaziból, élőben látni őket. Hm.

Vadludak vonulása --- 4 perc 21 másodperc.

Állatos

Egy ismerősömnek elaltatták a nyulukat. A kis nyulat, akit kedvtelésből tartottak. A nevét most nem írom le, de mint házi kedvencnek, neve is volt. Ahogy az ismerős mesélte, szegény nyúlnak üres volt a gyomra, a lába fekélyes volt, az utóbbi időben már nem is ivott és szó szerint csont és bőr volt, a bundája tartotta össze. A hőmérséklete 32 fok volt 38 helyett. Nyilván már agonizált szegény, szegény jószágocska. Na, milyen gazda az, aki nem vesz észre 1 ilyet? Mert ez nem egyik napról a másikra alakul így, bár az ismerősöm azt bizonygatta, hogy a nyulak egyik nap kövérek tudnak lenni, másnapra meg lefogynak, de én ezt biztosan nem tudom --- mondta. Aha --- helyeseltem, mint a hülye gyerek, de persze nem hittem. Azt sem tudták, hogy fekélyes a lába, a doktornő mondta nekik. Mire azt felelték, hogy még ŐSSZEL - érted?, ősszel - rendben volt, mert hát nincs minden nap ölben a nyúl. Szegény nyuszi, ezek szerint sosem. Odalöktek 1 kis kaját és kész. Ennyi volt a törődés. És ennek az ismerősömnek a gyereke állatorvosi asszisztens akar lenni.

Na, aztán azon dúlódtam fel, hogy ő hozzá nem ért a haldokló nyuszihoz és ott hagyták az állatorvosnál azt a kis lényt, aki 7 évig velük élt. Egyébként kertes házban laknak, lett volna hova eltemetni.

Ezt az ismerősömet már sosem fogom megérteni. Nem! És nem is akarom.

Aztán délután találkoztunk 1 kutyás társsal, aki hosszan ecsetelte, hogy mennyit szenvedett a telken lévő kutyája, míg elpusztult. Olyan, hogy orvost hívni...? Áh, hát ezt a fogalmat nem ismeri. Otthon is tart 1 kiskutyát a lakásban, de láthatóan az sem volt jól.

Hazafelé menet hallom, hogy 1 idős ismerős néni seprővel zavar az erkélyéről 1 szerencsétlen galambot és elkezdett nekem panaszkodni, hogy ez a szemtelen jószág beköltözött az erkélyen lévő fecskefészek alatti valamibe. Azt feleltem neki, hogy a galambnak is élni kell. Merő ő azt mondta: Nem úgy van az.

Hát, ilyen emberek vannak.

Szomorú.

Rókával találkoztunk

Persze, ez nem nagy kunszt, bármelyik állatkertben látható. Csakhogy ez itt volt a lakótelep közepén. Már múltkor is mondta 1 kutyasétáltató társam, hogy rókát látott. Őszintén szólva nem nagyon akartam hinni.

Aztán ma reggel olyan 1/4 6-kor a reggeli sétánknál, az iskola túloldalán, ahogy befordultunk Bonikával, ott ült a járdán az árnyékban kb. 5-6 m-re tőlünk 1 róka. Gyorsan átment az úttesten, megállt 1 kicsit és elindult tovább, remélem a helyére, az erdőbe. Állítólag már keresik szegényt és, ha így van, akkor meg is fogják. Sajnálom. Bár azt kell, hogy mondjam, neki nem itt van a helye.

Vivikének ma van a névnapja, egyem a szívét. Implantátumot tettek 1 foga helyére épp ma. Jönnek majd pénteken, elmeséltetem vele a történteket.

És a munkahelyét is, ami nagyon nincs rendben. Ekkora tévedést régen követett el, most már ő is belátja. Van, hogy éjjel felébredek és ezen gondolkodom, de segíteni nem tudok.

Remélem, hogy talál 1 jó kis munkahelyet, ahol kiélheti a munkamániáját és jól érzi magát, mert ez itt egyik sem adott.
Így legyen ♥