Egy ismerősömnek elaltatták a nyulukat. A kis nyulat, akit kedvtelésből tartottak. A nevét most nem írom le, de mint házi kedvencnek, neve is volt. Ahogy az ismerős mesélte, szegény nyúlnak üres volt a gyomra, a lába fekélyes volt, az utóbbi időben már nem is ivott és szó szerint csont és bőr volt, a bundája tartotta össze. A hőmérséklete 32 fok volt 38 helyett. Nyilván már agonizált szegény, szegény jószágocska. Na, milyen gazda az, aki nem vesz észre 1 ilyet? Mert ez nem egyik napról a másikra alakul így, bár az ismerősöm azt bizonygatta, hogy a nyulak egyik nap kövérek tudnak lenni, másnapra meg lefogynak, de én ezt biztosan nem tudom --- mondta. Aha --- helyeseltem, mint a hülye gyerek, de persze nem hittem. Azt sem tudták, hogy fekélyes a lába, a doktornő mondta nekik. Mire azt felelték, hogy még ŐSSZEL - érted?, ősszel - rendben volt, mert hát nincs minden nap ölben a nyúl. Szegény nyuszi, ezek szerint sosem. Odalöktek 1 kis kaját és kész. Ennyi volt a törődés. És ennek az ismerősömnek a gyereke állatorvosi asszisztens akar lenni.
Na, aztán azon dúlódtam fel, hogy ő hozzá nem ért a haldokló nyuszihoz és ott hagyták az állatorvosnál azt a kis lényt, aki 7 évig velük élt. Egyébként kertes házban laknak, lett volna hova eltemetni.
Ezt az ismerősömet már sosem fogom megérteni. Nem! És nem is akarom.
Aztán délután találkoztunk 1 kutyás társsal, aki hosszan ecsetelte, hogy mennyit szenvedett a telken lévő kutyája, míg elpusztult. Olyan, hogy orvost hívni...? Áh, hát ezt a fogalmat nem ismeri. Otthon is tart 1 kiskutyát a lakásban, de láthatóan az sem volt jól.
Hazafelé menet hallom, hogy 1 idős ismerős néni seprővel zavar az erkélyéről 1 szerencsétlen galambot és elkezdett nekem panaszkodni, hogy ez a szemtelen jószág beköltözött az erkélyen lévő fecskefészek alatti valamibe. Azt feleltem neki, hogy a galambnak is élni kell. Merő ő azt mondta: Nem úgy van az.
Hát, ilyen emberek vannak.
Szomorú.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése