Tegnap

Tegnap azon az úton jöttem haza, amelyen Bonikához jöttem oly sokszor, mikor igazán siettem. Azóta még nem jöttem haza úgy, mint tegnap.

És végig emlékeztem. A garázsnál sokszor ott volt István és Suba. István molyolt a garázsban, Subi csak álldogált. István nagyon szeretett velem beszélgetni, sokszor már úgy kellett tőle elköszönnöm, hogy mennem kell, mert Bonika vár, mi még a séta előtt vagyunk.

Továbbmenve előttem volt a mókuska, amelyik ott sétált lent a fák közötti talajon, kaját keresgélve. A néni az első emeleten, aki szintén szerette a galambokat, etette is őket. A néni kint cigizett az erkélyen, valahogy szóba elegyedtünk a mókusokról, madarakról és Bonikámról is. Egy idő után észrevettem, hogy visszahúzódott, ha meglátott engem. Lehet, hogy csak képzelem, de így éreztem.

Továbbmenve előttem volt a szenvedő fehér-vörös cica. Nagyon rosszul volt látszott rajta. Csak gubbasztott a fa alatt, meg sem mozdult, ahogy közelebb mentünk Bonikával. A lakók vagy a gyerekek tettek neki inni, talán enni is. Másnap ott feküdt holtan az út szélén:-(((

Továbbmenve magam előtt láttam a fekete rigó fészkét, ahogy költött, aztán nevelte, etette a fiókákat. Tavaly még számoltam a rigó fészkeket...

Továbbmenve szomorúan tapasztaltam, hogy rettenetesen megritkították a fák tövét, így a rigók nem tudnak hova bújni.

Továbbmenve láttam, hogy a mi házunknál, a túlsó lépcsőháznál kibújt a hóvirág. Ica néni már szépen rendbe tette a kis kertet. A nászasszony is kapirgált már az ő kertjében, de azt nem szeretem, tiszta dzsungel szokott lenni.

Így érte haza.