2016. március 13., vasárnap

Tavaszi utazásom

Anyu halálának az évfordulója tájékán mindig felmegyek Pestre. Ez most is így volt. Összekötöttem más dologgal, de gy is csak 2 napot töltöttem fent.

Telekocsival mentem, a felfelé utamra 5*-t adok, mert a sofőr figyelmes volt, 6 helyből csak 5-öt ad ki, úgy is hirdeti, hogy combok, karok nem érnek össze, szóval jó volt, szívesen mennék vele máskor is, mert elfogad étkezési utalványt.

Pénteken találkoztam 1 kollégával, aki hasonló munkakörben van, mint én és hamarosan nyugdíjba megy. Összesen öten elmentünk 1 nagyon jó helyre kajálni, isteni volt, amit ettem, de ezzel az egésszel kapcsolatban nagyon vegyes érzéseim vannak, amit nem részleteznék. Maradjunk annyiban, hogy jó is volt meg nem is.
Este mentem apuhoz és külön kiemelem, hogy egész jót beszélgettem vele, de ez csak arra az estére szólt. Már másnap flegma volt és lekezelő, szokása szerint.

Szombaton délelőtt kimentünk anyuhoz az altemplomba, vittem neki virágot, meg nagyinak is.
Hazafelé a villamoson aludt 1 fiatal pasi e cipővel a lábán és összeszarva magát, atya ég. Az a bűz, ami majdnem az egész villamost belengte, alig volt elviselhető.

Ebédre megjöttek Laciék is és délután kivitt a Keletihez, onnan indult a telekocsi. Ez az út marha gyors volt, mert nem kellett még 1 óra 45 perc sem és már kiszálltam az autóból.
De! Ez a pasi kiadta az összes helyét, elöl is hármat, hátul is hármat. Elöl ültem, ami egyébként nekem jó volt, de a kis csaj, akit beültetett középre a sofőr, nem biztos, hogy nagyon jól érezte magát. Egész úton meg sem mukkant senki. El is neveztem magamban kukajáratnak:-))) Nem éreztem jól magam, nem is írtam értékelést a pasira, mert úgy láttam, hogy a kritikát nem viseli el, engem meg ne hordjon le, ezért inkább nem írtam semmit. Ő írt rám, hogy pontos, megbízható utas vagyok, de mi mást is tudott volna.
Egy biztos, ezzel a pasival többet nem megyek, pedig nagyon jó az értékelése, de valahogy ez most nem jött át.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése