Igen, igen, meghekkelték a bankszámlámat. Bizony. Közel 50 ezer forinttal. És az első sikeres vásárlás után még volt 3 sikertelen kísérlet. De szerencsére a bank az első vásárlás után azonnal zárolta a kártyámat. Nem tudom, hogy csinálták ezt az azonnali zárolást, de így csak ennyit loptak le tőlem.
Másnap, ahogy ez történt, bementem a rendőrségre, onnan elküldtek a bankomba, hogy kérjek igazolást arról, hogy a pénzt levették. De a bank még nem tudott adni, mert nem volt az összeg lekönyvelve, hiszen alig több, mint fél nap telt el az eset óta. Visszamentem a rendőrségre, elmondtam, hogy mi van és megkérdeztem, hogy akkor tudok-e feljelentést tenni vagy nem. Hát, nem. Most várakozó állásponton vagyok. Elment 1 fél napom az "ügyintézésre" és 4 db jegyem a közlekedésre, de nem jutottam semmire.
Mikor történt a dolog, gondoltam 1 merészet és felhívtam Istvánt! Hiszen 1 korábbi levelében írta, hogy hívjam nyugodtam, ha segíteni tud valamiben és ő rendőrségi szakértő. Nem okozott csalódást. Olyan köcsög volt velem és mondhatom bunkó is, mint régen. Miért is gondolok még mindig rá...? Én hülye.
Szóval, felvette a telefont, kérdeztem, hogy nem zavarom-e. Mondta, hogy épp fűnyírót javít, korábban volt nála 1 ismerőse, mondta is, hogy ki, - ismerem -, azzal iszogattak. Na, kb. 3 mondatban megbeszéltük azt, amiért hívtam, aztán megkérdezte hogy vagyok, én visszakérdeztem és olyan 5 mondat beszélgetés után el is köszönt: Csókollak, majd beszélünk - mondta. Elmondanám, hogy 2011. március legelején beszéltünk utoljára. Érted? Közel 5 és fél éve! És az eltelt időben olyanokat írt - már, ha írt -, hogy majd bele sajdultam. Olyan szépeket. De, áh nem gondol ő komolyan semmit. Ugyanolyan lelketlen volt velem most a telefonban, mint abban az időszakban, mikor még jártunk, vagy minek nevezzem. Nem is tudom minek nevezzem, hiszen a kapcsolatunk a szexre alapozódott, értelem, érzelem és lélek, max. az én részemről volt benne.
Szóval, azért miután gyorsan el akart köszönni, nem hagytam annyiban és megkérdeztem, hogy miért nem válaszol a leveleimre, pláne, ha képet is küldök. Hát, sok a dolga mostanában - mondta -, pedig korábban azt írta, hogy már alig van munkája. Na, mindegy. Tudom mi lett a sorsa a leveleimnek. Ugyanaz, mint régen is. Kitörölte a rohadék, olvasatlanul. Mint az sms-emet is, amiben megírtam, hogy bevettem a tablettákat. Azt sem olvasta sosem. Nyilván, hogy a mostani leveleim is hasonló sorsa jutottak. Még a június 02-án küldött hosszabb és fényképes levelemre vártam volna választ, persze már nem most. Biztos, hogy nincs már meg az a levél.
2 nap telt el és semmi. Azóta sem történt semmi.
Gondoltam, hátha ír, hátha felhív, hogy mit intéztem a rendőrségen, de semmi.
Én vagyok a hülye, mert fáj még mindig.
A telefonálásunk nem zaklatott fel nagyon, inkább csak az, hogy milyen bunkó volt velem. Kicsit járt az agyam éjjel és szidtam magam, hogy megint így megaláztam magam.
Sosem fogok kigyógyulni belőle, sosem.
Mert, ha kigyógyulnék, lenne új kapcsolatom, de nem vagyok rá képes. Múlt héten találkoztam ezzel az Ausztráliába szakadt magyar pasival, de nem, könyörgöm én már semmilyen kapcsolatot nem akarok senkivel, maximum, hogy közösen kimozdulunk itthonról. Nem akarom a lakásomba felengedni és nem akarom, hogy hozzám érjen. Igaz, hogy 10 évet simán letagadhatna, de 70 lesz az idén. Úh...
