A meghekkelt bankszámlámmal kapcsolatosan semmi változás nincs. Voltam a bankban, állítólag küldtek 1 levelet, de az nem ért ide, így kinyomtatták nekem ott. Szóval, még nincs eldöntve, hogy visszakapok-e bármit is. Nem szeretem ezt a bankot, de a jelzáloghitelem ideköt. Ha leteltik, azonnal megválok tőlük.
Feri 3 hétig nem jelentkezett, erre tegnap felhívott, hogy hogy telt az elmúlt hetem, mire azt válaszoltam, hogy jól teltek az elmúlt hetek! Meghívott ma estére moziba. Elmegyek, de nem örülök neki. Először is valami szexszel kapcsolatos film, a másik meg az, hogy este 8-kor kezdődik. Jó, hogy éjszakai bagoly vagyok, de itthon. Mindegy. Elmegyek. Aztán nem biztos, hogy találkozom vele, míg Magyarországon lesz.
Ja, 3 héttel ezelőtt a Vadasparkban voltam vele. Kocsival vitt fel, de az első dolga az volt, hogy megivott 1 pohár bort. Nagyon nem tetszett. Ő meghívott 1 sült krumplira, mert azt kértem, én meg kifizettem a belépőket. Nem engedem, hogy csak ő fizessen.
Viviék ismét voltak itt intézni a lagzival kapcsolatos dolgokat, én ma megrendeltem nekik a pogácsaféléket.
A tulaj felmondta nekik az albérletet, ami szept. 30-ig szólt, így most még albit is keresnek. Nagyon nem jött ez most jól:-(
A menyem megharagudott, mert akartam venni az unokáknak szép ruhát az esküvőre, de ő ezt úgy vette, hogy az én ízlésemet akarom rájuk erőltetni. Megsértődött. Hát, sértődjön. Majd, ha kedve lesz, megbékél.
Laci panaszkodott, hogy apa mennyire paraszt módon viselkedik velük. Karcsi múltkor sírt, pedig szegény süket, nem is értette, hogy apa mit mond neki.
A nyugdíjjal kapcsolatosan még nem tudok konkrétumot. Most 26-án lesz 1 hónapja, hogy benyújtottam az igényemet. Van törzsszámom, megkaptam az utazási kedvezményre jogosító cetlit és utaltak előleget.
Jajj, volt 1 jó sztori. A hülye szívem írt Istvánnak hogy esküvő lesz és lenne-e esetleg a kísérőm. Persze, nem számítottam még arra sem, hogy válaszra méltat. Végül több, mint 1 hét eltelte után írt, hogy megtiszteltem ezzel a meghívással, de nem tud eljönni. Na, a poén most jön! Visszaírtam neki, hogy viccnek szántam a meghívást, csak kíváncsi voltam, hogy mit reagál. Az esküvő nem vicc, csak a meghívás volt az. És odatettem rengeteg vigyorgó jelet, valamint kajánul megkérdeztem, hogy küldjek-e majd képet:-)))
Istenem, milyen jól esett a lelkemnek, hogy 1x megszívattam én is őt. Komolyan mondom, röhögtem magamban:-)))
Ahogy ezt a levelet elküldtem, 7 perc elteltével, István e-mail címéről jött 1 db "C" betű. Visszaválaszoltam, hogy akart-e valamit írni, mert csak 1 C betű jött valaki telefonjáról. Persze, erre már nem reagált és azóta sem.
Hát, tahó. Velem tahó.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése