... visszaemlékezni, hogy mi minden történ, olyan régen írtam. De azért valamit megpróbálok alkotni:-)
Ott hagytam abba, hogy nem volt gáz. Végül 12 napig nem volt gáz, júni 01-jén kapcsolták ki és 12-én kaptuk vissza. Sajnos, a Tigáz főmuftija a nyomáspróba alkalmával megállapította, hogy nem jó a gáztűzhelyem, a megengedettnek az ötszörösét engedi ki a szivárgás. A nagyszobai konvektor is enged, de az csak minimálisat és onnan a levegőbe megy ki a gáz, az kisebb gond... Mindezzel együtt hétfőn visszakaptuk a gázt, a tűzhelyt is használhattam, de a golyóscsapot csak a használat idejére nyitottam meg.
Kedden elég sok ügyintézni valóm volt, így mondtam Lackónak, hogy még nem főznék neki. Elfogadta. Ez volt az első nap hosszú ideje, hogy nem kellett egész nap itthon ülni a gázosok miatt.
Szerdán Margó nénit is köszöntöttem névnapja alkalmából, beugrottam hozzá kicsit. Előre kértem, hogy ne csináljon nekem semmi kaját, esetleg 1 kis rágcsálnivaló legyen és kész, ennyi. Nem akartam természetesen megbántani, de nem szeretem a szendvicseket, amit szokott nekem készíteni, illetve a felvágottakat, amiket vesz hozzá. Nagyon nem szeretem és már nem bírok akármilyen felvágottat megenni.
Csütörtökön elmentem a Szeles utcára 1 autósiskolába licit ügyben. Rengeteg mindent vittem és olyan sok pénzt kaptam, mint az eddigi önkéntességem során 1x sem. Egy bűbájos hölggyel találkoztam és beszélgettünk közel 1 órán át. Délután is volt 1 talim, de az csak itt a benzinkútnál.
Na, a péntek nagyon érdekes volt. Először lementem a piacra, még délelőtt. Utána a Győri kapuba, ez 2 tali. Délután kimentem a benzinkúthoz, majd az Otthon térre a szökőkúthoz, majd ismételten vissza a benzinkúthoz. Mindebből az első tali nem valósult meg, 15 percet vártam a csajra, de nem jött. Sajnos, elfelejtettem telefonszámot kérni tőle, az én hibám, így jártam. Itthon várt az üzenet a gépen, hogy bocsi, de késett, most itt van, hova jöjjön. Megírtam a lakcímemet, hát, ahogy hozzád nem ment, hozzám sem jött azóta sem. Most meg nyaral. Talán majd utána... Este még a lakásomra is feljött 1 licitáló, szóval zajlott az élet.
Majd innen folytatom, készülnöm kell, mert még ma is lesz 2 talim ebben a "kellemes" 40 fokban, basszus:-(
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése