2018. január 27., szombat

Pénzügyek:-)

A legutolsó bejegyzésemet követő napon, szerdán, Ági barátnőmmel kimentünk Diósgyőrbe. Ügyintéztünk OTP-ben, ettünk 1 jó hamburgert, eldöntöttük, hogy oda visszamegyünk máskor is. Arról nem beszélve, hogy ezressel fizettem, a kiscsaj meg kétezresből adott vissza. Aztán meg kuponokat mentünk beváltani a coopos boltba. Ott meg rosszul blokkolt a csaj és a kezembe adta azt a pénzt, amit ki sem fizettem, hogy korrigálja a blokkolást és aztán újra fizessek.
Ezután villamosra ültünk, Ági hazament, én még postára. Ott meg engem csaptak be 500.- Ft-tal, amit csak itthon vettem észre. Na, ez úgy volt, hogy vettem 1 újságot, meg volt 1 nyertes sorsjegyem, ami 500.- Ft-ot ért, de 600-ért vettem helyette másikat. A csaj kifizettette velem az újságot és az újonnan vásárolt sorsjegyet, de az 500-at nem vonta le és nem is adta vissza. Ezt csak itthon vettem észre. Visszamentem, megreklamáltam és visszaadták az 500.- Ft-ot, valamint az újabb sorsjegyen nyert 800-at is elkértem. Érdekes nap volt.

Csütörtökön már elkezdtem készülni apa érkezésére, vagyis takarítottam 1 keveset.

Pénteken elmentem bevásárolni.

Szombaton beindítottam a fűtést, mert apunak mindent össze kell fűteni ilyenkor. Nagyon meg vagyok elégedve az elektromos konvektorommal. Gyakorlatilag szombat reggeltől vasárnap késő délutánig ment, 23 fokot tartott. Persze, a konyhában és a fürdőben is ment a fűtés rendesen szintén szombat reggeltől vasárnap késő délutánig.
Szombaton főztem 1 f@sza erdélyi ragut a karácsony után vett kissé kétséges oldalasból. Aggódtam is, de semmi baja nem volt a húsnak, a leves isteni lett. Másodiknak carbonara lasagne volt, amit felturbóztam 1 doboz gombával és a fagyasztóban talált fagyasztott sonkákkal. Kiolvasztottam a sonkákat és azt is hozzáadtam a carbonarahoz. Terveztem, hogy vasárnap oreganos csirkét sütök, de nagyon sok lett a lasagna. Apuval ettünk belőle szombaton, vasárnap és még 2 kis adag ott vár a hűtőben. Tényleg, holnap azt fogok enni:-)
Szombaton délután feljöttek Lackóék, hogy felköszöntsenek névnapom alkalmából. Készítettem gesztenyés diplomata pudingot gluténmentes babapiskótából. Finom lett, bár Gábor nem evett belőle, Mesi evett, de nem rajongott érte. Voltak rágcsák, meg üdítők.

Vasárnap délután kikísértem aput a villamosmegállóba, mert épp leesett pár centi hó, aztán hazautazott. Egyszer kaptunk össze 1 kicsit...

Közben, még az előző héten, befejeztem a licites tárgyak nyerteseivel a kapcsolatfelvételt. Volt olyan nap, hogy 39 embernek írtam üzenetet a facén. És ugye, ez nem 1 üzenet, mert ilyenkor elkezdődik az oda-vissza levelezgetés.
Szóval ebből kifolyólag volt talim hétfőn.

Közben vásároltam és kedden megsütöttem az oreganos csirkét vele sült burgonyával. Hát, nem ez lett életem fő műve...
Egy licitáló feljött, ő szerencsére mindig feljön keddenként, így nem kell elmennem itthonról, ez nekem jó.

A szerdai tali elmaradt, mert beteg lett a csajnak a kislánya, így otthon maradt.

Egy licitálóval alakult úgy a kapcsolatunk, hogy puszival köszöntjük egymást találkozáskor és puszival válunk el egymástól. Azt hiszem tanárnő, kedves kis nő. Na, ő volt a csütörtöki.
3 napig a postára jártam, szerdán feladtam 10 levelet, csütörtökön 15-öt, pénteken 3-at.

Ma szombat van, nem voltam sehol.

Holnap találkozom Adával, kimegyünk Lillára. Adáról majd írok legközelebb.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése