Megjártam a nagy falut. Még az elmúlt hét péntekén felutaztam Pestre, jól utaztam, első osztályon, a vonat is csak 5 percet késett, baromi meleg volt. Laciék már vártak, rögtön elmentünk A világ múmiái című kiállításra. Sajnos, fotózni nem lehet:-(, de a kiállítás érdekes volt, legalább 2 órát, de inkább még többet töltöttünk ott.
Másnap otthon voltam apuval kettesben. Laciék mentek fellépni, én meg otthon nem tettem semmit, apunak sem kellett segítenem.
Vasárnap délelőtt kimentünk anyuhoz az altemplomba, pont vége volt a misének. Sokat változik az altemplom időről időre, nagy az igény a hamvak ottani elhelyezésére, így egyre nagyobb területeket építenek be urnahelyekkel. Márciushoz képest is változott, akkor voltam ott utoljára.
Ezután elmentünk Etyekre a Korda Filmstúdióba. Qrva nagy csalódás volt. A idegenvezető kiscsajtól - hogy Vivi szavaival éljek - agyfaszt kaptam. A túra kb. 120 perc. Az első 70 perc dög unalom volt Korda életéről, amelyet a kiscsaj úgy adott elő, hogy közben "táncolt". Érted? Előre-hátra, oldalra, rogyasztva, iszonyat volt nézni, engem annyira idegesített, hogy inkább arrébb mentem, hogy ne lássam, ebből kifolyólag nem is nagyon hallottam. No, sokat nem vesztettem vele. Ezt az első részt bele kéne sűríteni 30-40, esetleg 50 percbe, az egyéb érdekességekkel együtt. Jó, legyen 50 perc.
Néhány kép az első részből.
A fordított szoba |
A végtelenített könyvtár (néhány tükör segítségével) |
Ez a kutya másfél millába került. Szerintem olcsóbb lett volna 1 igazi... |
Úgy tűnik, mintha 1 templom belseje lenne, pedig... |
... ez 1 makett. Látod? Csak fotózás kérdése:-) |
Na, a dög uncsi előadás után elindultunk a marhára lepusztult New York utcába.
Ez 1 épület - gondolnád..., de |
... így néz ki oldalról. Én azt mondtam, hogy 1 lap:-))) |
Kb. ennyi az utca |
Még 1 épület |
Valaki meg is kérdezte, hogy miért ilyen elhanyagolt, ami talán a képeken nem is látszik annyira. Gyakorlatilag 10 éve - vagy mióta - itt pusztul, nem csinálnak vele semmit. A válasz az volt, hogy megcsinálja magának az, aki kibérli...
A túra utolsó állomása az a díszletváros volt, ahol a Borgiák című filmsorozat bizonyos részleteit forgatták. Ez kicsit jobban tetszett, bár erősen fegyelmezve voltunk, ami viszont nagyon negatív nyomot hagyott.
Ez itt a Colosseum lábazata. Hasonlít:-) |
Nem tudok kommentet fűzni a képhez..., bocsika:-) |
Most álljon itt 1 értékelés, amit a Googliról hoztam, icipicit javítottam benne:
"Hatalmas csalódás, sőt 3000 forint/főért (nekem olcsóbb volt, mert már nyugdíjas vagyok) mondhatni nettó lehúzás. A belső program a látogatóközpontban max. gyerekeknek való, semmiről nem szól, kesze-kusza. Alig vártuk, hogy végre kimenjünk és láthassuk a díszleteket. Hiába, mert kint végig vezettek 2 lepusztult, omladozó díszleten (Borgiák és New York városrész), annak is csak a főbb csapásain, a kis utcákba nem volt szabad bemenni. A nagy, számozott hangárokba nem vittek be minket, még csak el sem mondták épp milyen munkák zajlanak (csak 1 hangárban volt forgatás, mikor mi voltunk). A programot vezető lány stílusa kifejezetten affektálós, idegesítő, képtelen volt lekötni a 60 (mi már jóval kevesebben voltunk) ember figyelmét. Sokkal jobb is lehetne ez, de így kb. csak pénzbeszedés az egész kóceráj fenntartására 2 órában. Elrabolt 2 óra volt az életünkből."
Összességében, nagy csalódás volt nekem is. Az első rész dög unalom, a New York utca lepusztult, a középkori városrész utcáiba nem engedtek be és egyetlen hangárt sem mutattak meg, pedig 1 kivételével sehol sem dolgoztak. Ja, és az idegesítő idegenvezetőt kihagytam. Soha többet Korda Stúdió!
Innen folytatom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése