Pénteken létrejött a cicás tali és a kellemest összekötöttem a hasznossal, körbejártam újfent az Újgyőrit. A talin igen sokat beszélgettem a licitálóval, 1 hölggyel, aki egyébként buddhista, el is költözött 1 olyan kis nógrádi faluba, ahol sok a buddhista és van 1 sztúpájuk. Kiderült, hogy együtt dolgozott a fölöttem lakó szomszédasszonnyal.
No, aztán voltam a Familyben, a Sparban, a postán és a 100-as boltban, ezután jöttem haza.
Szombaton elmentem az Avasi református templomba meghirdetett templomtúrára. Sosem voltam még ott és nagyon vágytam rá, hogy 1x végre már megnézhessem ezt a híres, több százéves templomot. A dolog elég rosszul sikerült, megpróbálom röviden leírni.
A túra 10-től 14 óráig volt meghirdetve, oda is értem időben, még 10 óra előtt. Volt időm körbejárni belül és fényképeket készíteni. Na, ez volt a szerencsém! 10 után pár perccel a túravezető elkezdte a történelmi kiselőadását, ami igen nagyra sikeredett. Közbevetőleg elmondom, hogy qrva hideg volt aznap, röpködtek a mínuszok, a templomban is nagyon hideg volt, én például nem tudtam leülni, nem is szoktam ilyen hideg helyeken, mert könnyen felfázom, muszáj vigyázni magamra. Na, ott álltam egész hátul, ügyelve arra, hogy inkább a szőnyegen álljak, ne a kövön, mert esküszöm, az is számított. Visszatérve a történelem órára, 70 ezer évvel ezelőttről kezdett az előadó és az 1700-as éveknél járt 11 óra után, amikor is otthagytam. Egy pár elindult kifelé - pedig ők később jöttek, mint én -, én meg csatlakoztam hozzájuk. Kint megbeszéltük, hogy ez 1 katasztrófa... Elég lett volna 30 percbe besűríteni a történelmet és utána szépen megmutatni a templomot. Na, én - sajnos - lemaradtam a körbevezetésről, amit őszintén sajnálok. Ezért mondtam korábban, hogy szerencsére időben érkeztem és volt időm fényképezni. Az ún. túra egyébként rossz emlékeimben fog továbbélni. Azért legyen itt néhány kép az Avasi templom belsejéről:
Avasi református templom |
Avasi református templom |
Avasi református templom |
Avasi református templom |
Avasi református templom |
Vasárnap ki sem tettem a lábam itthonról.
Ma postán voltam és átmentem Ágihoz, beregisztráltam a Rossmannba.
Holnap főzős napom lesz és már szerdára is van programom.
Ja, az öcsém a Toyotáját lecserélte 1 Volvora:-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése