A pénteki napomat sikerült jól megszervezni. Úgy volt, hogy jön Ági is, de nem meglepő módon, lemondta. Tulképp gázórát cseréltek nála, úgyhogy megértem.
Délre bementem a városba és már 12:09-kor a visszafelé jövő villamoson ültem. A postára kellett mennem, de ott meg csak du. 1 órától volt bent a csaj, így az időmet el kellett tölteni. Mivel? Na, mivel? Hát, vásárlással, ha-ha. Bementem a Pennybe, vettem néhány hasznos dolgot, tényleg nem sokat, mert csak szatyorral voltam és cipekedni már marhára nem szeretek. Aztán a füstölt árus Mónika következett. Májas sajnos nem volt:-(, de megvettem a szokásos disznósajtomat és 1 kis abált szalonnát. Utána Szotyikámnak vettem magot és a pkségben néhány sütit. kellőképpen eltelt az idő, mehettem a postára. Először ott volt 1 másik kiscsaj, épp dolgozott, akinek korábban ígértem körömlakkot. Vittem neki kettőt. Sztem örült neki. utána jött a licitálós csaj is, először az ezresből vissza kellett volna adni 200.- Ft-ot, de mikor meglátta, hogy adok ajándékot, akkor ideadta az ezrest. Egyébkén nem adta volna. Nemsokára férjhez megy 1 fiúhoz, közel 11 évvel fiatalabb a srác, de boldogok.
Szombaton elmentem a tematikus városnézésre. Tetszett, jól éreztem magam. Nem részletezem, nincs hozzá kedvem, bocsi, de azért teszek fel pár képet.
Weidlich-palota - pincéjében már 1911-ben mozi működött (Apolló mozgókép-színház) |
A Színészmúzeum pincéje - vannak eredeti falak 1823-ból |
A Mindszenti templom kriptalejárata |
Tálalószekrény a Dűlő étteremben |
Ma feljött Lackó a gyerekekkel nőnapot köszönteni.
Úgy volt, hogy délután jön 1 licitáló, de elfelejtette. Nem baj, majd jön holnap.
Holnap is lesz talim az Aldinál, kedden főzök, lehet, hogy szerdán is lesz talim, csütörtökön meg elutazom, 1 darabig nem leszek itthon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése