2019. május 4., szombat

Kalandom

Megígértem, hogy írok az idióta ügyvédről. Korábban - úgy emlékszem - vmi társkereső oldalon ismertük meg egymást. A levelezésünk nem tartott sokáig, bár, hogy mi volt az "összeveszés" oka, már nem emlékszem. Egy nagyon meglepő, perverz dolog leírását kicsit későbbre hagyom.
Szóval, most nemrég valahogy belebotlottam a facén, megjelöltem ismerősnek, gondoltam levelezünk, vagyis 1 értelmes emberrel válthatok értelmes leveleket - gondoltam naivan. Pár levél után felvetette, hogy telefonon is beszélhetünk. Annyira nem voltam elragadtatva az ötlettől, de idővel felhívtam. Az első telefonálásunk olyan másfél órásra sikeredett, amelyben én kb. az idő 80 %-ában csak hallgattam, meg hümmögtem, ő meg beszélt. Bár, elég nyögve beszél már, sokszor keresi a szavakat. 70 lesz, de szerinte hosszúra nyúlt az élete, nagyon negatív ember, nem tud örülni semminek. Azt vettem észre, hogy kezdem én is átvenni ezt a búskomorságot, negatívizmust, de időben lepergettem magamról és arra gondoltam, hogy csak azért is pozitív leszek és ilyen leveleket is írok neki, hogy lássa, én az egészen apró dolgoknak is tudok örülni. Borzasztó hosszú filozofikus, de számomra nem sokatmondó leveleket írt. Visszatérve még az első telefonálásra, megemlítette, hogy ha majd elmegyek hozzá Szegedre, természetesen kifizeti az útiköltségemet. Nem reagáltam rá semmit, folytatódott a levelezés.
Másodszor ő hívott fel, ami 20 percig tartott. Igen, az ő számlájára 20 perc is elég. Ha-ha. Arányaiban ez a "beszélgetés" is hasonló volt, mint az előző. Írtam is neki, hogy hívjon nyugodtan, mert jó hallgatóság vagyok. Nem vette a lapot. Lehet, hogy ügyvéd volt, 1 doktor, de nem találom elég okosnak, na, mindegy, ezt most nem fejteném ki. Csak egyet: írta, hogy mondta a húga, hogy a következő napon zárva lesznek a boltok valami nagypéntek miatt. Érted? Így írta, valami angypéntek miatt. Én nem vagyok 1 vallásos ember, de tudom, mi az a nagypéntek... Lépjünk tovább.
A levelezésünket 1 újabb telefonálás követte. Én hívtam, gondoltam, rajtam a sor. Hosszú volt ez is, talán másfél óra nem, de több, mint 1 óra. Valahogy szóba került, mondtam neki, hogy nagyon szereti a saját hangját hallani és igen nehéz mellette megszólalni, látszik, hogy ügyvéd volt. (Mellesleg 1 kocsija nincs...) Még közbevetőleg azt is elmondom, hogy az elején megállapodtunk abban, hogy őszinték leszünk. (Nem mintha nagy jelentősége lenne ekkora távolságból😃) Szóval, én őszinte voltam. Miután elmondtam neki, hogy nehéz mellette szóhoz jutni, na azt követően már engem is meghallgatott néha egész hosszan, de előtte volt, hogy megkérdezte, hogy itt vagyok-e még a vonalban, mert csak hallgattam a szájmenését. Valahogy ekkor került szóba, hogy igen ott vagyok, de nem tudok megszólalni. Igen, most már emlékszem,í gy jött elő ez az egész. Mikor elköszöntem tőle, hogy most már leteszem a telefont, megkérdezte, mint Ábel, hogy: De miért? Mondtam, hogy dolgom van, emlékszem például ott állt a mosógépben a ruha teregetésre várva, meg lehet, hogy volt más is, de azt is el tudom képzelni, hogy csak szabadulni akartam a nyögésitől.
Na, ezután írtam neki, de szokásától eltérőn, sokáig nem válaszolt, aztán egyszer csak hosszasan megírta, hogy nem bírja feldolgozni azt,amit én mondtam neki, vagyis, hogy sokat beszél. Nem ezekkel a szavakkal írta és nem is akarom pontosan idézni vagy bemásolni, de ez a lényeg. Leírta, hogy többet nem ír és törli az összes levelemet. Egyébként e-mailben leveleztünk.
Na, én meg a facén írtam neki, úgymond az utolsó szó jogán. Azért ott, mert ugyebár ott látom, hogy elolvasta-e az üzenetemet. Leírtam, hogy őszinteséget várt, de megsértődött. Én csak levelezni szerettem volna és sosem mentem volna Szegedre, mint ahogy őt sem biztattam volna, hogy jöjjön Miskolcra. Leírtam, hogy én is törlöm a leveleit, mint ahogy a korábban a saját meredező farkáról!!! küldött képeket is töröltem.
Igen, ez az ember képes volt a saját f @ szát lefotózni izgalmi állapotban még, amikor valszeg a társkeresőn megismerkedtünk.
Na, ez teljesen kiakasztotta, mert azonnal tiltott a facén😂😂😂 A hülyéje. Levelet írhatnék neki, mert az e-mail címe ugyanaz volt most is, mint sok évvel ezelőtt, vagyis feltételezem, hogy nem változtatja túl gyakran. Sőt, telefonon is felhívhatnám. Ja, mikor ő hívott, megkérdezte, hogy ez a mobilod? Hát, mit hívtál? - kérdeztem? 46-os körzetszámmal nem tudok mobilról. Ilyen buta. Annyit nem tud, hogy egy 30-assal kezdődő telszám, az mobilszám.

Hát, erről ennyit. Többet nem akarok barátkozni senkivel. (Itt volt közben az egyik "udvarlóm" és kifejtette, hogy nem hívtam, hogy jöjjön el, mert ő nagyon szeretne engem még mindig. A másik, a közel 80-as, na az is adott a héten az udvarlásnak, hogy én miért nem akarok találkozni vele. Talán félek? Áh... Mára ennyi😵)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése