2019. június 30., vasárnap

Készülök nyaralni:-)

Pénteken baromi nagy körutat terveztem magamnak, Így szokta, ha már kimozdulok itthonról, pláne ebben a pokoli hőségben.
Először vettem magamnak 1 lakkot, 1 fedőlakkot, amit már régóta használok. A menyem szokta hozni évente 2-3 x 890.- Ft-ért, de rosszul esik, hogy fizetnem kell érte, hiszen én több, mint 3 éve főzök nekik, illetve Lackónak, minden héten. Így elmentem, megvettem, kifizettem.
Utána vettem 1 kis rántott csirkét - mellett, csípős szárnyakat - a Sparban, majd szintén ott vásároltam is.
Ezután megvettem a vonatjegyemet.
Villamosra szálltam és a Bükk Áruházban lévő Family boltban vásároltam 1 tollat, amivel az oos telefonom képernyőjét tudom b@sztatni, mert én nem szeretem az ujjammal. Már régóta ilyen tollakat használok és most tönkrement, ezért vettem 1 szép türkizkéket.
A zöldségesnél málna került a szatyromba. Lehet, hogy leszokom erről a zöldségesről, mert szinte sosem kapok szép árut. Jó, nem vagyok nagy vásárlójuk, de állott, sárga levelű, van, hogy penészes cuccot kapok, amit úgy adnak ide, hogy persze csak itthon tudom észrevenni.
Ezt követően még a Pennybe mentem, azután végre hazajöhettem.
Tegnap is és ma is sokat dolgoztam itthon, valamint készülök a nyaralásomra.
Más lényeges nem volt. Ha hazajöttem, jelentkezem pár fotóval, remélem sikerül néhány érdekes képet készítenem majd bármiről vagy akármiről😁😃😄

Megnéztem a Living in Neverland-et. Döbbenet...

2019. június 27., csütörtök

Abbahagyjam?

Nem mentem hétfőn Henihez. Olyan vihar volt, hogy nem lehetett elindulni. Épp Ágival beszéltem telefonon, mikor lecsapott 1 villám valahol itt pár méteren belül. Ági eldobta a kezéből a telefont és kérte, hogy fejezzük be, mert ő elkezdett félni. Tényleg félelmetes volt.
Kedden főztem 1 szimpla paprikás krumplit újkrumpliból fél kiló virslivel és valamennyi kolbásszal. Kapott Lackó még 1 üveg uborkát hozzá, mert mondtam neki, hogy egyen hozzá savanyút, mire azt felelte, hogy szerinte nincs otthon semmi. A magam részéről el sem tudom képzelni, hogy ne tartsak itthon savanyúságokat. A hűtőben vannak a bontottak: csemege uborka, cékla és almapaprika és ugyanezek a spájzban. Ez utóbbiból adtam Lackónak, választhatott, az uborkát kérte.
Tegnap szomszéd Marikával kimentünk Kisgergelyhez fagyizni. Villamossal mentünk késő délután és gyalog jöttünk haza. Elég nehezen megy Marika, így többször megálltunk, pihent, leült 1-1 árnyékos kerítés peremére. Itthon még üldögéltünk a szökőkútnál, aztán még mutattam neki 1 helyet, ahol isteni fekete faepret lehet legelni😃 Neki is nagyon ízlett, ezután jöttünk haza. Jó kis túra volt, fél 5-kor mentünk el és 3/4 7-kor értünk haza.
Ma ki sem akartam tenni a lábam a lakásból, de Lackó szólt, hogy menjek el Emeséért az iskolatáborba, ha tudok. persze, hogy tudok, így elmentem. Ettünk 1 fagyit, aztán hazajöttünk. Szóltam Lackónak, hogy nézzék meg Emese fejét, mert sokat vakarja. Remélem, nem tetves már megint. Borzasztóan irtózom az ilyenektől. Még a kezét sem szívesen fogom meg a gyereknek, miután láttam, hogy agyon vakarja a fejét...
.
.
.
Mostanában gondolkodom azon, hogy befejezem ezt az irkálást. Nem tudok semmi érdekeset írni, mert nem történik semmi. Dög unalom az életem, de ezt nem panaszként mondom, csak más számára semmi érdekeset nem tudok nyújtani. Alig olvassátok páran. Én sem olvasnám, hiszen uncsi... 

Holnap megyek megveszem a vonatjegyemet, mert hétfőn utazom a Balatonra.

2019. június 23., vasárnap

Fák

Szokás szerint semmi különös nem történt az elmúlt napokban.
Kedden megfőztem a bácskai rizseshúst, isteni lett. 1,2 kg húshoz adtam fél kiló rizst, szép, nagy adag lett😃
Szerdán felmentem az Avasra. Előtte beszéltem a csajjal, akihez mentem, hogy hol is szálljak le. Szerencsére nem ott szálltam le a buszról, ahol ő mondta, hanem 1 megállóval még továbbmentem és így volt jó, különben a belem kigyalogolhattam volna fel az Avas emelkedőjén. Na, a visszafelé út kb. szaunába illett, valami iszonyat hőség volt a buszon, klíma természetesen nulla. Az volt a szerencsém, hogy vittem magammal 1 legyezőt, segített valamennyit a dolgon. Lebuszoztam a városba, bementem az Intersparba, aztán vettem gluténmentes tésztát Lackónak, meg még a pennybe is bementem. Jó nagy túra volt.
Emesét felhívtam telefonon, 9 éves lett.
Csütörtökön lakótelepi fórumra mentem. 54 vagy 70 fát (nem tisztázott) akarnak kivágni 1 új körzeti orvosi rendelőnek szánt épület felépítése miatt. Végtelenül szomorú vagyok😟😢 
Pénteken le akartam menni Henihez a rendelőbe, de olyan eső és vihar volt, hogy nem tudtam kimozdulni végül.
Tegnap tettem 1 körutat a főtéren: vettem új tömegközlekedési menetrendet, aztán voltam 100-as boltban, Sparban. familyben és DM-ben, ja és gyógyszertárban is.
Ma sincs semmi különös, nem megyek sehova, épp fő 1 jó húsleves rengeteg hatalmas csirkelábbal😁😃 Nagyon szeretem.
Holnap lemegyek Henihez, ha nem esik az eső, kedden főzök, aztán a többit meglátjuk.
Tényleg nincs semmi más. talán csak annyi, hogy készülök nyaralni a Balatonhoz, az időkép jó szar időt jósol, tiszta eső az 5 napból 5 vagy 4. F@sza...

2019. június 17., hétfő

Kánikula

Ebben a nagy hőségben nem mozdulok ki itthonról csak minden másnap. Kivéve persze, ha muszáj. Szóval, múlt csütörtökön nem voltam sehol.
Pénteken viszont tettem 1 nagy körutat Ágival együtt. Először bementünk a Tulipánba, vett 1 baromi klassz ruhát. Szép, nagyon szép és jól áll Ágin. Mondtam is neki, úgy örülök, hogy megvette, mintha én vettem volna magamnak. De én nem akarok most költekezni, a nyaralás sok pénzemet el fogja vinni. A ruhavásárlás után bementem a bankomba, befizettem, amit minden hónapban szoktam, Ági addig leült. Sokat szokott üldögélni, amikor bent vagyunk a városban, akár télen leül a hideg padra, akár most nyáron a napsütötte helyre. Bírja a meleget. Utána én még postára mentem, aztán megkajáltunk, végül vásároltunk az Intersparban. Odaadtam Áginak a karkötőt, amit rendeltem neki😊
Szombaton jöttek a gyerkőcök, itt voltak reggel 8 után és olyan fél 5 körül vitték el őket a szülők. Közben kiderült, hogy ugyanabban az időben megyünk nyaralni, Lackó nem jól mondta nekem, mert ő úgy mondta, hogy pont 1 héttel később mennek, mint én vagyis én hazaérek addigra, mire ők mennek. Hát, nem. Pont totál egyformán megyünk. Csak Szotyi miatt aggaszt...😟
Vasárnap Ágival és az unokahúgával bementünk a városba, gondoltuk van vmi felhajtás az operafesztivál miatt. Kib @ szott meleg volt, néhány bódé felállítva és nagy pangás. Ettünk 1 fagyit, lesétáltunk 2 villamosmegállót, ennyi volt. Ági unokahúga panaszkodott, hogy milyen nehéz Ágival. Helyeseltem, mert tényleg nehéz vele. Anikó még nyomatékosította is, hogy nagyon nehéz.

Mára elmúlt a nagy hőség, jól esik, hogy picivel hűvösebb van, ma nem megyek sehova. Tegnap elfelejtettem hajat mosni, ezt ma pótolom és Szotyikámat is rendbe kell raknom. Más nagyobb teendőt nem tervezek.

Holnap vásárolok, főzök. Rizses hús lesz, 1 szimpla kis paprikás (bácskai) rizses hús. Megkívántam, nagyon szeretem.

Szerdán megyek az Avasra cicás ügyben.
Emese 9 éves lesz szerdán😍

2019. június 11., kedd

Semmi...

Nem írtam, mert  - csak önmagam tudom ismételni - mostanság nem történt semmi. Mert az nem esemény, hogy elmegyek a boltba, meg keddenként főzök, ugye?
Kicsit depis voltam vagy vagyok mostanság, mert megint eszembe jutott, hogy mennyire kurvára magányos vagyok. Nincs 1 kib@szott barátnőm, akivel kicsit ki tudnék mozdulni itthonról, akivel tudnék 1 kis programot csinálni.
Múlt kedden a szokásos vásárlásom és főzés volt. Citromos-paradicsomos csirkecombokat sütöttem. Kicsit túlcitromoztam, de nem lett rossz.
Csütörtökön postán voltam, feladta, 1 csomagot, 1 licitálós cicás csomagot. Nem akarta a csaj, de rábeszéltem. 23 ezer forintot fizetett érte.
Pénteken elmentem a Pennybe. Baromi sokan voltak. Lehet most matricákat gyűjteni plüss figurákért, gondoltam, a gyerekeknek összegyűjtök legalább egyre valót.
Szombaton tematikus városnézés lett volna, de nem tudtam magam rábeszélni, hogy elmenjek. Ez az, amiről beszéltem az első mondataimban. Szóval, ki sem tettem a lábam itthonról. Viszont megpucoltam a nagyszobai ablakokat. Lehet, hogy jön Laci és Karcsi, arra készülök. Úgy volt, hogy jönnek csütörtökön, de Laci kapott 1 nagy szerepet 1 darabban, arra kell készülnie, így most bizonytalan, hogy jönnek-e vagy sem és, ha jönnek is, pénteknél nem hamarabb, vagyis picit több időm lett a készülődésre, takarításra.
Vasárnap rendbe raktam a konyhát és az ablakot is megpucoltam a konyhában. Délelőtt elmentem sétálni egyet, hát, elég szar volt. Nagy már a meleg, párás is volt a levegő, nem esett jól a séta, de muszáj kimennem itthonról, holott én a lakásban ülnék hetekig, nem hiányzik, hogy bárhova is menjek. Meg aztán, a családban mindenkinek programja volt, Lackóék Pestre mentek szombat-vasárnapra. Vasárnap Viviékkel voltak állatkertben. Vivi mesélte, hogy ők felköszöntötték Lackót szülinapja alkalmából, de Lackóék elfelejtették Győzőt felköszönteni és ez igen szarul esett nekik Meg is értem. Laciék is elmentek Hollókőre fogorvos Ágival. Én meg ittho rohadtam egyedül. Na, ez van.
Hétfőn megint csak itthon voltam és nagyon szarul éreztem magam. Soron kívül le kellett feküdnöm. Pihentem, tán aludtam is valamennyit. 1-kor keltem fel, hogy lezuhanyozzak.
Ma már lég jól voltam, megpróbálok ma éjfél előtt ágyba kerülni. Délelőtt vásároltam, aztán fél 1-kor Lackó hozta Gábort, mert nem volt ma ovi, ő meg értekezletre ment, de elég korán, olyan fél 5-kor jött is érte. Így teltek az elmúlt napok.
Holnap postára megyek, csodálatos program...

2019. június 2., vasárnap

Ez is - az is

Lackónak múlt szombaton szülinapja volt. Istenem, 42 éves a kisfiam😊
Másnap gyereknap volt, de nem tudtunk találkozni egyik nap sem, mert nem értek rá.
Az elmúlt hetem elég unalmas volt, alig történt említésre méltó akármi, de azért lesz ez-az.
Hétfőn csak postán voltam, feladtam 1 rakás csekket, majdnem 30 rongy volt.
Kedden főzős napom volt és, mivel Lackónak szülinapja volt és kedvence a pörkölt, főztem 1 marha nagy adag csirkepörköltet. 2 ételhordó-részben vitte el a tésztát, 3-ban a pörköltet.
Szerdán elmentem a Vologdára a Pennybe, mert itt a miénkben nem volt akciós budipapír. Amit használok, 4 rétegű, 4 tekercses és jó hosszú 1 szelet papír, nekem ez fontos szempont. Szóval 400.- Ft körül szokott lenni és most 100.- Ft-tal olcsóbb volt csomagja, Hát, nem mindegy! 4 csomaggal vettem, ez 400.- Ft spórolás, olyan, mintha az egyik ingyen lenne. Megérte elmenni.
Csütörtökön megint postára mentem, mert eltűnt 1 licitálós levél, amiért 5 ezer forintot fizetett a címzett, ezt elmentem hivatalosan megreklamálni, de nem egyszerű. Meghatalmazás kell az alapítvány vezetőjétől, hogy intézhetem és az alapítvány bejegyzéséről is kértek másolatot. Holnap intézem tovább.
Pénteken itthon maradós napom volt. Hetente 1 napot engedélyezek magamnak, muszáj kimozdulnom, mert különben tényleg itthon ülnék akár 1 hétig is és tudom, hogy az nem jó (pedig nagyon szeretek itthon lenni). Arról nem beszélve, hogy nagyon nagy fokú szorulásom lesz, ha napokig nem megyek sehova, sajnos, ezt már többször tapasztaltam, szenvedtem😬
Pénteken sütöttem 3 db csirkeszárnyat hagymával, fokhagymával és a sütés vége előtt 10 perccel megkentem 1 kis baracklekvárral Jajj, nagyon finom volt.
Szombaton madárlesre mentem a Győri kapuba, ami tulképp madárgyűrűzés volt. Teszek ide pár képet:

Őszapó, egészen fiatal, mert még piros karika van a szeme körül, épp most repülhetett ki.

Vörösbegy - nem az én kezemben:-)))

Barátposzáta - tojó.

Szombaton 6 db csirkelábból (nagyon szeretem, pláne, ha jó nagyok😄) készítettem pörköltet tésztával, aminek a felét megettem madárles előtt, a másik felét meg utána. Igen jól sikerült, nyam-nyam.
Vasárnap kirántottam 3 db csirkeszárnyat, ez is a kedvenceim közé tartozik. Végeztem némi házimunkát, persze, mindig csinálok vmit, akkor is, ha nem írom le, hiszen nem bír nagy jelentőséggel, hogy ágyneműt húztam, meg mostam, meg hasonlók.
Délután megvolt a gyereknapi ünneplés, elmentünk fagyizni Kisgergelybe - én csak Kisgergőnek hívom😋 -. Baromi sokan voltak. Bár nagyon csábítóak a fagyik, de tudom, hogy 2 gombócnál többet nem esik jól megenni, így ellenálltam és nem vettem többet. A család összesen 12 gombócot evett, a gyerkőcök kértek rolettit és mi ketten Lackóval műanyag tálkába kértük. Jobban szeretem kanállal enni a fagyit, mint nyalni - ha-ha😜 Olcsón megúsztam, alig volt több, mint 3.500.- Ft.
Lackónak még kedden odaadtam a kis szokásos szülinapi pénzt.
Vivi melegítőnadrágot vett a nevemben Győzőnek, a pénzt ráér odaadnom majd, ha talizunk, azt mondta Vivi.
Karcsinak is szánok 5 ezret, hát, nem vagyok boldog.
A következő nyugdíjamból 20 ezer lesz 3 névnap és 1 szülinap, ebből a nyugdíjból kell menni nyaralni és Laciék is jönnek 4 napra, én hívtam őket vendégségbe. Hát, ez van😔, majd hozzányúlok a tartalékomhoz.
Július után meg az anyai nagymamámat - ő nevelt 6 éves koromig - és a nagyapámat - őt nem ismertem, meghalt még a háború alatt - áthozatjuk az altemplomba, ahol anyu is van, az sem lesz 2 forint, de kell a lelkemnek...♥