2019. augusztus 25., vasárnap

Jön vagy nem...? 😕

A fontos telefonom nem jött össze, nem hívtak. Ezt most nem részletezem, talán majd máskor kitérek rá.
Ahogy írtam, szerdán ezerfelé voltam😊 100-as boltban, postán, DM-ben, Familyben, madarasnál és Pennyben. Jól elfáradtam, mire hazaértem. A DM-ben jól jártam, mert annyi pontom volt - és még maradt is -, hogy nem kellett fizetnem 1 vasat sem.
Csütörtökön itthon voltam, már többször írtam, tudom😃, szeretem az itthoni napokat. Hosszasan beszéltem a pesti nászasszonyommal, hogy eljön-e vagy sem. Mondtam neki, hogy ne érezze kötelezőnek. Ő el akar jönni, de nagyon sűrűek a napjai. De jó neki - gondoltam magamban. Na, lényeg a lényeg, most hétfőn fog eldőlni, hogy jövő héten lejön-e. megmondom őszintén, ebben a melegben én még indig nem javaslom, próbálom majd terelni inkább szeptember első hetére, sztem akkor már sokkal jobb, illetve kellemesebb, elviselhetőbb idő lesz. Ne menjünk már 40 fokban sétálgatni, nem, nem akarom.😟
Pénteken Ágit kísértem orvoshoz, nagyon jól telt az együtt töltött idő, sok mindent elintéztünk neki. Meghívott ebédelni, ez 1 szelet pizza volt a Világbékében. Finom volt a pizza, sonkásak választottam, nagyon jóféle, minőségi sonka volt rajta, de elég kicsi a szelet, amit adnak, Áginak valszeg meg sem kottyant. Már régen vágytam ebbe a Világbékébe, mehettünk volna máshova is, de ezt is kipipálhatjuk.
Tegnap, szombaton, volt 1 cicás talim 1 adományozóval. Igen nehezen jött össze a dolog, kicsit kekeckedtem is a csajjal, mondván, hogy ne csak én alkalmazkodjam 1 tali alkalmával, hanem a másik fél is, de kiderült, hogy a csaj mozgássérült. Na, b@sszus, mondhatta volna hamarabb, akkor jobban alkalmazkodom, ezt írtam is neki, csak kissé más szavakkal... Nem is vele találkoztam, hanem a párjával. Túl vagyunk rajta. Adott 2 kis cicás képet licitre, meg 1 csomó könyvet. Megbeszélem Henivel, hogy a könyvek 1 részét megtartanám magamnak.

Ma itthon-ülés van megint😍 Korán keltem, 7 után 10 perccel, ez nálam csodaszámba megy😆 Hasznosan töltöm az időmet, mindenféle apróságokat végzek folyamatosan. Még mosni is fogok, meg hajat mosni. Meg kéne barátkoznom a porszívóval is legalább 1 rövid időre... majd meglátom.

Holnap jönnek a gyerkőcök.

Viviék pénteken költöznek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése