Múlt szerdán jött Vivike, ahogy írtam. Már az autópályán járt, mikor telefonált a férje, hogy 3-kor az ügyvédnél kell lenniük, mert az építő fenyegetőzött, hogy nem ír alá semmit, ha nem lesznek ott. Így Vivi, mikor megérkezett, tiszta ideg volt, evett kb. 3 falatot, én megpróbáltam a rengeteg ruhát, amit hozott, de sajnos, semmi nem lett jó rám, 1 blúz kivételével, de az igazság az, hogy az sem az igazi. Aztán indult vissza...
Megebédeltem a készített gezemice levesből és tojásos nokedliból ubi salival.
Csütörtökön ugyanezt kajáltam. Csütörtökön még tettem 1 kis vásárlási körutat is, nem részletezem, uncsi.
Pénteken reggelire ettem levest😒😕, ebédre, illetve ebéd előtt nokedlit ubi salival még mindig. Délután mentem az egyetemre. Újdonsült ismerősömmel csak az első előadást hallgattuk meg, a szünetben leléptünk.
Szombaton reggelire ettem levest - ó jaj. Próbáltam kihalászni belőle a virslit, de olyan sok volt, nem bírtam megküzdeni vele. A maradék ment a szemétbe, meg a budiba. 4 napig ettem.
Délután kimentem Hejőcsabára a Gárdonyi Művházba, jött Laci fellépni Natival. Hát, valami fantasztikusat alakítottak. Bevonták a közönséget, táncoltunk, énekeltünk, vonatoztunk, még a színpadra is felmentünk. Szuper-szuper volt. Egyébként elég nehezen találtam oda. Leszálltam a buszról, persze, nem jó felé indultam😂, ez már ne is meglepő önmagamra nézve. 2x kérdeztem meg a helyes utat, míg odataláltam😁
Vasárnap jött 1 cicás adományozó, hozott cicabútort. Több darabban volt, 1 részét már ki is dobtam, mert szaros volt👾
Ja, ebédre megettem még 1 adag tojásos nokedlit, volt még 1 kis uborka hozzá. A maradék nokedlivel megtiszteltem a kukát. Már a fülemen jött ki a szerdán főzött kaja. Vasárnapra az íze sem volt túl jó. Nem romlott volt, dehogy, de nem volt valami finom, csak sajnáltam az uborka salit jó tejfölösen a finom lével, na az jó volt.
Délután feljött Kata és Gábor, elvitték az összegyűjtött újságokat, beadják a gyerekek sulijában hulladékgyűjtésre.
Ma nagy dolgot vittem véghez. Évek óta nézek 1 honlapot, amely abban segítene, hogy a majdnem kopasz fejem tetejét haj borítsa be. Elmentem 1 fodrászhoz, aki tud ilyet csinálni, átbeszéltünk mindent. Gondolkodom, gondolkodom. Kétféle van, csak az egyikhez kell némi kézügyesség, én meg valami iszonyatosan béna vagyok. Az ára közel 100 ezer forint..., de ebben már minden benne lenne. Hurrá!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése