... péntekenként járok az egyetemre előadásokat hallgatni. Vannak érdekes dolgok és kevésbé érdekesek. Összeismerkedtem 1 idősebb nővel, már 8 éve jár, azt mondja. Ehhez képest elég butuska, primitív. Engem nagyon zavar, hogy nem tud helyesen beszélni, de még véletlenül sem. Suk-süköl, vagyis, például mondta tegnap, hogy ma "olcsák" fel az ünnepi világítást a városban. Majd meglássuk, meg ilyenek. Persze, sosem szólok neki, de nagyon zavar. Együtt szoktunk hazajönni, arra jó, hogy kicsit beszélgetek vkivel útközben.
Múlt szombaton nem mentem sehova, mint ahogy ma sem, de itthon azért elég sok mindent elvégzek ilyenkor. Például minden szombaton tiszta ágyneműt húzok.
Vasárnap lementem a Pennybe és megvettem a mikulásokat. Jó kis program volt, ott hagytam közel 8 ezer forintot.
Hétfőn elég nedves idő volt, de Ágival elmentünk 1 körútra a Főtérre. Több helyen is voltunk vásárolt is Ági több mindent, így segítek neki, hogy elkísérgetem, ha időmből kitelik, pedig már nem egyszerű vele. Például csütörtökön is elmentünk vásárolni és eltört a zsebében tartott szemüvege, amiért természetesen ő nagyon felháborodott. A postán voltunk, én csekket fizettem be, ő meg leült és várt rám. Ekkor történt. Kérdeztem tőle, hogy miért a zsebébe teszi? Mondta, hogy épp csak levette. Mondom én, ha leveszem a szemüvegem, rögtön tokba rakom. Mire ő: de neki ez kell az utcára is meg bentre is. Na, erre nem mondtam semmit, mert csak azt tudtam volna kérdezni, hogy akkor mi a f@sznak vetted le... Na, mindegy. És olyan szarrágó lett az utóbbi időben, borzasztó. Pedig van pénze...
Kedden főztem 1 új ételt. Citromos-bazsalikomos csirkemell tejszínes hagymás mártásban, tésztával összekeverve. Fini volt.
Szerdán itthon voltam és végre elővettem az öcsémtől kapott anyu régi varrógépét. Kicsit féltem először használni a gépet, mert semmi leírás nincs hozzá. Nem is sikerült elsőre, pedig próbáltam 1 külön anyagon, mégis vissza kellett bontanom 1 részét annak, amit varrtam. Egy ruhából vágtam le annyit, hogy tunika legyen. Így sem fogom szeretni, de gyakorlásnak jó volt.
Csütörtökön volt Ágival az ominózus tali, amikor eltört a szemüvege. Vett 1 bokacsizmát, kabátot is akart, de úgy néz ki, arról lebeszéli magát. Ő dolga. Vannak faramuci elképzelései. Egyem a szívét, életének 82. évében van, közel 90 kiló a mittudomén 160 centijéhez és overallra vágyik, mert abban milyen szexi volt úgy 40-45 évvel ezelőtt... No comment.
Tegnap egyetemi nap volt. Nagyon érdekes előadást hallgathattunk az agyról. Tényleg érdekes volt, egészen lekötött. A 2. előadás a XX. századi nagy magyarokról szólt, akik meghódították a világot, de ezt az előadást 4-kor otthagytam. A "padtársnőm" szokás szerint lelépett az első előadás után. 11 hete járunk, de ő eddig - ha jól emlékszem - csak 2x maradt ott. Én viszont csak 2x jöttem el az első előadás után. Először hallgattam rá, ez rögtön a 2. héten volt. A másik viszont azért volt, mert 1 hideg, fűtetlen előadóban voltunk, kabátban ültem végig az első előadást, teljesen átfagytam, mondtam, hogy nem vagyok hajlandó a 2. előadást is végigvacogni. Az idén már csak 2x kell menni, 1x az egyetemre, 1x meg a Zenepalotába, aztán szünet. Állítólag csak februárban fog folytatódni.
Ma a szokásos. Ágyneműt húztam, mostam, port törölgettem, sütöttem 1 szál hurkát és apróságokkal foglalkoztam.
Ja, ki kéne mosni a póthajamat..