Persze, megint nem emlékszem már szinte semmire, aminek az a nyilvánvaló oka, hogy nem is történt semmi említésre méltó. Apróságok.
Miután hazajöttem Pestről szerdán, utána csütörtökön lottózóba kellett mennem és vettem némi füstölt árut, disznósajtot, abált szalonnát, hurkát. Szeretem ezeket.
Pénteken mentem az egyetemre. Az ismerősöm most is elment az első előadás után, őszintén szólva, én már nem is vágyom a társaságára. Érdekes nő... Hazafelé jövet bementem a Tescoba gyümölcsért.
Szombaton csak itthon voltam, élveztem az itthonlétet😊
Vasárnap Marikával bementünk a városba, én már másodszor néztem meg Máté Bence kiállítását, fotóztam is. Marikának is nagyon tetszettek a képek. (Ettem 1 jó kürtös kalácsot😋)
Hétfőn megint csak itthon voltam, szeretem az ilyen napokat.
Kedden vásároltam, főztem valami finomat, a nevét nem tudom, de nagyon ízlett. Pont, mikor Lackóék itt voltak, akkor hozta Heni a licites cuccukat.
Szerdán lementem a fodrászhoz és otthagytam majdnem 22 ezer forintot egy 250 millis samponért és 1 ugyanekkora balzsamért, ami a póthajamhoz való. Azután hazajöttem és elkezdtem dolgozni a licites tárgyakkal és sikerült is
csütörtökre 4 talit megszerveznem a Centrumba.
Pénteken halottak napja volt, nem kellett egyetemre menni, ki sem tettem a lábam a lakásból.
Szombaton Szotyinak vettem kaját és a füstölt árusnál 1 kis disznósajtot. Más kedvemre való nem volt.
Vasárnap sokat dolgoztam itthon.
Ma volt cicás talim és qrva pipa voltam, mert 15 percet kellett várnom 1 csajra. Új barátja van, mint kiderült, tinédzser koromból ismerem az apukáját, udvarolt nekem. Persze, ezt nem mondtam neki, Isten őrizz😄, egyébként sem volt köztünk semmi - emlékeim szerint. De tudom, nem volt az esetem. Annyi jó volt ebben a taliban, hogy kocsival jöttek és levittek Henihez a rendelőbe, levittem neki lég sok cuccot. Onnan továbbvillamosoztam 1 másik csajhoz a munkahelyére. Arról volt szó, hogy ő leteszi a portára a pénzt, én meg otthagyom neki a fülit, amit elnyert a liciten, de nem volt ott a pénz, így felmentem hozzá az irodába, ahol 1 tündéri vizslalány köszöntött. Annyira cuki volt, Lujzi :)
Innen pedig a Tescoba mentem tovább leginkább gyümölcsöt venni. Szép gyümölcsök vannak ott, meg általában szép a zöldáru és több mindent megvehetek, amit sem a Sparban, sem a Pennyben nem kapok meg.
Más nincs.
Beköszöntött az ocsmány idő, begyújtottam a kisszobában és a fürdőben a konvektort.
Fáj a hátam...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése