... történt, mióta nem írtam. Már előre mondom, hogy csak részletekben fogom bepótolni. (Voltam nyaralni is😊)
Na, amikor utoljára írtam, másnap - szerdán - összeszedtem magam és kimentem a Tescoba. Útközben összetalálkoztam 1 régi kollégával, akivel elég jóban voltunk egymással. Hát, nem képes volt és kijött velem?😃 Pedig teljesen máshova készült.
Annyira boldog vagyok még most is attól, hogy sikerült 1 olyan edzőcipőt vennem, amire már nagyon régóta vágytam. Ez 1 tök klasszikus fehér Adidas ezüst színváltós csíkokkal, 35,5-ös méretben. Kényelmes, szép, nem volt drága, pláne úgy, hogy volt még egy 2.700.- Ft-os kuponom is hozzá, yesss😍 Már évek óta kerestem a belvárosban lévő márkaboltban, de még csak nem is biztattak, pláne az én méretemben.
Utána DM-be mentem vmi apróságért és végül be a Tescoba. A clubcardos fizetés után kaptam egy 1.100.- Ft-os kupont, amit meghatározott időben lehetett levásárolni és legalább 6.000.- Ft-ot kellett költenem --- na már ezen is túl vagyok😊
Múltkor írtam, hogy a szomszédasszony mennyire szarul van. Hát, kérem szépen, délután, mikor felhívtam, annyira rosszul volt, hogy keményen - persze azért udvariasan - elbeszélgettem vele, hogy vmit tenni kell. Szóljak-e a fiának, hívjak-e orvost, de mondtam, hogy inkább neki kéne és ebben is maradtunk. A beszélgetés lezárása előtt többször, nagyon határozott megígértettem vele, hogy lép vmit, miután letettük a telefont. Kicsivel később láttam, hogy jött a fia és vagy 1 óra múlva a mentő vitte el. Ez volt aug. 05-én, ma aug 15. van, azóta is kórházban van.
Csütörtökön itthon voltam és készültem a másnapi utazásomra.
Pénteken délelőtt jöttek értem Lackóék és leautóztunk Tárnokra, Viviékhez. Ott már készült a grill, csirke, sertés és zöldségek. nagyon finom volt. Szeretem Viviék házát, nagyon szép. Olyan, mintha 1 katalógus képeibe lépnék be, mikor náluk vagyok. Ilyen hosszú időt sosem töltöttem ott, sőt, sosem aludtam még ebben a házban.
Másnap ebéd után elautóztunk 1 Ászár nevű kis településre, ahol igen sok a látnivaló. Itt született Jászai Mari, de engem elsősorban a miniskanzen vonzott oda.
Teszek pár képet Jászai Mari szülőházáról, ezt volt az első, amit megnéztünk.
Jászai Mari szülőháza így néz ki ma |
Jászai Mari eredeti utazóládája |
Jászai Mari hagyatékából teáskészlet. Nagy szenvedélye volt a teázás |
Innen folytatom, lassan fogunk haladni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése