Holnap szilveszter, de én még november közepénél járok.
Jelentős nap volt az életemben november 13. péntek, mert aláírtam 1 ajándékozási szerződést, mely szerint a majdan apám után örökölendő résznek nem a felét kapom, hanem csak a harmadát. Különös történet, könyvet lehetne írni belőle. Az öcsém nyalogathatja a mézes bödön nagyobbik felét és élhet - amíg Jani apám él - az apja közel 300 ezer forintos nyugdíjából, miközben Jani dédunokái vagyis az én unokáim, akik 8 és 10 évesek és nem tehetnek semmiről a köztünk kialakult helyzet miatt, szóval közben ezek a gyerekek még 1 tábla csokit sem kaptak a dédnagyapjuktól sem Mikulásra, sem karácsonyra. Mélységesen szégyellheti magát, bár ő ezt a szót nem ismeri. Janival szept. 29. óta nincs kapcsolatunk.
Szóval, felutaztam Pestre, Vivi már várt, elmentünk az ügyvédhez, aláírtam a papírt, aztán elmentünk az Új Köztemetőbe, ahol megváltottam a nagyszüleim sírját és az lesz az én végső nyughelyem is, kicsit rendbe tettük a sírt. Ezután kimentünk anyuhoz az altemplomba, 1 Burger King autós kiszolgálójánál rendeltünk kaját és elfogyasztottuk az autóban, aztán a fél 4-es vonattal jöttem haza.
Másnap, szombaton reggel szomorúan tapasztaltam, hogy éjszakára bekapcsolva felejtettem a fürdőszobai konvektort és az elé ledobott szennyes - mindig így szoktam, csak következő nap teszem a szennyes tartóba a levetett ruhát -, szóval elégettem az egyik kedvenc pulóveremet a bekapcsolva felejtett konvektor miatt. Egyébként a napot itthon töltöttem.
Vasárnap levillamosoztam a DomusTescoba.
Hétfőn itthon voltam és főztem 1 jó, cubákos körömpörköltet😋😋😋
Kedden a Penny volt soron.
Szerdán a Fénycentrumba mentem tartalék izzót venni a konyhámba, mert oda 1 nagyon különleges csavart fénycső kell a búra alá.
Csütörtökön a NagyTescóba mentem.
Péntekre kaját rendeltem magamnak és itthon voltam.
Szombaton sétáltam és fotóztam 1 keveset.
Vasárnap itthon voltam.
Szétment a szomszéd fiatal pár, a csaj a 2 éves kisfiúval elköltözött, állítólag az apuka becsajozott... Albérlők voltak, a pasi maradt a lakásban, de sosincs itthon, biztos mindig a qrvájánál van. A fiatal anyuka hétfőn adta ide nekem a lakáskulcsot, így beszéltük meg a tulajjal. A csajról is megvan a véleményem, mert lusta, a gyereket sose vitte sétálni, sztem nem csinált semmit. Amikor kutyájuk volt, az is a lakásban végezte minden dolgát, mert sosem vitték sétálni a kiskutyát, szerencsétlen, tiszta idegbajos volt. Én meg tőle, mikor éjjelente 3/4 12-kor egyedül itt ugatott a lakásban. Nagyon sajnáltam a kiskutyát. Túladtak rajta, állítólag jó helye van.
Ezen a napon 1 nagy bevásárló körutat tettem: voltam 2 Rossmannban, 2 gyógyszertárban, DM-ben, postán és Intersparban.
Kedden megint elmentem a város túlsó végébe, Müllerben vettem tusfürdőket, meg az Eurofamilyben is vmit, bár már átkeresztelték Ecofamilyre. Mind1. Visszafelé jövet még leszálltam a főtéren, valamiért bementem a 100-as boltba.
Szerdán megint az Újgyőri főtér volt a célpont, már nem emlékszem, hogy miért mentem mégis előző nap a 100-as boltba, hiszen az is ott van.
Csütörtökön a DomusTescoban vásároltam és a gluténmentes boltban. Az igazság az, hogy mindezek a dolgok már olyan régen voltak, hogy csak címszavakban tudok írni róluk bármit is...
Jaj, már tudom, hogy miért volt ez a nagy bevásárlás. Mindjárt elmondom😊
Pénteken itthon voltam. Takarítottam, mostam, levest főztem, előkészítettem másnapra a sütéshez a húsokat, csináltam 1 málnahabot - ami a gyerekeknek egyébként másnap nem ízlett😡 -, és begyúrtam a sóshoz a tésztát.
Szóval, mindez azért volt, mert másnap, szombaton, jöttek hozzám Lackóék ebédre. Kata volt az ünnepelt, mert névnapja és szülinapja is volt.
Vasárnap sétáltam és fényképeztem 1 keveset.
Hétfőn itthon voltam és ezzel zárul november. Szégyellem leírni...
Éhes vagyok, de kövér vagyok, nem eszem...