...már majdnem június közepén járunk. No, azért ez barokkos túlzás, ahogy az öcsém szokta volt mondani, hiszen Medárd napja a következő - kedd -, amikor bejelentést tettem a Diginek, mert már hetek óta azt tapasztaltam, hogy az egyik kedvelt csatornám reggelente a kisszobában sosem volt nézhető. Valamikor estére megjavult, nem tudom, mikor, de éjjel általában ezt a csatornát néztem, illetve ezen aludtam el, szóval olyankor működött. Viszont a dolog érdekessége, hogy a konyhában simán tudtam nézni bármikor. Én laikusként azt mondanám, hogy nem jött be a jel a kisszobába az előszobában elhelyezett modemből. Szóval, felhívtam a Digit, a kiscsaj próbált telefonos segítséget nyújtani, de nem változott semmi, így azt mondta, hogy felveszi a hibabejelentésemet és 72 óra maximum, míg kijönnek. Ok, mondtam. No, de dél körül már hívtak is, hogy 15 perc múlva jönnének. Basszus szaladt a lakás, én sem voltam rendben, nem voltam túl boldog, kialkudtam, hog fél óra múlva jöjjenek. Gyorsan összekaptam mindent és felhívtam a szomszédasszonyt, hogy nem tudna-e kölcsönadni 2 ezer forintot, hogy borravalóként odaadjam a szerelőknek, mert azt megkérdeztem a telefonban, hogy hányan jönnek. Nem volt csak 1 db tízezresem. Kaptam kölcsön, de csak 1 db ezrest, mindegy, az is több a semminél, szeretem meghálálni az ilyen emberek munkáját. Kicsit később jöttek, így itthon tényleg minden rendben lett. Hát elég sokáig tököltek, nehezen akart helyrejönni a dolog. Telefonáltak a központjukba is és valamit kicseréltek vagy beraktak, végül is igazából nem tudom megmondani, hogy mi volt a probléma, de azóta - szerencsére - rendesen működik a kisszobai tv-m is. Az ezrest odaadtam nekik, szabadkozva, hogy ezt tudom adni vagy visszaadnak nekem tízezresből. Nem tudtak.
Szerdán kimentem a Stopshopba. A Müllerben vettem tusfürdőket, ez volt az elsődleges célom. Az Eurofamilyben mosószert vettem, a Pepcoban meg 100 db-os teamécsest és 1 sportmelltartót, de az rossz vétel volt, mert igazából 1 kicsit kicsi...
Csütörtökön itthon voltam.
Pénteken lementem a Jyskbe, ahol szerettem volna 1 üvegtálat venni Jericho rózsájának. Nem gondoltam, hogy nem kapok, de semmi olyasmi nem volt, ami megfelelő lett volna. Így Vivi vett nekem 1 üvegtálat valamelyik IKEA-ban Pesten --- vagy Budán😄 Mivel a Jysk és a DomusTesco 1 épületben van, természetesen bementem vásárolnia Tescoba is.
Szombaton itthon voltam.
Vasárnap lementem az Újgyőrire a Sparba, mert volt 1 csomó 20 %-os kuponom, amiből jó párat be is váltottam.
Hétfőn itthon voltam.
Úgy volt, hogy kedden Ágival bemegyünk a belvárosba, de igen beteg lett. Taknyos volt, rekedt a hangja, fájt a torka, kicsit köhögött. Már előző este is mondta és a hangján is érezni lehetett, nem is voltam boldog tőle, hogy együtt megyünk a városba. Ő is be volt szarva, mert csak az ócska kínai oltást kapta, ki tudja, hogy van-e védettsége... Szóval, még délelőtt időbe lemondta az utunkat. Bevallom, kifejezetten örültem neki. Viszont így kimentem a SportDirectbe, mert még névnapomra (januárban) kaptam Viviéktől egy 8 ezer forintos utalványt, amit levásároltam. Vettem 2 db Adidas pólót. 6 ezer lett volna darabja, de kettő együtt 9 ezer volt, így 1 ezrest kellett ráfizetnem.
Szerdán kirándulni mentem Lillafüredre a körrel. Teszek pár képet róla.
Ez az ún. Limpiászi kereszt |
Ez a szobor a Patrona Hungariae |
Nem vagyok vallásos, ezekre a dolgokra, mint érdekes, szép fotótémákra tekintek és vettem a fáradságot, mindkét dologra rákerestem a neten és elolvastam a történetüket. Ezt most nem írom le, akit érdekel, szintén keresgélhet😉
Néhány szép természeti kép: