2021. június 20., vasárnap

Nyugdíjas klub

Június 01., kedd. Az utam csak a Pennybe vitt, mást nem tudok írni.
Szerdán itthon voltam. Annyira szeretem ezt a rendszert, hogy egyik nap itthon vagyok, másik nap megyek dolgomra vagy csak sétálni. Legtöbbször sikerül ezt betartani, persze van, hogy közbejön vmi és borul a rendszer, de nem baj, aztán később visszaállítom😄
Csütörtökön kimentem a nagyTescoba. Az F&F részen minden termék 30 %-kal le volt árazva, még a már korábban leárazottak is. Most vásároltam le Vivi karácsonyi ajándékát😃 Mert karácsonykor kaptam tőlük 1 F&F-es pulcsit, de nagyon nagy volt, lógott rajtam, így visszavittem és visszaadták az árát. Szóval, most vásároltam le. 3 db szép felsőt vettem, klasszak, szépek.
Pénteken Éva hívott az USA-ból, sokat beszéltünk, mint mindig. Rántott csirkét sütöttem ebédre, ostam és konyhát takarítottam.
Szombaton Ágival kimentünk Diósgyőrbe, megmutattam neki a II. János Pál pápa teret, amiről korábban már tettem fel képeket. Üldögéltünk, Ági leginkább csak ezt tud, de mindegy. Aztán ettünk 1 hamburgert. Ági azt mondta, hogy az övé nem túl jó, száraz, de az enyém fini volt, az volt az ebédem.
Vasárnap itthon voltam.
Csatlakoztam 1 nyugdíjas klubhoz és hétfőn volt velük az első találkozásom. A Cserkészparkba mentünk, ahova helybe hoztak nekünk előre megrendelt babgulyást. Jó volt. Kaptunk hozzá friss kenyeret és, aki kért, kapott tésztát a levesbe, 1.000.- Ft volt. Magunknak kellett gondoskodni a tányérról, kanálról. Remélem, a későbbiekben is jól fogom érezni magam velük. Mutatok pár képet.

A Szinva ott csörgedezett tőlünk karnyújtásnyira. Abban hűtötték az italokat, akik akarták.

Ez a kedvenc képem, ahogy felfelé fényképezve összeérnek a fák koronái. Gyönyörű!

Kereszt a Cserkészparkban

Bár a Wikipédia azt írja, hogy felekezettől független a cserkészet, de én mégis azt látom - filmekben is -, hogy összefüggésben van valamiféle vallással. Mivel én nem vagyok hívő, ezért nem tudom és különösebben nem is érdekel. De az sem zavar, ha vallásos emberekkel kell 1 közösségben lennem.

Innen folytatom.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése