2023. május 17., szerda

Április vége - május eleje

Április 22-én, szombaton itthon voltam, a szokásom szerinti menetrend szerint.
Vasárnap lementem az Intersparba. Már nem emlékszem, mi volt, de biztosan kuponokat váltottam be, mert minek mentem volna le vasárnap az Intersparba. Olyan 23 percet kell villamosozni oda, aztán ugyanennyit vissza és hétvégén a villamos csak 15 percenként jár.
Hétfőn jöttek a gyerekek, szóval lehet, hogy ezért mentem vasárnap az Intersparba😊 Carbonarat kértek, ezen kívül mostam és takarítottam is. Szorgalmas voltam. Alkalmanként még tudom aktivizálni magam, de a korom előrehaladtával már sokx vágyom pihenni, nem vagyok olyan nyüzsgő, örökmozgó, mint akárcsak 1 évvel ezelőtt. B@sszus. Rossz ezt leírni.
Kedden esős nap volt, itthon voltam.
Szerdán hívtak a fogászatról, megkaptam az időpontot június 02-án reggel 8-ra. Én leszek az első, mert hosszú beavatkozás lesz. Félek. Kértem még 1 konzultációt a dokinőtől, mert a lelkemnek szüksége volt rá. Ezen a napon délután Erikával a színház Csarnok termében voltunk kortárs balett előadáson, ami nagyon tetszett nekünk. Rohadt hideg volt és Csarnok különösen az, voltunk már ott. Fűtés nulla. Elővettem a már korábban eltett télikabátomat, mert tudtam, hogy így kell ott ülni, egyébként, az utcán is hideg volt, még szél is fújt. Utána sütiztünk egyet.
Csütörtökön lementem a háziorvos asszisztenséhez, kértem beutalót reumatológiára, merthogy a karjaim nem javulnak és gyógyszert is kértem, mert épp elég fájdalmas állapotban voltam.
Pénteken itt volt az erkélyes, aki meg fogja csinálni a vasszerkezet és az üveg cseréjét. A dolog folyamatban van azóta is, a megrendelt üveg igen nehezen érkezik meg. Miután elment az erkélyes, felhívtam a reumatológiát, írd és mondd, április 28-án szeptember 05-re kaptam időpontot. Őrület. Addig nem tudok várni, nem vagyok jól. Mellesleg attól tartok, nem is leszek sokkal jobban, talán abban bízom, hogy 1 kicsivel jobban lehetek, vagy megtanulok együtt élni ezzel az egész szarral. Bosszant. Bosszant, mert, aki nem volt beteg, az nehezen fogadja el, hogy ezután az lesz, akár tetszik, akár nem. Ez vagyok én. Délután Adával találkoztunk a Plazánál, már nem emlékszem az apropóra.
Szombat --- takarítás.
Vasárnap Pennyben voltam és az van a naptáramba írva, hogy szarul voltam. Hála az égnek, már nem emlékszem, hogy mi volt ez.
És eljött május elseje, ének szó és tánc köszöntse... 😃Hétfőn nagyon jó idő volt, így 2 adag ruhát ki tudtam mosni, mert 1 adagot az erkélyre teregettem, 1 másikat meg a fürdőben a fregolira. És főztem 1 jó kis húslevest. Nagyon  szeretem ezeket a dobozos húsos csontokat, amiket lehet kapni az üzletekben.
Kedden kiszambáztam a Tescoba és még aznap délután készítettem 1 tépett ostyás nevű édességet. Ennek az a története, hogy még dolgoztam, mikor az egyik kollégám a névnapjára hozott be ilyet. Nagyon ízlett, ezért kértem, hogy hozza el a receptet. Direkt vettem ostyalapokat, finom lett az enyém is és a lényeg, nem kell sütni!
Szerdán ultrahangon voltam a lábammal, mert a combomat nagyon megütöttem még költözéskor és azóta keletkezett ott 1 nagy kidudorodás. Nos, van eltérés, de azt mondta a vizsgálatot végző főorvos asszony, hogy beavatkozást nem igényel. Jó, hát, ezzel is ez van, csak az a baj, hogy érzékeny...
Csütörtökön voltam megrendelni az erkélyüveget. A szerelő manusszal mentem, hozta a pontos méreteket. Ezt követően az árajánlatra kellett várni.
Pénteken volt a 2. konzultáció a fogorvosommal. Mindkét felső bölcsesség fogamat kiveszi, ezért próbáltam "alkudni" vele, hogy nem lehetne-e kétszerre. Átbeszéltünk mindent és azt mondta, hogy higgyem el, mindannyian jobban járunk, ha megcsináljuk egyszerre 1 altatással. Óh, istenem. Holnap fogok beszélni az altatóorvossal. Személyesen, mert én  ragaszkodtam a személyes megbeszéléshez, ne csak telefonon tárgyaljuk ki a dolgomat. Holnap hajnalban kell kelnem, hogy fél 9-re odaérjek. Nem baj, vállalnom kell.
Ez volt május 05., most legalább az aktuális hónapban vagyok.

Folyt. köv.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése