2024. április 28., vasárnap

A hét

Hétfőn találkoztam Adával. Most már úgy említem, mint volt barátnőm, mert már nem barátnőm, mint ahogy én sem neki. Morgós volt, szokás szerint. Állandóan maszkot hord, amit azzal indokol, hogy még 2022. őszén neki nyitott szívműtétje volt. Lehet, hogy ez is közrejátszik, de foga sincs már lassan 2 éve. Műtét előtt minden fogát ki kellett húzatnia és azóta nem csináltatta meg. Merthogy nincs rá pénze. De cigire van...
Hétfőn vettem még 1 új nyári ridikült, jó nagy és világos. Nem teljesen fehér, sok mindenhez hordható lesz.
Ahogy kijöttem a Centrumból, akkor találkoztam a már korábban említett politikussal, ezt nem részletezem újra.
Kedden itthon voltam és mindent megcsináltam, amiket elterveztem. Ezt annyira szeretem.
Szerdán jött Gábor, Emese most nem. Főztem temesvári sertésragut, ami zöldbabos. Nem túl nagy lelkesedéssel, de evett Gábor. Ezen kívül csináltam édességet is. Főztem 1 jó kemény pudingot vagyis kevesebb tejjel. Kinyújtottam 1 kis leveles tésztát, rátettem a pudingot, feltekertem és megsütöttem, utána szeleteltem. Porból csináltam még tejszínhabot, azt ettük hozzá. Finom volt, tényleg.
Este rendeltem rengeteg cuccot a Tescotól.
Csütörtökön fodrászhoz mentem és délután meg is érkeztek a rendelt termékek a Tescotól, kivétel nélkül minden. 29 ezer forintomba került, tehát 1 darabig csak akkor szeretnék, illetve fogok boltba menni, amikor muszáj lesz.
Pénteken itthon voltam. Sajnos, mostanában megint nagyon keveset mozdulok ki itthonról --- nem jó... De mindig tevékenykedem itthon tudod, ezt szoktam mondani, de így is van. Erősen gondolkodtam rajta, hogy hétvégén felmegyek Pestre, de nem lett belőle semmi. Talán holnap, hétfőn, de még ebben sem vagyok biztos.
Szombaton is itthon voltam, dolgozgattam, csakúgy, mint ma, vasárnap. Nem is tudok mit írni róla, fölösleges részletezni.
Szerencsére melegszik az időjárás, bár itt az erkélyen még nem tapasztaltam nagy meleget. Ja, és képzeld, megérkeztek a fecskék. Pénteken láttam őket először.
Hát, ez van most. Ma már kicsit kiültem az erkélyre, de nem volt melegem. Viszont, amikor elgyönyörködöm abban a tájban, ami elém tárul, állandóan könny szökik a szemembe és ez komoly. Csodálatos, imádom, az enyém. Szeretek itt lakni.

2024. április 23., kedd

Szombaton...

... Piros Ildikó önálló estjét néztem meg a Kamaraszínházban. Piros Ildikó bűbájos maradt öreg korára is. Írhatom, hogy öreg, hiszen elmúlt 76 éves. Az előadás 2 részből állt, szünettel. Témája Szabó Magda volt, illetve Abigél és titkai. Na, sztem ez utóbbi volt a nézőcsalogató. Jó volt, mert nem mondhatom, hogy nem, de én kicsit csalódtam. Piros Ildikó végig felolvasott Szabó Magda könyveiből részleteket. Tulajdonképpen ebből állt a 2 óra. Aztán volt olyan titkos gondolatom, hogy hátha elárul kulisszatitkokat az Abigél forgatásáról, de alig beszélt az Abigélről. Egy volt a sok közül, a sok könyv közül, amelyekből felolvasott. Ettől függetlenül a végén a közönség állva vastapssal köszönte meg az előadást. Még pár mondat Piros Ildikóról. Szóval, szép maradt idősnek is, a hangja úgy szól, mint fiatal korában és a 2 gödröcske is ott van az arcán. Egyszerűen, de nagyon szépen volt öltözve. Fekete hosszú ruha volt rajta fekete körömcipővel és 1 bordó csipkés és csillogós kis boleró vagy nem is tudom, minek nevezzem. Hosszú ujjú volt és derékig érő. A színházban hideg volt. Ezt a képet sikerült fotóznom telóval előadás előtt. Egyébként tilos bármilyen felvétel készítése.

A színpad háttere látható itt. Elöl volt 1 fotel, 1 asztalka és 1 szék.

Vasárnap itthon voltam, dolgoztam. Az egyik szomszédasszonnyal le akartunk menni kicsit üldögélni a ház melletti padon, de pont elkezdett esni az eső, tehát nem mentünk.
Most ennyi, pá.

2024. április 22., hétfő

Találkoztam ma...

 ... egy politikussal, egy olyan illetővel, aki országgyűlési képviselő és személyes kedves ismerősöm már olyan..., nem is tudom, talán 15 éve. Régebben ugyanabban az utcában laktunk, én kutyát sétáltattam, ők gyerekeket, így kezdődött az ismeretségünk Bonika kutyusom kapcsán, tényleg. Akkoriban is többször megálltunk az utcán beszélgettünk. Aztán ők elköltöztek, de valahányszor nagy ritkán összefutunk mind a mai napig, mindig beszélgetünk, pontosan tudja, hogy ki vagyok. No, nem a nevemet, de ismer, megismer. Ma hosszasan, kb. 20 percet beszélgettünk és őszinte, tudom, hogy teljesen őszinte és a magánéletéről is kérdezhettem. Olyan dolgot mondott el, amit sehol nem olvashatsz a neten. Itt sem fogod😂 A politikájával nem igazán vagy nem mindig értek egyet, el is mondtam neki ma konkrétan 1 dolgot, amire ő - megint csak azt mondom - nagyon őszintén válaszolt és tuti nem fogja az ablakba kitenni, amit megtudtam tőle. Szóval, kedvelem és velem mindig Ember, így nagybetűvel. Puszival, megölelve egymást vettünk búcsút. Feldobta a délutánomat, azt vettem észre, hogy mosolygok magamban a villamoson😊 Ezt feltétlenül le akartam ma írni, így frissiben.
Most pedig menjünk vissza kicsit az időben. Több órából kéne, hogy álljon 1 nap a dolgaim jobb rendezéséhez.
Április 15-én, hétfőn postán voltam és Pennyben. Ezren voltak a postán, de ügyesen megoldottam. Sorsjegyet váltottam be, volt rajta nyeremény, amit 1 ablaknál lehet csak rendezni. Odamentem és mivel, a csaj csekkeket is vesz fel, megkérdeztem, hogy befizethetem-e egyúttal. Megengedte. Jól jártam.
Kedden csak itthon voltam, sokat dolgoztam. Alkalmanként kijön rajtam a fáradság, a kialvatlanság - alapvetően rossz alvó vagyok, asszony korom óta ez így van - szóval, reggel fél 9-kor ébredtem, pedig nem is vettem be altatót este.
Szerdán itt voltak a gyerekek, túrós tészta volt a menü, mivel azt kértek. Gondolkodom, hogy mi legyen a menü most szerdán. Még nem tudom. Talán rántott csirkemell vagy tojásos nokedli...
Csütörtökön bementem a Szinvaparkba, ott több mindent el tudtam intézni épületen belül. Szotyikámnak vettem karomkoptatót, voltam DM-ben, gyógyszertárban és végül az Intersparban. Este Vivi telefonált, néha szokott. Lackó sosem.
Pénteken itthon voltam és végre "költöttem" 1 baromi hosszú angol nyelvű levelet a kanadai Lynn barátnőmnek. Nehezen kezdek hozzá, mert nem tudok én annyira angolul, hogy az ő sok ezer leütéses üzeneteire rendesen válaszoljak. A sok ezre leütést úgy képzeld el, hogy kimásolom, beteszem a gugli fordítóba, ami 5 ezer leütést képes lefordítani. Na, nem szokott egyszerre beleférni.
Szombaton színházban voltam, de majd innen folytatom.

2024. április 15., hétfő

Nem találok...

... egy kis papíromat. Nem szoktam elhányni dolgaimat, de most a kis noteszomból eltűnt 1 darab papírka. Régen őriztem ott, rajta voltak fontos születésnapi és névnapi dátumok. Azért is sajnálom, mert mikor Vivi a Hellnél dolgozott, volt nagyon helyes névkártyája és az össze volt tűzve gémkapoccsal ezzel a kis papírral. Hátha meglesz még. Ha nem, csak azt tudom elképzelni, hogy belekeveredett valamibe és véletlenül kidobtam vagy kiselejteztem. A listát tudom újra nyomtattatni, mert elmentettem a gépen, sőt, most, hogy előkerestem, aktualizáltam is. Na, mindegy.
Szóval, múlt szombaton tartottuk a húsvétot a kis családommal. Reggel kellő időben keltem, elpakoltam, rendbe tettem magam és folytattam az előző nap este elkezdett főzést. Odatettem a csirkecombokat sülni. Ehhez főztem rizst. A pörköltet megmelegítettem és tejfölöztem, tárkonyoztam. A körítés gluténmentes tészta volt. A levest megmelegítettem leszűrtem, külön a lé, a hús, a zöldség, rizstészta lett hozzá kifőzve, mert az gluténmentes. Lackóék elmentek a tortáért, ami laktóz és gluténmentes volt, sőt, vegán. És tepertős pogit rendeltem sós csemegének, ami persze nem vegán.

A tepertős pogi, glutén- és laktózmentes

Oroszkrém torta

Oroszkrém torta

Oroszkrém torta

A torta nagyon finom volt, a pogácsa sajnos, nem annyira. Lackónak odaadtam nagy részét, remélem, meg is ette, mert nagyon drága volt. Magamnak hagytam pár darabot, én úgy ettem meg, hogy betettem a grillbe átmelegíteni, megpirítani kicsit. Így egész jó volt.
Az ebéd mindenkinek nagyon ízlett, bár egyszerű dolgok voltak, de mondták, hogy nem felejtettem még el, hogy kell jót főzni😊
Ja, még visszatérve a délelőttre. Lackó a gyerekekkel ment a tortáért, pogiért, Kata szemetet szedett Lillafüreden. Viviék is megérkeztek 12 után valamivel. Senki nem segített nekem semmit. Iszonyatosan fáradt voltam. Semmit nem ebédeltem, csak kiszolgáltam őket. Nem részletezem az ittlétüket, jól éreztük magunkat, Győző szokása szerint lefeküdt aludni a kisszobában, Kata itt aludt a nagyszobában. Ilyen a családom. Azért játszottunk is. 
Este olyan 6-kor mentek el Viviék, valamivel utána Lackóék is. Este fél 9-ig pakoltam magunk után.
Másnap, vasárnap itthon voltam, nagyon sokat tornáztam és dolgoztam is. Befejeztem azt, ami még előző estéről megmaradt, azon kívül ágyneműt is húztam.
Hétfőn végre lazítottam. Vasaltam kicsit, még mindig volt mosogatni való. Lementem a Pennybe és a DVTK Arénába, akartam jegyet venni az Abba Dance Showra, de csak online lehet. Csalódás volt.
Kedden Szotyikát rendbe tettem és délután átmentem Ágihoz. Örült nekem, mint mindig. 
Szerdán jöttek a gyerekek, még vasárnap megbeszéltük, hogy paprikás krumpli lesz virslivel. Emese úgy dicsérte, hogy milyen finom, nem győztem hallgatni, többször is elmondta. A desszert alapja a vasárnapról megmaradt rengeteg főtt rizs egy része volt. Csináltam belőle tejberizst, tálkákba adagoltam. Főztem hozzá vaníliás és csokis öntetet és porból csináltam habot, valamint tettünk rá málnát. Sikere volt.
Csütörtökön el akartam menni itthonról, de nagyon nem volt kedvem hozzá. Így aztán átpakoltam, illetve megcseréltem a pólóimat és a pulóvereimet. A másik lakásban az volt a jó, hogy ott nem kellett semmi cuccot cserélni-pakolni télit nyárira váltani és fordítva, mert mindennek volt számomra elérhető helye. És itt a hangsúly az elérhetőn van, mert kicsi vagyok és fontos, hogy ne kelljen sámlira, székre állni, ahhoz, hogy elérjem a napi szinten használt ruhaneműimet. A másik lakásban ez megoldott volt, itt sajnos, nem.
Pénteken kimentem Diósgyőrbe a 100-as boltba, szeretnék 1 kis szemetest venni az előszobába már elég régóta, de nem kapok megfelelőt. Elmentem az üvegeshez is, mert szeretnék 1 sok kis képből összeállatott, de 1 keretbe bepakolt családi képet feltenni a falra. Írtam is a gyerekeknek, hogy válogassanak képeket. Remélem, 1 hónap alatt összeszedik...
Szombaton színházban voltam Erikával, a Vasgyári eklógák című darabot néztük meg a Játékszínben. Érdekes volt... Utána sütiztünk és kiültünk kicsit a Szinva teraszra dumcsizni.
Tegnap volt vasárnap. Nagyon sokat dolgoztam, tényleg. Sajnálom, hogy nem tudok napi szinten ilyen tempóban ennyi mindent csinálni, sajnos, nem és ez mára be is bizonyosodott.
Folyt. köv.

2024. április 11., csütörtök

Kicsit elmaradtam...

... unalmas napjaim leírásával. Nem nehéz. Mármint elmaradni. Egy dolog, hogy nem mindig írok ide, de kanadai Lynn barátnőmnek is sajnos, elég ritkán írok. Pedig ő tényleg megérdemelné, hogy rendesen írjak neki. De az az igazság, hogy azok az iszonyatosan hosszú angol nyelvű levelei egyszerűen elrémisztenek. Van, hogy több, mint 5 ezer leütés. Hogy honnan tudom? Onnan, hogy lefordíttatom a gugli fordítóval és mutatja. 5 ezer leütést képes egyszerre lefordítani, ha attól több, akkor újra kell tölteni a levél többi részét. Nos, van persze, némi angol tudásom, de nekem erőfeszítés ilyen hosszú levelekre érdemben válaszolni.
Na, nézzem, hol is tartottam. Igen, készültem a szombati családi találkozóra.
Azt még írtam, hogy kedden megérkeztek a Tescoból rendelt cuccok, de nem minden.
Ezért szerdán is elmentem vásárolni. Csirkeszárny nem volt, amit nagyon szerettem volna venni.
Csütörtökön itthon voltam, port töröltem és felporszívóztam. Főztem magamnak 1 pörköltet, vettem elő hozzá 1 adag nokedlit. Azért lett pörkölt, mert rendeltem a Tescoból 1 fej salátát és nem akartam, hogy tönkre menjen. Ez az ebéd kitartott nekem 2 napra.
Pénteken pokoli nehéz napom volt. Ismét elmentem vásárolni, egyrészt, mert hiányzott még mindig pár dolog, pl. a csirkeszárny, valamint a menyem gyümölcsöt kért húsvétra, csak ő, azt nem vehettem meg hamarabb, mint a többiek ajándékát. Szóval, leszambáztam az Aldiba és megállapítottam, hogy mostanság biztos szárny nélkül születnek a csirkék, mert ott sem kaptam. Vagyis 3 helyen sem volt szárny: Tesco, Spar, Aldi.
Mikor hazajöttem, megfőztem a húslevest 2 doboz húsos csontból alaposan bezöldségelve. Estére be tudtam tenni - persze muszáj is volt - a hűtőbe. Megfőztem a sertéspörköltet másfél kiló lapockából. Nem volt semmi felkockázni. Ez is ment a hűtőbe este. Aztán még a másnap sütésre ítélt csirkecombokat megtisztítottam és úgy tettem be a hűtőbe.
Pokoli fáradt voltam estére, a hátam majd beszakadt, sokat kellett állnom a pult mellett a konyhában. 
A főzésre nagyon kell ügyelnem, mert a fiam extrém gluténérzékeny, a vejem meg laktózérzékeny. A laktózérzékenységre lehet gyógyszert szedni, ha netán laktóz kerül az ételbe, de a gluténre semmi nincs. Nekem stresszt okoz, amikor így kell főznöm, nem egyszerű. Nagy vonalakban. Mindent letakarítok, tiszta konyharuhákat, kéztörlőket veszek elő. Külön gluténmentes húsvágó deszkát használok, fakanalat és edényfogó kesztyűt, amiket külön tárolok. Mindent, de mindent újra elmosok, amiket használok, legyen az 1 edény vagy akárcsak 1 kanál. Szóval a tisztán eltett dolgokat újra mosom. Külön sót használok a fiamnak, nehogy olyan só kerüljön az ételbe, amibe esetleg kenyeres kézzel belenyúltam. Minden  felhasználásra kerülő fűszer összetevőjét el kell(!) olvasni, nem tartalmazhat glutént még nyomokban sem!
Este elpakoltam a lakásban az olyan dolgokat, amik az én kényelmemet szolgálják, ha itthon vagyok, de nem kell, hogy más lássa. Elővettem a papucsokat, kikészítettem az előszobába. Mindenkinek a húsvéti ajándékát lefotóztam, aztán eldugtam őket. Azt is lefotóztam, hogy hova dugtam, sok cucc volt. Másnap a család megkeresgélte és a fotó alapján kiválogatták a sajátjukat. Ez mindig jó móka szokott lenni. Nekem már annyi édességem van itthon, hogy boltot lehetne nyitni. Nem vagyok tőle boldog, dagadok. Meg is fogom mondani a gyerekeknek, hogy anyák napjára nehogy édességet hozzanak nekem.
Így alakult a péntek, innen folytatom.

2024. április 2., kedd

Túl a nyúlon

Ma mi van? Ma kedd van. Elmúlt húsvét. Múlt csütörtökön tettem ki a lábam a lakásból utoljára. Mégsem haladtam sokra az elmaradt dolgaimmal. Nem baj. Majd...
Tehát szombaton is itthon voltam, végeztem a szokásos kis tevékenységeimet, de csak lazán. Főztem-sütöttem 1 nagy adag rakott karfiolt. Muszáj fogyasztani a fagyasztómból, nagyon tele van. A karfiol nagyon finom lett, bár mindig finom.
Vasárnap délután rám csörgött Molnár Mari, hogy áthozná a gyerekek nyusziját. Volt róla szó, hogy jön, de váratlanul ért, mert azt hittem, hogy több időm lesz rákészülni. Na, gyorsan összeszedtem magam, átöltöztem, feltettem a póthajat, előkészítettem 1 kis tojáslikőrt. Azért is jött Mari, mert kíváncsi volt az új fotótapétámra, a képekre az előszobában, több minden van, amit nem látott. A kisszobában a falon a kép és a futópadom is újdonság neki. A konyhában az új hűtőmet el is felejtettem megmutatni. Megittunk 1 kupica likőrt és 1 kis ásványvizet fogadott el, mást nem. Beszélgettünk, aztán elment, de azért jó darabig itt volt. Lekísértem és közben kidobtam a szemetet - na ennyit mozdultam ki az elmúlt 5 napban.
Lackó küldött 1 üzit még vasárnap, hogy akkor feljöjjenek-e meglocsolni hétfőn vagy halasszuk szombatra, amikor a családi tali lesz. Mondtam, hogy rájuk bízom, bár sok mindennel nem tudom őket megkínálni.
Vasárnap este még csináltam 1 nagy rendelést a Tesco felé, amit lehetett majdnem mindent megrendeltem a szombati talira. Pár dolog maradt, amit igyekszem holnap - szerdán - megvenni.
Na, végül feljöttek hétfőn délután Lackóék, az egész család. A fiúk meglocsoltak. Gábor kért a rakott karfiolból, a többiek nem kértek, de felkínáltam majdnem mindent, ami itthon fellelhető volt. Azért volt sok rágcsa, édes és sós is, üdítők is. Jó sokáig itt voltak, aztán átmentek Kati nagyihoz.
Ma, kedden megérkezett a Tescos rendelés, jó sok mindent rendeltem és , ahogy írtam, még kell vásárolni.
Rendeltem gluténmentes-laktózmentes oroszkrém tortát és tepertős pogácsát, persze ez is glutén- és laktózmentes. Több, mint 17 ezer forintomba fog kerülni. Hát, mindegy. Egyszer ki tudom fizetni.
Ma mostam, vasaltam, kezdődik az az időszak, amikor már muszáj kivasalni pár cuccot. Lehet, hogy szoknyát is veszek néha, bár nem a stílusom, ezért az egyik szoknya bélését megigazítottam, mert hosszú volt. Mármint helyenként kilógott a szoknya alól.
A rakott karfiolból még mindig van 1 adag holnapra...