Szóval, kedden itt volt István. Kissé meghízott mióta nem láttam, az arca is kikerekedett és a hasa, bár ez utóbbi már régen is volt, csak nem ekkora. Nem történt semmi extra, bár nem rajta múlott... Igen, gondolj bármit is vagy akármit😉
Miután megérkezett, megnézte az új lakásomat, kimentünk az erkélyre is, aztán leültünk a szobában beszélgetni. Többször megdicsért, hogy nem változtam semmit, ami persze nem igaz, hiszen 14 és fél év nem múlik el nyomtalanul, de talán szerénytelenül elmondhatom, lehetséges, hogy valóban kevesebbet változtam, mint ő. Még reggel sütöttem neki leveles tésztából egy kis sós cuccot, nagyon fini lett. A kinyújtott tésztát megkentem tejfölös tojással, tettem rá sonkát, arra reszelt sajtot, arra bacont és végül megszórtam kis szezámmaggal. Feltekertem és felszeleteltem úgy, hogy a tepsibe fektetve csigák lettek belőlük. Itt még körbekentem a tejfölös tojással. Ízlett neki. Nekem is. Ittunk alkoholmentes sört. Ja, hozott nekem 1 nagy Merci desszertet --- nem nagyon szeretem, de nyilván ez 1 gesztus volt a részéről. Sokat nosztalgiáztunk a régi dolgokról, jókról is és én azért felemlegettem olyat is, ami nem kedves emlék. Mesélt kicsit a nőjéről, akire lecserélt engem. Rohadtul kíváncsi lennék dolgokra ezzel a libával kapcsolatban, de nem mutatom. Kiderült, hogy nem tudott elmenni nyugdíjba vmi miatt és István tartotta el évekig, b@ssza meg. Áh, nem is írok dolgokat, mert csak felhúzom magam. Jól megfogta ez a nő, jól. Vagy a segglyuka... Azt hittem, hogy a rendőrségen dolgozott a nő, de állítólag nem. És István az egész családját ismeri, nyilván ennyi idő után. Az én családomat nem akarta ismerni anno.
Na, be is fejezem, mert csak felzaklatom magam.
Itt volt több, mint 2 órát, aztán lekísértem, levittem a szemetet, mert mondtam, hogy meg akarom nézni az új Mercedesét. Mondtam neki, hogy majd 1x elviszel vhova. Erre azt felelte, miért ne?
Hát, majd kiderül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése