Régen nem írtam, mert nem volt miről írnom. Elmentem dolgozni, hazajöttem. Néha ügyintéztem, amit éppen kellet, boltban voltam, stb. Ezek mind olyan dolgok, amiért nem fogsz idejönni olvasni. Nincs benne semmi érdekes.
De ma történt valami.
A mögöttünk lévő házban lakik 1 idős Néni - olyan hetvenegynéhány éves lehet -, akivel szoktam néha beszélgetni. A kapcsolatunk Bonikának köszönhető. Mikor Boni még babakutya volt, akkor 1 darabig csak a ház mögé mentünk "sétálni". Ott tanulta a szimatolást és játszottunk kergetőzösdit, kis, drága cukormócsing volt. Most is az, csak most öreg, drága cukormócsing.
Nos, a Néni látott minket a lakásukból, az erkélyük pont arra néz, ahol mi játszadoztunk. Aztán, mikor személyesen találkoztunk, mindig lehajolt Bonikához, megsimogatta. Így kezdtünk mi beszélgetni.
Megmondom őszintén, még a keresztnevét sem tudom a Néninek, ezért írom nagy kezdőbetűvel, hogy Néni, mert ez most itt olyan, mintha a nevét írnám ki. Egyébként úgy tudom, hogy tanárnő vagy tanítónő volt.
Ma délután, kutyasétáltatás közben ismét összefutottunk. Messziről kiabált, szinte odaszaladt hozzám, hogy várjak már 1 kicsit. Természetesen megvártam.
Azt kérdezte, hogy pontosan hol is lakom, mert ő készített nekem karácsonyi ajándékot. Hát, mit mondjak majd hanyatt vágódtam és megkérdeztem, hogy mivel érdemeltem én ezt ki. Azt mondta, hogy ő ilyen. Szeret adni. Igen, mondtam, adni jó. De kapni is.
Megmondtam neki, hogy pontosan hol is lakom. Még azt mondta, hogy majd csak a karácsony előtti napokban fogom megkapni. Felcsönget, valaki majd lemegy és felhozza az ajándékot. Valami olyasmire célozgatott, hogy egymásra találunk benne. Ezzel elváltunk. Én eléggé meghatódva. Mosolyogtam magamban és kicsit könnybe lábadt a szemem.
Elkezdte törni az agyam, hogy mi is lehet ez az ajándék? Tudom, hogy szereti az állatokat. Olvashatsz itt 1 korábbi történetet, aminek az "Állati hét" címet adtam. Akkor én ezt frissiben elmeséltem neki, nagyon magam alatt voltam, ezt ő élőben érzékelhette. Akkor említette, hogy szokott írni. Talán verset is és kis novellafélét is. Mondta, hogy ezt le fogja írni.
Valami ilyesmire gondolok. Ebben benne van, hogy az állatszeretet összehoz minket.
De mindenképp le fogom írni, hogy mi is lett ez a meglepi. Kíváncsi vagyok.
Arra gondoltam, hogy veszek neki 1 kis angyalkát viszonzásul. Ugye ez jó ötlet?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése