Jelentem, jobban érzem magam. Nem tudom, mitől, de jobban érzem magam. Röviden ennyi az egészségügyi helyzetjelentés. Most nem részletezem.
Vivike bejelentkezett ma, hogy ebben a hónapban segítsek neki a megélhetésben. Nem nagyon van pénze kajára. Mikor Gergő egyedül lakott az albiban, tulajdonképpen a bérleti díjon kívül semmi rezsit nem fizetett, amit most mind Vivikének kell pótolni, ha nem akarja - márpedig nem akarja -, hogy kikapcsolják a tv-t, vagy a villanyt. Vízdíjat és közös költséget is kellett már pluszban fizetnie. Szegénykém. Persze, hogy segítek, ki segítene, ha nem az anyja. Örülök, ha tőlem kér segítséget. Ámbár, olyan, mint az apja, nem tudja beosztani a pénzt, nem úgy, mint én. Nagyon tudok spórolni. Igyekszem napi 200.- Ft-ot félre tenni, ez lesz a karácsonyi pénz. Ha elképzelésem szerint alakul, akkor több, mint 60.000.- Ft összegyűlik addig. Aztán, ha netán marad valami kis pénz a fizetésemből, akkor azt is félre teszem és próbálok majd ezt-azt vásárolni belőle. Például most 1 falvédőre gyűjtök. Nagyon szeretem ezt a tapétát, ami itt van a kisszobában. Még sok-sok évvel ezelőtt Vivike választotta. Az ágy mögötti részen - ahogy neki dőlünk - nagyon kezd kikopni, elkoszolódni. Na, ezért gondoltam ide 1 szép kis falvédőt. Találtam is egyet a neten, beleszerelmesedtem, de szerintem csak Pesten tudom megvenni. Ő az:
Lackóék voltak wellnessezni Ráckevén egy **** 4 csillagos szállodában. Örülök neki, kikapcsolódtak kicsit, még talán nem is voltak ilyen helyen.
Házat akarnak venni, aminek szintén nagyon örülök, mert ott meg tudnák valósítani a kutyázási terveiket. Kata vakvezető kutyákat képezhetne, Lackó pedig terápiás kutyákat vagy nem tudom, milyen kutyákat. Kinéztek 1 házat itt a közelben, nagyon olcsó, de szerintem ócska. Salétromos a fala és a szobák mérete nagyon pici. 6 m2 az egyik félszoba, 9 m2 a másik félszoba és 1 tisztességesebb szoba van benne, ami 16 m2. A képek alapján minden nagyon régi benne. Megvennék olcsón és a gatyájukat kéne a felújításra költeni. A konyhájában például semmi nincs. Nem jó az a ház, nem szeretném, hogy megvegyék, de természetesen én nem szólok bele semmibe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése