2016. október 6., csütörtök

Csúcs

Ezzel a mai bejegyzésemmel megdöntöm a saját 2014-es csúcsomat a bejegyzések számát tekintve. Tulajdonképpen szeretek írni, de - korábban már írtam - igazából nagy dolgok nem történnek velem, én nem biztos, hogy olvasnám ezt a blogot:-)

Folytatom a nyaralási bejegyzéseimet.
Szóval, mikor másodszor mentem Pestre és 9 napot töltöttem ott, akkor a következőképpen alakultak a napjaim, illetve a 3. napom, mert a másodikról már írtam.
1. nap a megérkezés, a 2. nap volt a Margitsziget, a 3. pedig a Várkert Bazár. Olyan idióta neve van. Várkert Bazár. Közben semmi köze nincs semmilyen bazárhoz. Egy másod-unokanővéremmel voltam ott sétálni. Az idő szép volt, jót beszélgettünk. Kicsit ugyan sokat vártam rá a megbeszélt találkozási helyen és 1 kicsit furcsa is a hölgy, de jól elvoltam vele. Azt hittem, hogy a találkozásunk után jobban fogjuk tartani a kapcsolatot, de a jelek nem erre utalnak.
Például tanácsot kértem tőle, mikor kiderült, hogy milyen szar lett a nyugdíjam, mert ő fellebbezett a saját nyugdíja ügyében tavaly. Gondoltam, talán majd érdeklődik, hogy mi lett, de nem. Hát, lehet, hogy én sem fogom keresni.

Na, de születtek szép képek.





Ez már fent van a várnál, a Sándor Palota

Mátyás templom

Folytatom... :-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése