... lesz a téma, amiről majd írok, mert nem fejeztem be. A napok számozása lemaradt. A 6. nap volt Szentendre, a 7. nap Hollókő, ez is megvolt és most következik még mindig a 7. nap, mert Tar településen is voltunk aznap.
De előbb pusztán megemlítem, hogy újabb 5 napot töltöttem Pesten és egyre jobban utálok visszajönni Miskolcra. Nem haza, mert hazajönni jó, de Miskolcra nem. Jó lenne pestinek lenni...
A nyugdíjammal kapcsolatosan próbálok megnyugodni, mert tehetetlen vagyok, de nem foglalom áldó imáimba azoknak a nevét, akik ezt tették velem. Hogy rohadjanak meg ott, ahol vannak, ők is és a rokonaik is. GYŰLÖLÖM ŐKET! De ettől többet nem tudok "tenni".
Szóval Tar településnél tartok. Itt van a Kőrösi Csoma Emlékpark, amely tulajdonképpen a buddhista vallású embereknek ad helyet. Persze, turisták is vannak, történetesen másokkal nem is találkoztunk, mint olyan nézelődőkkel, mint mi.
Sikerült pár szép képet készítenem.
Ugye, milyen szép, színes hely? Nekem jó érzés a képekre nézni.
Ja, találkoztunk 2 gyönyörű cicával. A vöröske majdnem visszakísért az autóig, már aggódtunk is, hogy ne jöjjön tovább, mert az már veszélyes rész a cicára nézve, de szerencsére megállt 1 ponton és nem jött tovább.
A fehérkét megetettük:-) A szendvicsből megkapta a felvágottat. Talán még testvérek is a vörössel, mert a méretük eléggé hasonló.
Előbb a fehérrel találkoztunk és csak később, jóval távolabb a vörössel, de láthatóan odatartoztak és nem is néztek ki rosszul. Autó parkolt a meditációs központ mögötti részen, de embert nem láttunk. Azért bízom benne, hogy van, aki gondoskodjon a cicvarekekről:-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése