A partim

Nem tudom, hogy valaha fogja-e olvasni a családom ezt a bejegyzést, ha igen, biztos nem fog nekik jól esni, haragudni fognak, de leírom. Igen.

Szóval, én nem ilyen szülinapi partira vágytam, mint amit kaptam. Január óta gyűjtögettem a kis pénzemet, hogy el tudjunk menni 1 étterembe, szépen felöltözve körülülni 1 asztalt, együtt kajálni. Volt 90 ezer forintom 7 felnőttre és 2 gyerekre. Anyagilag nem jártam rosszul a megvalósult partival, az tény és tudom, hogy Vivi sokat dolgozott, de nem voltam felhőtlenül boldog, amit persze nem éreztettem senkivel.

Lackóékkal mentem fel Pestre autóval és haza ugyanígy. Laci és Vivi már reggel óta főztek, mert Viviék albérletében volt a kaja és egyben megnéztük az új albérletüket. 80 négyzetméter, elfértünk bőven. Vittem fel magammal 1 elegáns ruhát, mert szerettem volna, ha nem 1 farmerban meg pulóverben készülnek rólam képek a 60. szülinapom alkalmából. Elég jól néztem ki, vittem körömcipőt és alkalmi kistáskát is.

A menü húsleves volt, ámbár nem volt túl sok hús. Apa egész nap úgy üldögélt, mint Savanyú Jóska és már a levesnél megjegyzést tett, a későbbiekben is teljesen befelhőzte a napomat. A második grill csirke volt, ami nekem nem volt elég puha. Kétféle saláta volt hozzá. Ennyi. Ja, és csak 2 turnusban tudtunk enni.

Azt csak közbevetőleg jegyzem meg, hogy a kedves vejem az erkélyajtókat, -ablakokat szigetelte, miközben az egész család ott volt vendégségben náluk. Hát, ezt a magasról való leszarásomnak tekintettem, nem tudom, hogy ennyire utál-e, de ez bunkó viselkedés volt. Szerintem. Eddig nem vettem észre, hogy ennyire utálna. Mikor megkérdeztem, hogy miért most csinálja, (mert azért csendesen megkérdeztem,) azt felelte, hogy most van jó idő. Hát, a jó nevelésem visszatartott, hogy ne bökjem az orra alá, b@szd meg, jó idő volt tegnap is és holnap is az lesz. Szóval, ez volt a fogadtatás, ahogy megérkeztünk. Nagyon rosszul esett.

Ebéd után kértünk kávét. Hú, olyan erős kávét kaptam, hogy nem bírtam meginni. Viszont Savanyú Jóska édesapám nem is ivott kávét, pedig szeretett volna. A történet a következő. Tudni kell, hogy Vivi nem kávézik, Gy. meg tejeskávészerű hosszú kávét iszik, így nincs csészéjük, csak bögréjük és az édesapukám nem tudta meginni a kávét bögréből, ezért inkább sértődötten nem kért.

Na, kaja után jött a 10 ezer forintos tortám, ami az öcsémnek nem ízlett, apa pedig meg sem kóstolta.

Ajándékba pénzt kaptam a gyerekeimtől, aputól, Lacitól és Karcsitól pedig 1 fasza fényképezőgépet. Ezeknek nagyon örültem.

Hát, nagyjából, nagy vonalakban így telt a szülinapom.

Tortám. Cukor- és gluténmentes barackos túrós torta. Nekem ízlett.

Gyújtják a lányok a 60 gyertyát, amelyekről csak ezután derült ki, hogy elfújhatatlan. Hát, nem mondom, hogy nagyon vicces volt. Megpróbáltuk elfújni, aminek következtében tiszta füst lett az egész lakás és apró pernyével lett tele a torta.

Utolsó napom a multinál

Az utolsó műszakra szerdán mentem be, éjszakára. Persze, akkor még nem tudtam, hogy többet nem megyek.

Nagy vonalakban leírva, így zajlott: 1/2 10-re mentem, a kolléganők később kezdenek, ezért folytattam a kedden elkezdett  chipsek árellenőrzését, hogy addig is csináljak valamit. Mikor megérkeztek, megkaptam a feladatomat. Az áruház összes sorát keresztben és hosszában be kellett járnom, minden sort 2x, mert ugyebár egyszerre csak 1 oldalt tud nézni az ember és leszedni a lejárt marketingeket. Közben volt valami próbariadó is, ki kellett menni az áruházból éjjel a hidegbe, qrva szar volt, ott álltunk vagy 20 percet. Éjféltől más munkát kaptam. A fősoron kellett a termékekről levennem a vonalkódot és új címkéket nyomtatni. Nagyon igyekeztem, de minden terméket le kellett vennem a polcról, megkeresni a vonalkódot, rálőné is aztán a terméket visszatenni. Így mutatta Zs. a Milka csokiknál, aztán letagadta, de ne szaladjunk előre. Tényleg nagyon igyekeztem, a kilométer rendesen benne volt a lábamban. Először végigjártam az egész kicseszett áruházat, aztán az áruház 2 legtávolabbi pontja között ingáztam, mert a főbejáratnál dolgoztam, nyomtatni viszont az áruház túlsó végében lévő raktárban lehet csak és 2 polcmodulonként mentem nyomtatni a címkéket. nem volt egyszerű. Zs. szóvá tette, hogy nem haladok elég gyorsan. Hozzáteszem, ez volt az 5. napom, mint árellenőr és nem az 5. évem! Lőjem a címkékről a kódokat, mondta. Na, itt mondtam neki, hogy az elején nem ezt mondtad, hanem, hogy a termékről. Mire ő: - Ő nem mondta, hogy a termékről. Mire én: - Hát, ne mondd már, mert ott mondtad az elején a Milka csokiknál. Erre már nem tudott mit mondani. Pedig több polcot is rendbe tettem, mert volt fölösleges címke és volt termék, amihez meg nem volt címke. Gondoltam, akkor szarok rá, lesz, ahogy lesz, lőttem a címkéket, így sokkal gyorsabban ment, az tény. Volt olyan, ahol a címkéknek nem volt helye, rátettem a termékre. Ezt is kifogásolta Zs., hogy akkor nekünk kell kitenni tartót a címkének. Igen? És ezt mondta nekem valaki? Senki. Akkor honnan kéne tudnom?

A pontot az i-re M. tette fel. Borzasztó tahó, primitív nő, mélyen az én színvonalam alatt. 2 esetem volt vele ezen az éjszakán. Az elsőnél valami párbeszédnél ezt találta mondani, már nem tudom mire: - Mert, ha megkérdezted volna? Mire én: - Honnan tudjam, hogy mit kell kérdezni, ha nem mondotok semmit?

Sokszor az volt az érzésem, mintha 1 önképzőkörben lennék.

M-mel a 2. esetem: reggel 6-ig tartott a műszakom. Addigra befejeztem a rám bízott munkát és még segítettem is szegény A-nak. Ő aranyos, mindent elvisel a másik 2 hülyétől. Biztos muszáj neki. 6 előtt 10 perccel, hogy csináljak még valamit, újra visszamentem a chipsekhez. Mikor M. észrevette, leüvöltött, hogy mit csinálok én? Mondtam, hogy gondoltam, befejezem még ezt a 2 modult. Hát, én ne gondoljak semmit, menjek kozmetikai címkéket nyomtatni. Nem szóltam semmit, felálltam, bementem a nyomtatóhoz, már nem tudom, miért. Ott volt Zs. mondtam neki, hogy van még 5 percem és megkérdeztem, hogy menjek-e kozmetikai címkéket nyomtatni. Rendes volt, mondta, hogy nem.

Na, ezután eldöntöttem, hogy eddig és ne tovább. Csütörtökön reggel hazajöttem, 8-kor betelefonáltam, hogy le akarok számolni. Jó, mondta D., menjek intézzük el. Mondtam, hogy most jöttem haza éjszakai műszakból, én most nem tudok bemenni. Akkor igazolatlan lesz a napom. Igazolatlan?- kérdeztem vissza. Most nyomtam le 8 óra éjszaki műszakot, ahhoz képest, hogy 4 órás nappaliba vagyok felvéve. De tudod mit - mondtam - marhára nem érdekel.

Valami mennyi boldogságot éreztem. Nem is feküdtem el aludni, inkább csak pihentem kicsit.

Másnap, pénteken, kinyaltam magam, mint szaros Pista Jézus neve napján. Szoknya, blézer, körömcipő, ékszerek:-) Elintéztem a leszámolást. Kifelé jövet az irodából, éreztem, hogy olyan furcsa a cipő, ami a lábamon van. Tűsarkú, bokapántos körömcipő, nagyon csinos --- volt. Mert, hogy leszakadt a talpa, taxival kellett hazajönnöm. 3 ezer forint borravalóval együtt.

Szombaton  elmentünk Katával a tortámért, amit másnap vittünk Pestre a szülinapi partimra, de délelőtt volt még 1 cicás találkozóm is.

A szülinapomról majd írok kicsit részletesebben...

60

Folytatom ott, ahol abbahagytam, de már ez is oly rég volt, hogy erősen gondolkodnom kell. Tudom, hogy akkor szombaton - még 10. 07-én - kezdtem el foglalkozni a licites dolgokkal. Nagyon elmaradtam vele, mert Heni borzasztó későn hozta a tárgyakat, meg a munka, az éjszakai műszak miatt nem jutottam hozzá, fáradt voltam. 

Már másnap, vasárnap 6 találkozóm volt. 3 bent a belvárosban, 1 a Főtéren, de az a kiscsaj nem jött el, pipa voltam rá. Ott álltam a szitáló esőben, a kellemetlen időben, vártam, de nem jött, nem hívott. Én sem, mert tovább kellett mennem Diósgyőrbe., az volt az 5. tali, a 6. már itthon volt, feljött hozzám az egyik licitáló.

Hétfőn mentem dolgozni. Hurrá:-( Amit pénteken mondott Zsuzsi, hogy mit csináljak hétfőn, az már a hétfői főnöknek, Tibinek nem volt jó. Amit Tibi mondott hétfőn, hogy mit csináljak kedden, az már a keddi főnöknek, Katinak vagy hogy hívják, nem volt jó. A borok polccímkéit cseréltem. Az alsó polc majdnem talajszinten van és a fölötte lévő sem sokkal magasabban. Mivel nehéz volt oda legörnyedni, ezért felfordítottam 1 boros-ládát, leültem arra és úgy végeztem a vonalkódok leolvasását. Rám szólt ez a Kati vagy hogy hívják, hogy nem szabad. Én meg visszaválaszoltam, hogy nem tudok oda legörnyedni. Azt felelte: - Hát jó... Aztán a chipseket kellett ellenőriznem és Kati vagy hogy hívják elmondta, hogy hogyan kell a kütyüt használni. Érted? Elmondta! És ott hagyott. Aztán, mikor elkezdtem volna, persze nem sikerült. Megkértem valakit, hogy hívja fel telefonon, hogy jöjjön oda. Mondtam neki, hogy nem akarja a kütyü az igazságot. Mire ő: - Hát, elmondtam. Mire én: - De más az, ha elmondod és más, ha megmutatod. Na, megmutatta. Letelt a 4 órám, szépen hazajöttem.

El is felejtettem, még hétfőn volt 2 cicás talim és megrendeltem a szülinapi tortámat.

Kedden voltam 60 éves. Meló után még vásároltam és főztem Lackónak.

Szerdán kis gyomorgörccsel mentem éjszakára dolgozni, na az volt az utolsó!

Ezt majd leírom részletesen.
Még a szülinapomról annyit, hogy 101 ember köszöntött a facén, ami nem rossz ahhoz képest, hogy csak 200 ismerősöm van. Vivi felhívott telefonon, de mivel már 3 hónapja nem beszélünk telefonon, csak a facén, ezért nem voltam képes beszélni vele. Már nem járnak haza sem. Tavasszal voltak utoljára. Még sírtam is emiatt, de ... na jó, nem tudom azt mondani, hogy nem érdekel. De gyakorlatilag semmit nem tudunk egymásról. Ők se rólam, én se róluk. Sajnálom. Senki nem törődik velem. Más gyerekek naponta beszélnek a szülőjükkel, az én gyerekeim sosem beszélnek velem. Lackó is csak akkor hív, ha szükség van rám és sosem kérdezik meg, hogy hogy vagyok. Nem is fogok mondani nekik semmit ezután sem. Vivin kifejezetten éreztem még régebben, mikor telefonáltunk, hogy marhára unja, amit mondok. És volt, hogy Lackó is lecseszett, mert valamit kérdezni mertem azért, hogy megértsek 1 dolgot.

Dolgoztam - leszámoltam

Az elmúlt 3 hétben bőven lett volna miről írnom, de trehány voltam. A lényeges dolgok talán még eszembe jutnak, illetve azokra fog korlátozódni a mai bejegyzés. Biztos nem érek el időben a jelenig.

Ott hagytam abba, hogy Irént majd 2 nap múlva temetik. Nos, kicsit másképp történt. Pap búcsúztatta a hamvakat, aztán mikor befejezte, el is ment. Mindenki állt és várt, hogy mi következik és meglepő módon, Gyula, a volt férj, kiállt a plénum elé, megköszönte mindenkinek, hogy részt vett a búcsúztatón, valamint közölte, hogy a hamvak Budapestre kerülnek elszállításra. Mikor részvétet nyilvánítottunk a családtagoknak, én megkérdeztem, hogy hol lesznek a hamvak és Gyula azt válaszolta, hogy nála, a lakásán.

A temetés után 4 öreglánnyal bementem a Gyertyánosba, én mondtam nekik, hogy menjünk be. Ketten nem ittak semmit, a 2 Erzsébet, Ica néni ivott 1 egész deci bort, ketten Marikával 1 meggyes pikolót ittunk, utána mentünk haza.

Aztán sok minden kiesett, nem tudom, mi történt, de az tény, hogy október 02-án mentem dolgozni. Az első nap le lettem cseszve, hogy jó későn értem oda, de mondtam, hogy vagy 10 percet ott szerencsétlenkedett velem a biztonsági őr. Huú, szegény annyirra sötét, hogy világít a szájában a  negro, később beszélgettem vele, illetve ő szólítgatott meg engem éjszakai műszak alatt.

Kaptam pólókat, átöltöztem és kimentem a pénztárba, ott töltöttem 4 órát. Először 1 fiatal srác mellett voltam, nagyon üti-vágja a pénztárat, aztán szerencsére elment kajálni és átkerültem 1 kis fiatal csajhoz, az nagyon aranyos volt és magyarázott is.

Másnap ugyanez volt. Mondtam is a pasinak, aki felvett, hogy szívesen lennék pénztáros, de azt mondta, hogy arról már lemaradtam.

Szerdán délelőtt végre elhozta Heni a licites tárgyakat, pedig könyörögtem neki még október előtt, hogy hozza el, mert munka mellett nehezebben tudok vele foglalkozni és ez így is volt.

Aztán jött az első éjszakai műszak. Féltem tőle, mint a tűztől, de meglepő volt. Egyáltalán nem voltam álmos, talán kettőt-hármat ásítottam egész éjszaka. Nem is ezzel volt a baj, hanem a lábammal, meg a derekammal. Majdnem egész éjjel egy helyben toporogtam, mert a ruházaton kellett árat ellenőriznem. Ha eltérést találtam, akkor azt ki kellett törölnöm, vagis mintha nem is ellenőriztem volna, magyarul értelmetlen munkát végeztem, mert a hibásak mind úgy is maradtak --- hibásan.

Természetesen megismerkedtem a "kedves" kolléganőkkel, de jobb lett volna, ha kimaradnak az életemből, végül azért jöttem el, mert 2 kolléganő nagyon tahó volt. Mondatnám, az egyik tahóbb, mint a másik.

Másnap - csütörtökön - szintén éjszakára mentem. Az éjszakát kibírtam, már nem emlékszem konkrétan, hogy mit csináltam, de tudom, hogy azon az éjszakán épp fordítva volt, sokat kellett gyalogolnom. Pénteken, mikor hazavánszorogtam reggel és lefeküdtem, azt mondtam magamban, hogy nem tudom képes leszek-e lábra állni. Iszonyú fájdalmam volt. Minden nap más-más cipőben mentem, próbálkoztam, hogy melyik a legkényelmesebb, de valahogy egyik sem.

Délután magamhoz tértem és végre leülhettem szafarizni. Már nagyon hiányzott.

Majd innen folytatom, remélem nem 3 hét múlva.