Az elmúlt 3 hétben bőven lett volna miről írnom, de trehány voltam. A lényeges dolgok talán még eszembe jutnak, illetve azokra fog korlátozódni a mai bejegyzés. Biztos nem érek el időben a jelenig.
Ott hagytam abba, hogy Irént majd 2 nap múlva temetik. Nos, kicsit másképp történt. Pap búcsúztatta a hamvakat, aztán mikor befejezte, el is ment. Mindenki állt és várt, hogy mi következik és meglepő módon, Gyula, a volt férj, kiállt a plénum elé, megköszönte mindenkinek, hogy részt vett a búcsúztatón, valamint közölte, hogy a hamvak Budapestre kerülnek elszállításra. Mikor részvétet nyilvánítottunk a családtagoknak, én megkérdeztem, hogy hol lesznek a hamvak és Gyula azt válaszolta, hogy nála, a lakásán.
A temetés után 4 öreglánnyal bementem a Gyertyánosba, én mondtam nekik, hogy menjünk be. Ketten nem ittak semmit, a 2 Erzsébet, Ica néni ivott 1 egész deci bort, ketten Marikával 1 meggyes pikolót ittunk, utána mentünk haza.
Aztán sok minden kiesett, nem tudom, mi történt, de az tény, hogy október 02-án mentem dolgozni. Az első nap le lettem cseszve, hogy jó későn értem oda, de mondtam, hogy vagy 10 percet ott szerencsétlenkedett velem a biztonsági őr. Huú, szegény annyirra sötét, hogy világít a szájában a negro, később beszélgettem vele, illetve ő szólítgatott meg engem éjszakai műszak alatt.
Kaptam pólókat, átöltöztem és kimentem a pénztárba, ott töltöttem 4 órát. Először 1 fiatal srác mellett voltam, nagyon üti-vágja a pénztárat, aztán szerencsére elment kajálni és átkerültem 1 kis fiatal csajhoz, az nagyon aranyos volt és magyarázott is.
Másnap ugyanez volt. Mondtam is a pasinak, aki felvett, hogy szívesen lennék pénztáros, de azt mondta, hogy arról már lemaradtam.
Szerdán délelőtt végre elhozta Heni a licites tárgyakat, pedig könyörögtem neki még október előtt, hogy hozza el, mert munka mellett nehezebben tudok vele foglalkozni és ez így is volt.
Aztán jött az első éjszakai műszak. Féltem tőle, mint a tűztől, de meglepő volt. Egyáltalán nem voltam álmos, talán kettőt-hármat ásítottam egész éjszaka. Nem is ezzel volt a baj, hanem a lábammal, meg a derekammal. Majdnem egész éjjel egy helyben toporogtam, mert a ruházaton kellett árat ellenőriznem. Ha eltérést találtam, akkor azt ki kellett törölnöm, vagis mintha nem is ellenőriztem volna, magyarul értelmetlen munkát végeztem, mert a hibásak mind úgy is maradtak --- hibásan.
Természetesen megismerkedtem a "kedves" kolléganőkkel, de jobb lett volna, ha kimaradnak az életemből, végül azért jöttem el, mert 2 kolléganő nagyon tahó volt. Mondatnám, az egyik tahóbb, mint a másik.
Másnap - csütörtökön - szintén éjszakára mentem. Az éjszakát kibírtam, már nem emlékszem konkrétan, hogy mit csináltam, de tudom, hogy azon az éjszakán épp fordítva volt, sokat kellett gyalogolnom. Pénteken, mikor hazavánszorogtam reggel és lefeküdtem, azt mondtam magamban, hogy nem tudom képes leszek-e lábra állni. Iszonyú fájdalmam volt. Minden nap más-más cipőben mentem, próbálkoztam, hogy melyik a legkényelmesebb, de valahogy egyik sem.
Délután magamhoz tértem és végre leülhettem szafarizni. Már nagyon hiányzott.
Majd innen folytatom, remélem nem 3 hét múlva.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése