Múlt szombaton - bár még mindig elég szarul voltam - muszáj volt kimozdulnom itthonról, postára mentem, volt némi intézni valóm és határidős csekkem is.
Vasárnap este megnéztük a Seuso kincseket, este 6-ra sikerült időpontot foglalnom. Pici kiállítás, szép tárgyak, de igazából a történetük az, ami érdekes és az igazság sosem fog kiderülni. Nem értem, hogy mi a frászért nem lehet fényképezni, mikor a net tele van a kiállításon is látható darabok képeivel. Utána sétáltunk egyet Adával és dumcsiztunk.
Hétfőn vásárolni voltam, mert épp lejárt a bérletem, már másnapra nem volt, így elintéztem pár dolgot. Jó sok pénzt ott hagytam a Sparban is és a DM-ben is, de volt rávalóm.
Kedden mustáros csirkét sütöttem. Ág barátnőm kioktatott, hogy azt sertésből szokták, nem csirkéből. Kérdeztem tőle, hogy nem hallott még a mézes-mustáros csirkéről? Az is mustáros. Meg én alapvetően már nem nagyon kultiválok a csirkén kívül más húst. Nem azt mondom, hogy egyáltalán nem eszem meg, de inkább kerülöm. Mellesleg nagyon finom lett, Lackónak is ízlett. Evett nálam, mikor feljött a kajáért, 2x is szedett, kapásból megevett 4 db húst:-)))
Szerdára újra kellett vennem bérletet, mer másnap jöttek Viviék és arra is vásárolnom kellett. Na, megint 1 rakás pénzt hagytam a Sparban.
Csütörtökön ebédre jöttek Viviék, délután meg jöttetek Lackóék is. A kaja jól sikerült, a család jól érezte magát - szerintem.
Péntek a pihenés napja volt, csak mostan 1 adagot és szafariztam délután, amit mér vagy 2 hete nem tettem. Már sokkal ritkábban szafarizok, borzasztó időt rabló.
Ma, szombaton itt voltak a gyerekek, anyjuk-apjuk dolgozott. Mesinek koszos volt a füle:-(
Még nem gyógyultam meg teljesen, de azért már majdnem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése