2018. június 14., csütörtök

Bepótoltam:-)

Múlt szombaton igen szorgalmas voltam itthon, sokat dolgoztam, örömmel nyugtáztam a napot. Csak megjegyzem, kivasaltam 14 pólót és 1 nadrágot. Nem fáztam...:-)))

A vasárnap kicsit érdekes volt. Délelőtt tönkrement a gázboylerom, elaludt a gyújtóláng és nem tudtam visszagyújtani. Áttelefonáltam Gyuszinak, aki kisebb hibákat megjavít itt a házban, ez a szakmája. Nem tudom pontosan, de talán kap valami pici díjazást ezért a társasháztól..., talán... Szóval, átjött és ideiglenesen megcsinálta, még most is így működik, bár már vettem hozzá, ami kell, de sajnos, nem ugyanolyat adtak a boltban, így holnap visszamegyek, hurrá:-(
Ezután felhívtam Margó nénit, mert Margit nap volt vasárnap, hogy meghívjam 1 fagyira a Yummiba, ami önkiszolgáló fagyizó. Gondoltam, hogy nem ismeri Margó néni, ez kis meglepetés így az ő 85. évében. Azt mondta, hogy délután fél 4-kor találkozzunk a Városház téri villamosmegállóban. Ott is voltam, de ő nem! Vártam keveset, aztán felhívtam. A mobilja ki volt kapcsolva, ezért a vonalas számát hívtam, amit fel is vett. Mondtam, hogy várom a megbeszélt helyen. Mire ő: - De még nincs fél 4. Mire én: - De, már el is múlt.
Jó, mondta, máris indul.
Mikor összetalálkoztunk, azt mondta, hogy kb. 5 perc múlva indult volna. Nem kötekedtem vele - természetesen -, de, ha egyszer 1/2 4-re, volt megbeszélve, akkor ne 3/4 4-kor induljon el otthonról még akkor sem, ha csak 5 percre lakik a találkozási helytől. No, de nem is ez a lényeg. Szerintem egyszerűen elfelejtette és, ha nem hívom fel, biztos vagyok benne, hogy nem jött volna. Margó néni mindig pontos volt, ha ilyen találkát megbeszéltünk, sőt, általában ő volt ott hamarabb.
A délután egyébként jól telt.

Hétfőn elmentem a telefonnal kapcsolatos szakértői véleményért, aztán azzal a biztosítóhoz, ahol kb. 1 órát kellett várakozni. Van vagy 10 ügyintézői pult a biztosítóban, na ehhez képest kettőnél, azaz kettőnél dolgoztak, miközben rengeteg ügyfél várakozott.
A gázboyleromhoz is vettem alkatrészt. A szerelő, Gyuszi, azt mondta, hogy olyan 4-500.- Ft körül lesz. Na, ehhez képest 2.100 volt. Érdekes, hogy ennyire nincs tisztában az árakkal...

Kedden főzős napom volt. Csak 1 szimpla csirkepörköltet főztem 6 db felső combból, 6 db szárnyból és 4 db püspökfalatból. 
A Bükk áruházban akartam 1 sütit venni az automatából, de "sikeresen" elnyelte a pénzemet..., de később visszakaptam, pontosabban megkaptam a sütit.

Szerdán elmentem az új cordless telefonkészülékemért, amit még aznap be is üzemeltem.
A bankomban befizettem a hitelbiztosítási díjat, amit minden hónapban így szoktam. Meglepetés ért, mert az ügyintéző felhívta a figyelmemet, hogy az előző havit rosszul könyvelték, vagyis visszafizettem a saját számlámra, így 2 havi díjat kellett befizetnem:-(
Tésztát vettem Lackónak a gluténmentes boltban, Szotyinak magokat a madarasnál.
Meglepetés ért a Bulgárföldön, mert bombariadó miatt zárva volt a Penny.
Délután mentem a gyerekekért, Emeséért suliba, a hátizsákján kívül még 2 szatyor cuccal jöttünk haza, illetve mentünk Gáborért az oviba. Estefelé Lackó jött értük, kértem, hogy vigyen le a Pennybe, hátha nyitva van. Úgy is volt, így még tudtam venni néhány akciós cuccot, pl.: rizst, amit gyakran főzök Lackónak.

Ma voltam a klubban, egyébként nem volt semmi különös.

Legutóbb ígértem képeket a kirándulásunkról.

Tapolca és Görömböly között

Grál pincészet

Grál pincészet

Grál pincészet

Grál pincészet

Pincekápolna

A görömbölyi pincesor 1 része

Nagyon érdekes volt a túra, mindenkinek tudom ajánlani a Grál pincészet megtekintését.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése