2019. január 31., csütörtök

Szombati vendéglátás

Nagyon jól alakult a múlt hetem. Vártam Viviéket szombaton ebédre, előtte pontosan mindent elterveztem, hogy időre elkészüljek a dolgaimmal és örömmel jelentem, sikerült:-)
Csütörtökön befejeztem a takarítást,
Pénteken vásároltam és sütöttem délután. Igen jó meggyes-diós pitét tudok sütni. Vivinek nagyon ízlett karácsonykor, amikor vittem a nagy családi összeröffenésre, ezért most megkérdeztem, hogy süssek-e. Kért. Este még elpakoltam a kabátjaimat, a cicás cuccokat összeraktam 1 kupacba a nagyszobában, kikészítettem a papucsaikat, a konyhaasztalra kiraktam a leveshez valókat, mindent, még a szükséges késeket is odakészítettem.
Kicsit zűrös volt a másnap. Reggel Lackó hozta a gyerekeket, ő ment a színházba, Kata meg vhova Nógrádba kutyázni... Reggel 7-kor keltem, rendbe raktam magam, meg a szobámat. Mire a gyerekek megjöttek már dolgoztam a konyhában. Először leveles tésztából sütöttem 1 kisebb tepsi sajtos rudat. Utána megfőztem a kukoricás sertésragu levest uborkával. Különleges leves, de nagyon finom. Vivi is, Győző is 2x szedett belőle és a maradékot felkínáltam nekik, hogy vigyék el, éltek is a lehetőséggel. A levesbe kell hagyma még a hús alá, aztán fokhagyma, étolaj persze, sok tárkony, tejszín és tejföl is. Kb. ennyi. A főétel provanci sült csirke volt. Ehhez bors kell, kakukkfű, oregánó, rozmaring, majoranna, 2 egész fej fokhagyma, citrom nagyobb darabokban, kis olaj és vaj. Rizst és savanyúságot adtam hozzá. Még 12 előtt megérkeztek Viviék, a kajára kicsit várni kellett. Délután Lackó is jött, hozott magának kaját, mert beszéltünk róla, hogy nem lesz gluténmentes az ebéd, de sütöttem gluténmentes palacsintát, nagy sikere volt, mindenki kapott belőle. Kártyáztunk, beszélgettünk délután, Lackó megmutatta a kínai képei, jól eltelt az idő. Lackó olyan fél 6 körül ment vissza a színházba. Viviék vmivel 6 után indultak vissza Pestre. Kata este olyan 3/4 9 körül jött a gyerekekért. Szép hosszú nap volt, de jól telt♥ Ja, persze kaptam névnapi ajándékot, 8 ezer forint értékben Rossmann kártyát és Vivitől csak úgy 1 parfümöt, 1 eredeti Pierre Cardint:-) Ezzel együtt 10 üveg parfümöm, illetve kölnim van itthon. Hurrá:-)))))))) Imádom:-)
Na, majd innen folytatom, mára elég volt. Fáradt vagyok, beindultak megint a cicás licites dolgok.
62,8 kg

2019. január 23., szerda

Parfümjeim

Ma nem történt semmi lényeges, itthon voltam egész nap. Néhány elvégzendő dolgot tűztem ki célul, amit sikerült is megcsinálnom. Mostam, takarítottam valamennyit és Szotyit rendbe raktam. Voltak még apróságok, például átnéztem a receptjeimet, hogy mit főzzek Viviéknek szombaton, a többit nem részletezem.
De tegnap elfelejtettem 1 lényeges dolgot:-) Emléxel, még múlt hétfőn írtam a Ziaja és parfüm rendeléseimről. A Ziaja megérkezéséről írtam is, sőt képet is tettem fel, de nem írtam, hogy a parfümök is megérkeztek pénteken. Azóta próbálgatom őket, van, amelyik elég tartósnak tűnik, de a 6-ból még 2 kipróbálásra vár. A legnagyobb baj az volt, hogy a megérkezett parfümök csak 1 sorszámmal voltak ellátva. A honlapon meg csak az eredeti parfümök képei vannak fent, így az illatok azonosíthatatlanok voltak hiszen nem én vagyok az "Orr", aki 1 szippantásból még a parfüm összetevőit is megmondja. Szóval, írtam nekik 1 e-mailt és válaszoltak Megküldték a listát, hogy melyik szám melyik illatot rejti. Nagyon örültem neki, meg örülök a parfümöknek is. Egyszerű kis üvegben vannak, gyenge minőségű kartondobozkában. Alig várom, hogy elfogyjon a többi vacak és használhassam ezeket.
Képet nem készítettem róluk, de még lehetséges, hogy fogok.

Nagyon sok kiló voltam ma reggel... :-(((

2019. január 22., kedd

Tükör

Múlt csütörtökön termelői nap volt itt a telepen, ez már a 3. alkalom volt, mindegyiken voltam. Most sajtokat vettem, már máskor is vásároltam ettől a sajtkészítőtől. Ez alkalommal olyan sajtokat vásároltam, amit eddig még nem. Hát, basszus, a füstölt sajttól azt hittem lehidalok. Isteni! Van még belőle, alkalmanként levágok 1 kis csíkot és elrágcsálom. A másik snidlinges, az is finom, de ez a füstölt még finomabb. Egy baj van, úgy érzem felpuffadok valamelyiktől... Ja, és még tanultam is valamit, amit most megosztok veled: sütőpapírba kell csomagolni a sajtot és úgy tárolni a hűtőben. Kisebb az esélye így a penészedésre.
Másnap, pénteken vettem bérletet, már muszáj volt, mert a bankba  fizetnem kellett. Hát, ez a pénteki napom felér 1 regénnyel. Nem is tudom, hogy képes vagyok-e röviden leírni. Sztem nem. Nos, a bankon kívül a másik apropó az volt, hogy nagyon vágytam 1 jól nagyító kozmetikai tükörre, már karácsonykor is szóba került a gyerekeimtől ajándékként, de tizenezer forintért kínálják a neten, én meg egyrészt gondoltam, hogy fölösleges ennyi pénzt adni érte, másrészt meg úgy véltem, hogy meg kell nézni azt a tükröt, a netről rendelni látatlanba, nem tartottam jó ötletnek. Így a karácsonyi tükörvásárlás el is maradt. Na, akkor folytatom a múlt pénteket. Szóval, elmentem bérletet venni, utána irány a belváros. Először a Rossmannba néztem be tükörügyileg. Volt, de még a nézelődés szintjén voltam. Utána az Allianzba mentem, de nem vettem sorszámot, sokan voltak. Irány a bank. Na, ha a biztosítóban sokan voltak, akkor a bankban dupla annyian, de hamar sorra kerültem, a pénzbefizetés elég gyorsan pörög. Irány vissza a biztosító. Vettem sorszámot, de nem voltam boldog, mikor megláttam, hogy 8 várakozó van előttem:-( So időm volt, előszedtem a banki befizetési papírjaimat, mert már 1x előfordult, hogy rossz helyre könyvelték a befizetésemet. Most is ráéreztem..., irány vissza a bank. Még többen voltak, mint mikor eljöttem, de közvetlen ügyintézőhöz kértem sorszámot, így ő előrevett. Természetesen ugyanahhoz a sráchoz mentem, mint pár perccel korábban. Stornózta a befizetésemet és átkönyvelte a jó helyre. Irány vissza a biztosító, itt is már csak 3 sorszám volt előttem:-) Elintéztem, amit kellett és bementem a Szinvaparkba. A DM-ben néztem tükröt, aztán a Marionnaud-ban, ahol 1 kedves kutyás ismerőssel beszélgettem, ott eladó 19 éve. Náluk csak nagyon kicsi tükör volt. Még a Média Marktba mentem, na ott voltak a tizenezer forintos tükrök. Hát, köszönöm, nem. Visszamentem a DM-be és megvettem az ottani tükröt, vmi 1.400.- Ft körüli összegért. Hazajöttem és szomorúan tapasztaltam, hogy a tükör ugyanakkorát nagyít, mint a már itthoni meglévő. Kidobott pénz.
Másnap, szombaton visszamentem a Rossmannba és megvettem 2.249.- Ft-ért az 5x-ös nagyítású tükröt. Nem pont olyan, mint amit szerettem volna, de jó, végül is elégedett vagyok vele, azóta használom minden nap. Felmentem a bowling pályára, oda cicás dolgot vittem. Vásároltam az Intersparban és végül akartam 1 kis rántott csirkeszárnyat hazahozni magamnak ebédre, mert előző nap is vettem (nem írtam fentebb, de mind1) és igen finom volt. nem egész szárnya, külön van középrész és szárnyacomb és finom ropogós, kissé csípős panírban volt. Na, ugyanezt akartam. Igen ám, de kifizettem, eltettem a kártyáimat, a kaját meg sikeresen otthagytam. Hibáztatom magamat is, hogy ilyen hülye vagyok, de az eladó csajt is, hogy nem szólt utánam ... néni a kaját is tessék elvinni. csak itthon vetetm észre, mikor elkezdem keresni...:-(
Vasárnap sehol nem voltam.
Tegnap, hétfőn volt a névnapom. Én hülye, idióta, barom. Még mindig várom, hogy hátha kapok 1 kib@szott e-mailt Istvántól névnapomra vagy bármilyen más alkalomra. Természetesen soha nem kapok semmit.
Itt voltak Lackóék felköszöntöttek névnapom lkalmából, bár volt némi kavarodás, mert azt hitték, hogy a közös ajándék majd a tizenezer forintos tükör lesz. Vivi nem szólt nekik, hogy már más a le(h)ányzó:-))) fekvése, én mondtam, hogy mi a pillanatnyi helyzet.
Nagy örömömre szolgál, hogy Lackó megmutatta a kínai és a dán fotóit:-)
Ma eljött újra a főzés napja, szoljankát kért Lackó, szeretjük ezt a levest, illetve én inkább sűrű egytál ételnek készítem.
Hétvégén jönnek Viviék, jó sok gázom el fog menni...
Várom, hogy melegedjen az idő:-)

2019. január 16., szerda

Bódogság:-)

Nekem kevés is elég a boldogsághoz:-)
Emlékszel, hétfőn írtam, hogy rendeltem Ziaja termékeket és 1 másik oldalról olcsó parfümöket. A Ziaja rögtön intézkedett, tegnap már arról kaptam tájékoztatást, hogy a csomag elindult, amit egyébként postán maradóra kértem. Ma viszonylag korán reggel 1 sms ébresztett, de nem néztem meg rögtön. Még azon gondolkodtam - ágyban maradva -, hogy mi lehet ez, hiszen amiről szoktam korán reggel sms-t kapni, az már mind megtörtént ebben a hónapban. Na, ahogy felkeltem és megnéztem a telómat, nagy örömmel olvastam, hogy megérkezett a csomagom a postára és akár már ma mehetek is érte. Jaj, annyira boldog voltam, mint 1 kisgyerek, de tényleg. Összeszedtem magam és még délelőtt átmentem a postára, ahol nem volt semmi gond, gyorsan megtalálták és fizethettem kártyával, mert ez kérdéses volt számomra. Szóval, ilyen kicsi elég nekem a "bódogsághoz".
Itthon csak lekaptam a kabátomat és bontottam is a dobozkát, ami a sok szép bőrápolón kívül rengeteg termékmintát is tartalmazott. Íme, gyönyörködjél Te is:-)


A másik lényeges dolog, amit ma "elkövettem", hogy főztem magamnak 1 kicsit különleges ebédet. Főzni persze szoktam, no, nem túl gyakran, csak ha úri kedvem úgy diktálja:-)))
A mai ebéd gyömbéres sült csirke almával és zöldségekkel. Ez számomra 1 alaprecept volt, amit kissé átalakítottam magamnak, igen nagyin finomra sikerült:-)
Így nézett ki a tányéromon:


Kicsit furcsa ezen az átlátszó tányéron:-)

Ma más lényeges dolog nem volt, de tegnap még annyi történt, hogy hazajött Lackó Dániából, ahol Placido Domingot kísérték. Azt mondja Lackó, hogy Placido nagyon emberi volt, nem hisztizett és, mivel Rost Andrea volt az egyik vendége és magyar zenekar kísérte, énekelt 1 dalt magyarul:-) Szép gesztus, ugye?

Tegnap még feljött 1 cicás, hozott 1 kis adományt.

2019. január 14., hétfő

Rendeléseim:-)

Muszáj leírnom, hogy mit tettem ma:-)))
Ma már egész jól voltam, tényleg. Délelőtt beszéltem Vivivel telefonon. Felhívott, mivel tegnap kérdezte, a messengeren hogy vagyok, én megírtam, hogy nagyon rosszul voltam, ezért ma felhívott. Nem tudom, mi történt a lányommal, de 1 órát beszéltünk:-) Ami azért nem volt teljes 1 óra, mert közben dolgozott is vagy 15 percet, miközben én tartottam a vonalat. Sok mindent megbeszéltünk, jól esett.
Ezután postára mentem, ott is normálisak voltak, persze, nem is volt semmi kötekedni való:-)

Na, de ezután mi történt?:-)))
Nos, délután rendeltem Ziaja termékeket, összesen 11.164.- Ft értékben. 10 ezer fölött ingyenes a szállítás:-) Postán maradóra kértem, így nem kell borravalót adnom senkinek - mert egyébként szoktam. Szóval régi vágyam volt, hogy rendeljek a Ziajától. Most is több terméküket használom, imádom a honlapjukat, nagyon klasszul kezelhető, jó szűrők vannak benne, tényleg tudom ajánlani mindenkinek. Ide is teszem a linkjüket:

A másik mai őrültségem pedig olcsó parfümök rendelése volt. Nos - le sem merem írni... -, ezt 16.740.- Ft értékben követtem el. 15 ezer fölött ingyenes a szállítás. Nagyon vágytam erre is. Ez az oldal elég szar és most épp változott ahhoz képest, mint amilyen pár nappal ezelőtt volt. Sztem rosszabb lett és nagyon sajnálom, hogy az egyik parfüm eltűnt, amit nagyon szerettem volna megrendelni. 
Ideteszem a parfümös oldal linkjét is:

Hát, ezek történtek ma.
Olyan jó érzéssel tölt el, hogy költöttem magamra, igen, mert azt mondtam, hogy a qrva életbe, én spórolom ki mindenre a rávalót és különben is, megérdemlem...,
mert megérdemlem:-)
Nem pulóverre költök, mert arra nem vágyom, de ezekre vágytam. Gyakorlatilag, hónapok óta nézegettem már ezeket a termékeket.
És, ami még lényeges, 21 ezer forint körüli összeget spóroltam meg a januári nyugdíjig, így alig kell valamennyit hozzátennem.
Na ugye? (Kacsintós szmájli lenne, ha lenne, de nincs. Borzasztó, hogy itt nincs 1 szmájli:-(... )

62,3 kg voltam ma reggel.

2019. január 13., vasárnap

Betegség

Ma 1 hete volt cicás talim 1 extravagáns kislánnyal, még iskolás. Aranyos volt, persze, nem tud mit kezdeni 1 idegen, idősebb nénivel. Pasival jött a talira, 1 cigánnyal. Gondolom a pasija, de tiszták voltak, rendesen öltözöttek, nem volt velük semmi baj.
Hétfőn is volt cicás talim, de előtte feladtam 1 rakás levelet több, mit 11 ezer forint értékben.
Úgy volt, hogy kedden megyünk Ágival ügyintézni, de felment a vérnyomása, így - mivel már elkészültem - elmentem egyedül bevásárolgatni. Igen sok dolgot sikerült rendeznem, több, mint 10 ezer forintot elköltöttem, de ebből közel 5 ezer 2 gyógyszer:-(((
Lackó hazajött Kínából:-)
Szerdán Gáborkámat vittem orvoshoz, mert előző este előjött a kruppja. Érdekes dolgot vettem észre nála, tükörírással ír, ami nem feltétlenül jó jel a jövőre nézve, de remélem, nem lesz igazam. Mondtam Lackónak, de nem foglalkozott vele, mondván, majd az iskolában megtanulja.
Csütörtökön csak elmentünk Ágival. Sikerült elintézni, amit akart és még vett 1 pulóvert is, de minek. Már ezen a télen több pulóvert is vásárolt, pedig sztem ezer pulóvere van otthon, de ő tudja. Nekem van elég holmim, nem a legdivatosabbak, de sajnálok több ezer forintot kiadni 1 olyan holmiért - mondjuk 1 új pulóverért -, amit aztán soha senki nem lát rajtam, hiszen télen szinte soha sehol nem veszem le a kabátomat, mert szinte csak boltba járok. Szóval, sztem fölösleges.
Pénteken már nem volt bérletem, így csak itthon ücsörögtem.
No, de tegnap! Olyan beteg voltam, olyan rosszul éreztem magam, hogy ihaj. Reggel felkeltem, még tiszta ágyneműt húztam és azt vettem észre, hogy iszonyatosa fázom, pedig úgy fel vagyok öltözve a qrva hideg lakásba, mint 1 hajléktalan. Részletezzem? Alulról nem annyira sok: harisnyanadrág, zokni, itthoni nadrág. Felülről: póló, azon 1 pulcsi, azon 1 polár kardigán, a derekamra kötve 1 horgolt kardigán - még a nagyim horgolta, aki '94-ben elhunyt - és 1 steppelt mellény. Na, ennek ellenére úgy reszkettem, mint 1 parkinsonos, a fogam hangosan kocogott,a hogy vacogtam. Félelmetes volt. Hiába próbáltam felmelegíteni magam - nem ment. Lefeküdtem, betakaróztam, de csak fáztam. Öntöttem magamba a meleg teát, meg vmi meleg gyógyitalt. Vhogy csak helyrejöttem, a lázam felment 38-ra, ami annyira nem tűnik soknak, de, ha hozzáteszem, hogy a normál testhőmérsékletem 35,3 körül van, akkor ez már elég sok emelkedésnek tűnik. Feküdtem egész nap, néztem a sok romantikus német filmet, mellesleg nem voltak rosszak. Aztán estére lement a lázam, csak úgy, magától. nem értem. Zuhanyozás előtt most kivételesen jól befűtöttem a fürdőben, hogy ne 15 fokos hőmérsékletben kezdjek vetkőzni, sminket mosni, stb. Ezért is utálom a telet, sajnos, 15 fok van a lakásban, kivéve itt a kisszobában, itt azért 20-21 fokra felmegy a hőmérséklet.
Ma már jobban éreztem magam, de délután megint akart jönni az a borzasztó fázás. Sikerült megelőznöm, remélem.
Lackó elutazott Dániába. Placido Domingot fogják kísérni:-)
Ja, azt elfelejtettem, hogy tegnap még az aranyerem is kijött, eléggé fájt és vérzett.
Még visszatérve erre a tegnapi lázra, remélem, nem 1 figyelmeztetés vmi olyanról, amit nem tudok...

2019. január 4., péntek

Cicás dolgok

Január 02-a Vivi lányom szülinapja. 31 éves lett a kisebb gyerekem. Korán reggel írtam neki üzenetet és délután fel is hívtam, megkérdeztem, hogy telt a napja a kedves férjével. Jól telt, azt mondta, kapott új dísztárcsákat az autójára, mert már vágyott rá:-) A kis pénz ajándékomat odaadtam neki karácsonykor, mikor náluk jártunk családi összejövetel kapcsán. A Pandóra karkötőjére vett 1 újabb, qrva drága bogyót. Hát, ha neki ez a vágya, legyen.
Az én napom is jól telt, főztem 1 fincsi húslevest, amit 3 napra tervezem, így is lett.
Csütörtökön 1 baromi nagy körutat tettem, de, aki nem ismeri a környezetemet, annak nem mond semmit. Szóval, csak nagyon röviden megpróbálom leírni. Cicás naptárakat osztottam, illetve átvettem újabbakat és saját ügyeimet intéztem. Először elbuszoztam az Émászba (naptár leadva), aztán tovább a Plázához 2. naptár is leadva). Onnan gyalog le a Centrumhoz, gyógyszertárba, majd villamossal a Győri kapuba - 3. naptár leadva. Villamossal tovább, Henihez, felvettem 40 db naptárt. Vissza a villamosra, irány a papírbolt, vettem 30 db borítékot. Gyalog tovább, új szűrőt akartam venni a csapomra, de leltároztak. A közeli buszmegállóból épp kihajtott a busz, így tovább gyalogoltam a távolabbra lévő villamosmegállóba. Pár megálló után megint leszálltam, magot vettem a madárkáimnak. A füstölt árus zárva volt, arról is lemaradtam, mint az új csapszűrőről. Mindezek után hazajöttem villamossal.
Ma egész nap itt volt Mesi, együtt mentünk a városba cicás naptárt osztogatni. 7.500.- Ft-ot gyűjtöttem ma az alapítványnak. Vettünk frissen sült csirkedarabokat, gyorsan megettük itthon, utána jött a leves, fordítva kajáltunk, de jó volt. És még sütit is tálaltam, bár nem én sütöttem.
Nagy öröm ért, mert délután felhívott Lackó a vonalas telefonon. Nem sokat beszéltük, mert ez igen drága, de jól esett, hogy még így is felhívott. Azt mondja jól van, de a hangja nem igazán úgy tűnt ... nem tudom... lehet, hogy csak fáradt, hiszen majdnem éjfél volt ott Kínában, mikor hívott és koncert után épp mentek vissza a szállodába. Szóval, jó volt, hogy hívott:-)
Aztán jött Kata Gáborral. Gábor éhes volt, csináltam neki fini, téliszalámis szendvicset. Megittunk 1 üveg alkoholmentes epres pezsgőt és ettünk sütit.
Így telt a mai nap.
63,3 kg voltam reggel.

2019. január 1., kedd

Megjött...

... na, nem az, nekem már olyan nincs, öreglány vagyok:-))), szóval, megjött a boldog új év. Mondjuk ma még csak újév van, ezért utálom, mikor valaki
boldog újévet
kíván, mert az csak január 1-re szól, míg, ha
boldog új évet
kíván, így, az új évet 2 szóba írva, akkor az egész évre szól.
64 kilóval kezdtem az évet, hurrá... Elég szar volt ma a belem, délelőtt 3x voltam WC-n. Kicsit még most is zuborog, de már sokkal jobb.
Tegnap a menyemtől kaptam lencsefasírtot... Hááát, mit is mondjak..? Elég érdekes, de zsömlével meg 1 kis pizzakrémmel lecsúszott. Bár, még maradt holnapra is. Húslevest kéne majd főznöm, mert rám rohad a zöldség. Ez nem is rossz ötlet, lehet, hogy elő is veszek némi csirkét. Mert ugyebár csirkét ma nem szabad enni.
7 után keltem, felírtam pár dolgot, amit el akartam végezni és örömmel jelentem, hogy sikerült. Főképp Szotyit kellett rendbe tennem és felporszívóztam az egész lakást. Elég sokat telefonáltam is. Írtam pár e-mailt, tornáztam, stb., stb.
Lackó felhívta Vivit, azt mondta, jól érzi magát, jó a csapat is. Ez kicsit megnyugtatott. Már kifelé megyünk a 15 napból, 8 letelt.
Most más nincs.