2019. január 22., kedd

Tükör

Múlt csütörtökön termelői nap volt itt a telepen, ez már a 3. alkalom volt, mindegyiken voltam. Most sajtokat vettem, már máskor is vásároltam ettől a sajtkészítőtől. Ez alkalommal olyan sajtokat vásároltam, amit eddig még nem. Hát, basszus, a füstölt sajttól azt hittem lehidalok. Isteni! Van még belőle, alkalmanként levágok 1 kis csíkot és elrágcsálom. A másik snidlinges, az is finom, de ez a füstölt még finomabb. Egy baj van, úgy érzem felpuffadok valamelyiktől... Ja, és még tanultam is valamit, amit most megosztok veled: sütőpapírba kell csomagolni a sajtot és úgy tárolni a hűtőben. Kisebb az esélye így a penészedésre.
Másnap, pénteken vettem bérletet, már muszáj volt, mert a bankba  fizetnem kellett. Hát, ez a pénteki napom felér 1 regénnyel. Nem is tudom, hogy képes vagyok-e röviden leírni. Sztem nem. Nos, a bankon kívül a másik apropó az volt, hogy nagyon vágytam 1 jól nagyító kozmetikai tükörre, már karácsonykor is szóba került a gyerekeimtől ajándékként, de tizenezer forintért kínálják a neten, én meg egyrészt gondoltam, hogy fölösleges ennyi pénzt adni érte, másrészt meg úgy véltem, hogy meg kell nézni azt a tükröt, a netről rendelni látatlanba, nem tartottam jó ötletnek. Így a karácsonyi tükörvásárlás el is maradt. Na, akkor folytatom a múlt pénteket. Szóval, elmentem bérletet venni, utána irány a belváros. Először a Rossmannba néztem be tükörügyileg. Volt, de még a nézelődés szintjén voltam. Utána az Allianzba mentem, de nem vettem sorszámot, sokan voltak. Irány a bank. Na, ha a biztosítóban sokan voltak, akkor a bankban dupla annyian, de hamar sorra kerültem, a pénzbefizetés elég gyorsan pörög. Irány vissza a biztosító. Vettem sorszámot, de nem voltam boldog, mikor megláttam, hogy 8 várakozó van előttem:-( So időm volt, előszedtem a banki befizetési papírjaimat, mert már 1x előfordult, hogy rossz helyre könyvelték a befizetésemet. Most is ráéreztem..., irány vissza a bank. Még többen voltak, mint mikor eljöttem, de közvetlen ügyintézőhöz kértem sorszámot, így ő előrevett. Természetesen ugyanahhoz a sráchoz mentem, mint pár perccel korábban. Stornózta a befizetésemet és átkönyvelte a jó helyre. Irány vissza a biztosító, itt is már csak 3 sorszám volt előttem:-) Elintéztem, amit kellett és bementem a Szinvaparkba. A DM-ben néztem tükröt, aztán a Marionnaud-ban, ahol 1 kedves kutyás ismerőssel beszélgettem, ott eladó 19 éve. Náluk csak nagyon kicsi tükör volt. Még a Média Marktba mentem, na ott voltak a tizenezer forintos tükrök. Hát, köszönöm, nem. Visszamentem a DM-be és megvettem az ottani tükröt, vmi 1.400.- Ft körüli összegért. Hazajöttem és szomorúan tapasztaltam, hogy a tükör ugyanakkorát nagyít, mint a már itthoni meglévő. Kidobott pénz.
Másnap, szombaton visszamentem a Rossmannba és megvettem 2.249.- Ft-ért az 5x-ös nagyítású tükröt. Nem pont olyan, mint amit szerettem volna, de jó, végül is elégedett vagyok vele, azóta használom minden nap. Felmentem a bowling pályára, oda cicás dolgot vittem. Vásároltam az Intersparban és végül akartam 1 kis rántott csirkeszárnyat hazahozni magamnak ebédre, mert előző nap is vettem (nem írtam fentebb, de mind1) és igen finom volt. nem egész szárnya, külön van középrész és szárnyacomb és finom ropogós, kissé csípős panírban volt. Na, ugyanezt akartam. Igen ám, de kifizettem, eltettem a kártyáimat, a kaját meg sikeresen otthagytam. Hibáztatom magamat is, hogy ilyen hülye vagyok, de az eladó csajt is, hogy nem szólt utánam ... néni a kaját is tessék elvinni. csak itthon vetetm észre, mikor elkezdem keresni...:-(
Vasárnap sehol nem voltam.
Tegnap, hétfőn volt a névnapom. Én hülye, idióta, barom. Még mindig várom, hogy hátha kapok 1 kib@szott e-mailt Istvántól névnapomra vagy bármilyen más alkalomra. Természetesen soha nem kapok semmit.
Itt voltak Lackóék felköszöntöttek névnapom lkalmából, bár volt némi kavarodás, mert azt hitték, hogy a közös ajándék majd a tizenezer forintos tükör lesz. Vivi nem szólt nekik, hogy már más a le(h)ányzó:-))) fekvése, én mondtam, hogy mi a pillanatnyi helyzet.
Nagy örömömre szolgál, hogy Lackó megmutatta a kínai és a dán fotóit:-)
Ma eljött újra a főzés napja, szoljankát kért Lackó, szeretjük ezt a levest, illetve én inkább sűrű egytál ételnek készítem.
Hétvégén jönnek Viviék, jó sok gázom el fog menni...
Várom, hogy melegedjen az idő:-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése