2020. november 7., szombat

Haladjunk

Haladjunk, mert nagyon elmaradtam, nem, mintha bárkit is érdekelne 😄 Nem is írom, hogy mikor, inkább haladjunk.
A Selmeci Műemlékkönyvtár látogatása után bevásárlási kört tettem az Újgyőrin. Voltam vagy 4 üzletben, intéztem dolgaimat.
Másnap csak itthon voltam, mert, mint tudjuk, vannak ilyen napjaim, nem is kevés.
Ezután az Intersparba mentem le a fiamékkal együtt, mert volt 1 rakás kuponom, amit megosztottam velük. Érdemes volt beváltani, d nagy franc az Interspar, mert ugye, akciós dolgokra nem lehet rátenni a kupont és a termékek - szerintem - legalább fele eleve akciós volt. Azért így is megérte.
A következő napon a Tescoba mentem, de már nem emlékszem, hogy konkrétan miért is...?
És ezen a napon, ez kedd volt, írt az öcsém, vagyis pont 1 héttel azután, hogy "apám" közölte velem, hogy kitagad az örökségből. Ő írta, hogy beszélnünk kéne, én meg, hogy rendben, de csak írásban. Ezután olyan 15-20 levélváltás volt közöttünk, amit nem akarok részletezni.
Szerdán - az emlékeztető bejegyzésem szerint - megint az Újgyőrin voltam, ismét vagy 4 helyen.
Csütörtökön Ágival mentünk a belvárosba. Az ő dolgait intéztük, olyan fél 12-kor mentem el itthonról és kb. fél 4-kor értem haza. Jó kis túra volt.
Pénteken ismét itthon voltam. Ez a nap "apám" szülinapja, de nem hívtam fel. Igazából az ominózus eset óta nem beszélünk egymással, sőt, fel sem venném a telefont, ha netán felhívna.
Szombaton az én szülinapom volt. De jó kis napom volt. Viviék lejöttek hozzám és elmentünk Tiszadobra az Andrássy-kastélyba.

Innen folytatom és legközelebb teszek fel képeket a kastélyról.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése