Nagyon régen írtam, az elmaradásom a korábbiban befejezett dátumhoz képest 1 hónap. Vagyis okt. 24-gyel fejeztem be és ma van nov. 26. Hát, ez vagyok én😃 No, nehogy azt hidd, hogy rendetlen vagyok vagy ilyesmi, nem. Igen nagy rendszer van az életemben, sőt szeretem magam körül a rendet a tisztaságot. De ezt most nem részletezem, megpróbálok néhány napot behozni a lemaradásomból.
Szóval, okt. 25-én, hétfőn meglepetés ért. Vivi a hétfőt megelőző hétvégén nadrágot akart venni magának, én meg hétfőn reggel megkérdeztem tőle, hogy sikerült-e neki. Mondta, hogy nem. Tudom, hogy van itt 1 kedvenc boltja, ezért javasoltam neki, hogy jöjjön le 1 nap, amikor ráér. Na, alig telt el kis idő, hív Vivi. Anya, ráérsz? Hát, mondom, rá, délután megyek a nyugger klubba. Na, jó, akkor ő most mindjárt elindul ide hozzám és elmegyünk neki nadrágot venni, de persze találkozunk is😍 Hát, így sikerült 1 kis meglepi időt együtt tölteni. A vásárlás után meghívtam kajálni, ő még elvitt engem a város túlsó végére, ahol a klubunk van, aztán ment haza.
Kedden itthon voltam, az ismerősöm jött szerelni a mosogató alját, de egyelőre abban maradtunk, hogy nem nyúl hozzá.
Szerdán a varrótanfolyamon voltam. Most már kifelé megyünk belőle, aránylag jó. Nem az igazi, mert nekem van összehasonlítási alapom, nagyon régen is jártam 1 varrótanfolyamra, szerintem ott sokkal inkább megtanultunk alapvető, de igen fontos dolgokat. Na, mindegy.
Csütörtökön Tescoban voltam.
Pénteken csak itthon tevékenykedtem.
Szombaton érdekes dolog történt. Régebben Ada igen jó barátnőm volt, de aztán ő megsértődött rám valami miatt és nem tartottunk kapcsolatot. Mostanában megint levelezünk a Messengeren és már nem tudom mi volt a téma, de kérdezte, hogy nem hívom-e fel, ahelyett, hogy írogatunk egymásnak. felhívtam, 2,5 órát beszéltünk. Na, én nem erőltetem a telefonálgatást, azóta megmaradtunk a Messengernél.
Vasárnap sétáltam, fotóztam és elmentem a Pennybe.
Hát, nagyon gyorsan ennyit sikerült összeszedni, aztán majd folytatom...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése