...igen, mert több, mint 10 éve írok. Persze, kissé titokban. A családomban, a környezetemben senki nem tud róla és persze, nem is érdekfeszítő mindaz, amit írogatok. De azért meglepődtem ezen a 10 éven.
Szóval, még okt. 15-én (pénteken) Pestre utaztam. Kértem Vivit, hogy vigyen ki a temetőbe, meg anyuékhoz a templomba. Így is volt. Vivi kérdezés nélkül takarította a sírt és meghatódtam, mikor a nagyszüleimen kívül, a keresztanyám sírjára is hozott 1 mécsest. Ilyen volt a sír okt. 15-én, amely az én végső nyughelyem is lesz.
Ezután mentünk a templomba, ahol anyuék hamvai vannak, oda élő virágokat vittünk és ott is gyújtottunk mécseseket.. Majd irány Budaörs, a Tesco, ott kajáltunk, meghívtam Vivit, majd kaja után bementünk vásárolni a Tescoba nekem 1 kabátot. Már néztem itthon is, mert tetszett, de nem akartam érte adni 9.500.- Ft-ot. Most volt rá 20 % kedvezmény, aztán Vivi 10 % dolgozói kedvezménye és adott nekem még Vivi - nem is tudom - talán 850.- Ft értékű kupont. Szóval, így a kabát, ha jól emlékszem, olyan 5.600.- Ft-ba került. Jól jártam, sőt, igen jól jártam és megszerettem a kabátot, jó párszor felvettem ősszel. Divatos sárga és steppelt. Jól alá tudok öltözni, sokáig nem fáztam benne. Ezután még mentünk ide-oda apróságokat vásárolni. Vettem 1 rakás rétest, amit Vivi válogatott, hogy Győzőnek is vigyünk valamit. Aztán irány haza hozzájuk. Olyan szépen laknak, jó érzés ott lenni.
Másnap (szombaton) jöttek Lackóék ebédre. Nekem semmit nem kellett csinálnom, Vivi olyan ügyes és gyors, hogy csak lestem ki a fejemből, milyen jó háziasszony lett. Szerintem már ügyesebb, mint én😊 Még 1 joghurt tortát is készített nekem. Este Lakóékkal jöttem haza.
Vasárnap itthon voltam, sok házimunkát végeztem.
Hétfőn lementem a főutcai Tescoba. Gondoltam, kolbászolok ég 1 kicsit itt-ott, de annyira kellett pisilni, hogy alig vártam, hogy hazaérjek.
Kedden Ágit kísértem maszek kardiológushoz, de nem engedtek be, az utcán kellett volna várakoznom, vagy másfél - 2 órát. Szerencsére mondta Ági, hogy ne várjam meg, majd hazamegy valahogy, ha másképp nem, taxival. A vizsgálat végén a rohadt recepciós csaj nem volt képes a 84 éves Áginak 1 nyamvadt taxit hívni. Nagyon fel voltam háborodva! Minősíteni nem tudom. Miközben Ági otthagyott 1 rakás pénzt.
Mivel nem kellett Ágit megvárnom így elintéztem 1 csomó dolgot. Voltam postán, rövidáru boltban, 100-asban, Sparban, gyógyszertárban, sütisnél, DM-ben és Pennyben. Még felsorolni is sok. iszonyú fáradt voltam, mikor hazajöttem.
Szerdán itthon voltam, sokat dolgoztam, délután jött Petró, a WC tartályt tisztította, de sajna, nem az igazi azóta sem. Betti elköltözött a 3. emeletről, de megígérte, hogy becsönget hozzám, amikor még itt jár. Sajnálom ezt a "leányzót", nem ismerem igazából az életét, de azt mondom, hogy megérdemelne 1 jó pasit, 1 jó sorsot. Valami nagy gubanc lehetett náluk, mert a lánya is elköltözött tőle, nem tartanak kapcsolatot sem. Biztos Bettiben is van hiba...
Még délelőtt érdekes dolog történt, becsöngetett hozzám Feketéné "barátném"😂, aki feljelentett anno, hogy etetem a madarakat. Egy folyosón van a pincénk, 3 pince van ott. Az övé, az enyém, a 3. jelenleg üres, illetve a lakás tulaja Pesten lakik. Igen ám, de Feketéné bezárta a lakáskulcsát a pincébe😂. A vasajtóra rákattintotta a lakatot, a kulcsa meg bent maradt. Ha-ha-ha. Milyen az élet. Ő árt nekem, én meg segítek neki. Érdekes.
Csütörtökön sétálni voltam, bementem a Coopba, a zöldségesbe, a 100-asba és a Sarkiba is.
Pénteken itthon voltam, pörköltet főztem. Amikor elkészült ketté vettem és az egyik felét tejföllel-tárkonnyal ízesítettem. Ahmednak vittem mindkettőből. Felmentem hozzá, ő megkínált teával és adott kétféle teafüvet, bár még nem főztem belőle.
Szombaton elmentem megnézni a KID-KC 2 kenneljét és a jelenleg benne lévő 1 kutyust, "akit" megtámogattam 5 ezer forinttal. Utána sétáltam egyet a parkban, fotózgattam és küldtem képeket Kanadába Lynn-nek. Pár kép:
Hétfőn meglepetés ért, de erről majd legközelebb😊
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése